Kövess minket -on és -en!

A világháború előrehaladtával, 1940 és 1945 között a teljes német ipar fokozatosan átállt a háborús termelésre.

Bútorgyárak szekrény helyett repülőkbe segítettek be, a Hugo Boss sem divatöltönyöket varrt, hanem uniformisokat a Waffen-SS és Wehmarcht részére, a tradicionális bőrnadrággyárak pedig kenyérzsákot varrtak a tradicionális bőrnadrág helyett.

Számtalan további példát lehetne sorolni, mi ma a világ leghíresebb sportszergyártójának egyik legérdekesebb termékéről, a Raketenpanzerbüsche 54-ről, más néven a Panzerschreckről, vagyis a páncélosok réméről (alias kályhacső) mesélünk.

A Panzerschreck egy 88 milliméteres, gyalogsági páncéltörő rakétavető volt. A kezelő a vállán tartotta a fegyvert, a kilőtt rakéta jó tíz centi páncélt volt képes átütni. Ezzel nagyjából az első igazán sikeres gyalogsági páncélelhárító fegyver volt német oldalon, egyes szakértők szerint ha már az 1941-es keleti offenzíva idején is ilyennel harcoltak volna a németek, az döntően befolyásolta volna a harcok alakulását. Persze ez sosem fog kiderülni, de az 1944-es beszámolók szerint a fegyver tényleg jó konstrukció volt.

Mármint leszámítva, hogy nem véletlenül hívták kályhacsőnek: a rakéta komoly mennyiségű füstöt okádott magából az indításkor a cső mögé, és persze ez repülés közben sem változott meg. Ennek két nagy hátránya volt. Az egyik, hogy a kezelők az első lövés pillanatában a teljes harcmező minden pontjáról jól láthatóvá váltak, és ez még akkor sem jó, ha a kb. 150 méterre lévő célpontjukat eltalálták. A másik, hogy zárt helyről, például épületből vagy bunkerből nem lehetett használni, a rakéta füstje nemcsak sűrű volt, de mérgező is.

A kezelőknek eleinte ráadásul még hosszú bőrkabátot és betét nélküli gázálarcot is kellett viselniük, hogy a fegyverből kirepülő rakéta hajtóművéből kiáramló forró gázok és mindenféle anyagdarabkák ne égessék meg a bőrüket. Később egy védőpajzsot rendszeresítettek a fegyvercsőre, ami jól védett, csak az addig 9,5 kilós fegyverből hirtelen 11 kilós lett (mármint üresen, a rakéta még erre jött rá).

Az Adidas természetesen nem ugyanazokkal a gépekkel gyártott páncéltörő rakétavetőket, mint a cipőket megvarrták, a gyárépületben a korábbi felszerelés helyét ponthegesztő állomások vették át, amikor a birodalom 1943 decemberében minden nélkülözhető, polgári célú gyártást a hadiipar szolgálatába állított, így a Dassler testvérek herzogenaurachi gyárát is.

Egészen 1945 áprilisáig tartott ez az időszak, az amerikaiak akkor foglalták el a várost. Először le akarták rombolni a gyárat, de a legendák szerint Adi Dassler felesége, Käthe kérésére nem tették, hiszen miért is rombolnának le egy gyárat, ahol a munkások sportcipőt meg labdát gyártanak, ha éppen nem szőnyegbombázzák a hazájukat.

A gyár és a márka valószínűleg ennek köszönheti, hogy fennmaradt és világhírűvé vált, sőt, az első néhány nagyobb megrendelést pont a városba telepített légi bázison szolgáló amerikai katonáktól kapták. 

A Panzerschreck sem tűnt el teljesen, amerikai és szovjet fejlesztések is inspirálódtak a németek ötletéből – ami egyébként egy szép folyamat befejezése, tekintve, hogy a német fejlesztés a többek között Észak-Afrikában zsákmányolt, amerikai Bazooka továbbfejlesztése volt.

Kövess minket -on és -en!

Amint ismert, a németországi Magdeburgban szörnyűséges események zajlottak le. A karácsonyi vásárban péntek este egy szaúd-arábiai származású, de már 2006 óta Németországban élő férfi egy bérelt BMW-vel a tömegbe hajtott.

Immár 30 év telt el azóta, hogy 1914-ben szerény erőmmel szolgálatba álltam az első világháborúban, amelyet ráerőltettek a Birodalomra.

Mindig bátorító, amikor a tudományos felfedezések megerősítik azt, amit az emberek mindig is tudtak. Különösen így van ez manapság, amikor a józan észt elnyomják, de a tudomány mégis megerősíti azt (ami ilyen esetekben forradalminak tekinthető).

1956. október 23-án délután a budai Bem-szobornál hatalmas, százezres tüntető tömeg gyűlt össze, hogy meghallgassa az egyetemi ifjúság előző nap, a Műegyetemen megfogalmazott 16 pontból álló petícióját.

A skandináv származású, óészaki nyelvet beszélő kereskedő, hajós és harcos vikingek a 8. század vége és a 11. század között Európa-szerte rettegett harcosokká váltak.

Az alábbi írás a szerző utolsó írása, amelyet 1999. augusztusában vetett papírra és a Magyar Összetartás 1999. novemberi számában látott napvilágot.

Schleswig-Holsteinben töltöttük 1945 nyarát. Itt gyűjtötték össze az angol fogságba került többi magyar katonát és leventét is. 

Mihelyt a második világháború 1945-ben véget ért, Kanada és az USA elkezdett hajón élelmet szállítani az emberek százmillióinak, akik a háború következtében éhhalálnak voltak kitéve.

A legutóbbi washingtoni NATO-csúcstalálkozón a 30 csatlós állam zokszó nélkül elfogadta az amerikai–brit diktátumot az ukrajnai háború további eszkalációjára.

Zsidó-liberális megbotránkoztatást váltott ki a jelenleg az Atlético Madridban futballozó Marcos Llorente és a már visszavonult spanyol labdarúgó, Ibai Gómez által promotált új spanyol kávémárka.

A berdicsevi munkatáborban mostoha viszonyok uralkodtak. Először fel kellett építeni szállásunkat, kitermelni a hozzá szükséges anyagokat, rendezni kellett a terepet.

Amszterdam önkormányzata 100 ezer eurót fizet kártérítésként amiatt, hogy a város a második világháború alatt a villamosjegyekből származó pénzből 48 ezer zsidót szállított a német munkatáborok felé – írja az MTI.

A „náci fasizmus” elleni partizánharcot éltette Ilaria Salis, a Magyarországon fogva tartott és az olasz szélsőbaloldal által az európai parlamenti választásokon jelöltként indított terrorista a második világháború végére emlékező olaszországi ünnep alkalmából.

„Ne egyen annyit Carius, ha haslövést kap, nem tesz jót!” Tréfálkozott Schwaner őrnagy Otto Cariusszal, a Wehrmacht 502. nehézpáncélos-osztálya 2. századának parancsnokával 1944. július 24-én reggel.

Az i. e. 6. században, az antik görög kultúra virágzó világában született egy különleges mestermű, amely ma is ámulatba ejti a művészet és történelem szerelmeseit, a a zsidókat és libsiket pedig zavarba.