Kövess minket -on és -en!

A haladárok szerint nem lehet tudni, hogy az adott esetben felkutatott ősi emberek milyen neműként „azonosították volna magukat”.

A régészek és antropológusok többek között a csontok mérete és alakja alapján már régóta meg tudják állapítani, hogy egy adott test férfié vagy nőé.

Szélsőbaloldali aktivisták azonban most azt állítják, hogy ez transzfób, mert a szakértők nem tudják, hogy az ókori emberek milyen neműként azonosították magukat.

„Ismerős lehet az az érv, hogy a régészek, akik egy nap megtalálják a csontjaidat, ugyanazt a nemet fogják hozzárendelni, mint amilyen nemű voltál születésedkor, tehát függetlenül attól, hogy átváltozol-e, nem menekülhetsz a hozzárendelt nemed elől” – panaszolta Emma Palladino, egy kanadai régészhallgató.

Ez sajnos nem csak egy diák őrült dühöngése a Twitteren, hanem egy növekvő mozgalom.

A nemi aktivisták megalakították a Trans Doe Task Force nevű csoportot, hogy „feltárják, hogy a törvényszéki emberazonosítás jelenlegi normái milyen módon ártanak azoknak az embereknek, akik nem illeszkednek egyértelműen a nemi bináris rendszerbe”.

 „Saját adatbázist vezetünk az eltűnt és azonosítatlan személyekről, akikről megállapítottuk, hogy transzneműek vagy gendervariáns identitásúak lehetnek, mivel a legtöbb jelenlegi adatbázis-rendszer nem teszi lehetővé az eltűnt és azonosítatlan személyek összehasonlítását a különböző bináris nemi kategóriák között” – írja a csoport.

Azt is leírták, hogy ezt az olyan kontextuális nyomokkal kívánják megállapítani, mint például a halottak ruházata, amelyből kiderül: kulturálisan a nemükhöz rendelt nemtől eltérő nemhez tartoznak-e.

Kövess minket -on és -en!

Az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériumának „Rewards for Justice” (RFJ) programja akár 10 millió dolláros jutalmat kínál azoknak, akik olyan információkkal szolgálnak, amelyek négy, az amerikai kormány által külföldi terrorista szervezetnek (FTO) minősített, Európában működő antifa csoport pénzügyi működésének megzavarását eredményezhetik.

A német hatóságok letartóztattak egy férfit, akit azzal vádolnak, hogy saját vérével horogkereszteket festett épületekre, valamint csaknem 50 járműre a hesseni Hanau városában.

A finn légierő kivezeti a szimbólumai közül a horogkeresztet – írja az Associated Press. A légierő hivatalos zászlajáról még 2020-ban törölték a hazafias szimbólumot, de néhány egységnél még ma is használják, a következő időszakban ezek zászlóit és logóit is megváltoztatják majd.

A második világháborúban elesett német katona földi maradványait tárták fel Kecskeméten a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóság munkatársai.

Május elsején a Bikás parkban majálisozott a Mi Hazánk Mozgalom. Tompos Márton, a Momentum elnöke kezdte el verni a tamtamot a közösségi oldalán, hogy az eseményen több karlendítést látott, és egy illetőn Adolf Hitlert ábrázoló tetoválás volt.

Az elmúlt napokban a Budapestet megjárt izraeli turisták lefényképeztek egy horogkeresztes „náci zászlót” a Belvárosban, majd a figyelemfelhívás szándékával posztolták a közösségi médiákban, illetve beküldték egyes portálok szerkesztőségébe.

A politikai korrektség és a „társadalmi béke” megőrzésének hamis mítosza oltárán áldozták fel a brit munkásosztálybeli lányokat, miközben kínzóik, a pakisztáni hátterű bandák tagjai nyíltan hirdették rasszista indítékaikat.

Lipcsében az antiimperialista és szélsőbaloldali migránsok (Migrantifa) készültek összecsapni a filoszemita, németellenes szélsőbaloldaliakkal (Antifa Ost).

1945 februárjáig Európa egyik legszebb barokk városát, az Elba menti Firenzeként is emlegetett Drezdát megkímélte a második világháború vérzivatara, és elkerülték az 1943 nyara óta folyamatos, a Németországot romba döntő szövetséges terrorbombázások.

Az olasz társadalom egy jelentős része nem igazán szívleli a zsidókat. Egy friss olasz közvélemény-kutatás szerint az olasz társadalom jelentős részében jelentős mértékűre nőtt az antiszemita attitűd a zsidókkal szemben, miközben országszerte erősödnek a tiltakozások Izrael gázai népirtása miatt.

Érvényét vesztette a Hammerskins Deutschland nevű szervezet két évvel ezelőtti betiltása. A lipcsei bíróság ugyanis helyt adott több tag és regionális alcsoportnak a belügyminisztérium betiltási határozata ellen benyújtott kereseteinek - számol be a Spiegel.

A XX. század első felének jobboldali politikusai közül talán a legfordulatosabb életű, legindulatosabb és egyik legtehetségesebb személye Rajniss Ferenc volt, az 1935-1945 közötti időszak legismertebb újságírója, akit először a szocializmus, majd a nacionalizmus eszméje bűvölt el.

A kedves történet látott napvilágot egy kaliforniai középiskolában: nyolc középiskolás diák horogkeresztet formált a testével az intézmény futballpályáján, valamint egy Adolf Hitler-idézetet posztoltak mellé a közösségi médiában.

1945 tavaszán Németország az egyre növekvő veszteségek miatt kénytelen volt felszólítani a legfiatalabbakat is, hogy lépjenek be a Wehrmacht soraiba.

Kilenc embert vettek őrizetbe, állítólagos „fegyvereket” és nemzetiszocialista emléktárgyakat foglaltak le, miután egy csoport Adolf Hitler születésnapját ünnepelte egy angliai pubban.