Kövess minket -on és -en!

Recep Tayyip Erdogan török elnök arra ösztönözte az összes Európában élő törököt, hogy legyen legalább öt gyerekük, mondván, hogy ők a földrész jövője, és hogy az lenne a legjobb válasz azokra az „igazságtalanságokra”, melyeket a hazájuktól távol élőkre ott rákényszerítenek.

„Menjetek jobb környékekre élni. Vezessétek a legjobb autókat. Éljetek a legjobb házakban. Ne három, hanem öt gyereket csináljatok. Mert ti vagytok Európa jövője. Ez lesz a legjobb válasz az ellenetek irányuló igazságtalanságokra.”, mondta Erdogan pénteken [2017. 03. 17-én] Eskisehir városában az Associated Press szerint. (Erdogan kijelentésével szintén az amerikai hírügynökség nyomán foglalkozott a muszlimellenességgel nem vádolható New York Times is.)

A megjegyzésekre akkor került sor, miközben a török elnök a küszöbön álló alkotmányos népszavazásban való „igen” szavazat mellett kampányolt, ami átfogó új hatásköröket adna neki.

Ez volt a legutóbbi az Európának szánt megjegyzések folyamatban lévő sorában, miután török minisztereknek megakadályozták, hogy ott kampánygyűléseket tartsanak.

Hollandia viselte a kritika javát, miután megakadályozta a minisztereknek, hogy vasárnap Rotterdamban egy tömegnek szónokoljanak, és később a városban vízágyúkkal oszlatták fel a török tüntetőket.

Azóta Erdogan egy sor sértést vágott az európai országhoz, beleértve, hogy állami terrorizmussal vádolta meg, valamint azzal, hogy „náci maradványokként” cselekszik és „romlott” jelleme van.

Mindazonáltal az elnök nem az egyelten kormányzati tisztviselő, aki tudatta a hollandokkal szembeni ellenszenvét.

Az ország belügyminisztere, Suleyman Soylu azt mondta múlt csütörtökön, hogy az EU „játszadozik”, hogy megakadályozza Ankara erőssé válását, azt sugallva, hogy Törökország havonta 15 000 menekültet tudna Európába küldeni „annak paffá tételére”. A miniszter kipécézte mind Hollandiát, mind Németországot, mivel három német tagállam korábban törölte a beütemezett gyűléseket.

Ugyancsak csütörtökön Mevlut Cavusoglu török külügyminiszter figyelmeztetett, hogy Európa „vallásháborúk” felé tart, azt állítva, hogy a holland politikusok a földrészt a „szakadék szélére” viszik.

A népszavazásban való „igen” szavazatok elérésére tett erőfeszítés jegyében, Erdogan erősen támaszkodik a külföldön élő 5,5 millió török állampolgár támogatására.

Ha a törvénytervezet előrehalad, az az elnöknek hatalmat adna rendeletek kibocsátására, szükségállapotbeli kormányzás kihirdetésére, miniszterek és állami tisztviselők kinevezésére, valamint a parlament feloszlatására.

Az előterjesztés kritikusai azt mondják, hogy a népszavazás sikere eltörölné az ország fékek és ellensúlyok rendszerét.

Kövess minket -on és -en!

Akkor is így köszöntött a tavasz és a március. A budai hegyek felől hideg, még a télre emlékeztető szél söpört végig a pesti utcákon.

Francis Fukuyama, aki a „történelem vége” jóslatával elfuserált Nostradamus-epigonnak bizonyult, most időben felszállt a mozgó vonatra, és másokkal együtt észrevette a nyilvánvalót, miszerint „Trump hatalma omladozik a MAGA-mozgalomban”.

Október elején újabb botrány kavarta fel az amerikai konzervatív médiát. Candace Owens nyilvánosságra hozott egy üzenetváltást, amelyet állítása szerint Charlie Kirkkel folytatott két nappal halála előtt.

Az ember által használt egyik legősibb szimbólumot, a horogkeresztet a modern kori Európában a régészeti és archeológiai kutatások tették ismertté az 1880-1920-as években, és mint a jó szerencse szimbóluma terjedt el széleskörűen.

Amerika az úgynevezett megállított érzelmi fejlődés (Arrested Emotional Development/AED) járványszerűségében szenved. Lényegében permanens infantilizmusról van szó, és a következők valamilyen kombinációja jellemzi: függőség, kapzsiság, éretlenség, félelem, hibáztatás, szégyen, neheztelés és düh.

1941. december 6-án a Vörös Hadsereg Távol-Keletről és Szibériából átvezényelt hadosztályokkal megerősített hadseregcsoportja, Georgij K. Zsukov hadseregtábornok vezénylete alatt ellentámadást indított a Wehrmacht Moszkva kapujába érkezett magasabb egységei ellen.

Becslések szerint mintegy 200 ember vett részt a nemzetiszocialista felvonuláson Svédországban, amely a 17 éves skinhead, Daniel Wredström meggyilkolásának 25. évfordulóján elevenítette fel az emlékére rendezett salemi menetet.

Erre már sokan nem emlékeznek: 1919 júliusában a hajdúböszörményi "Ébredő"-nyomda tulajdonosa, Szabó Ferenc kirakatában megjelent egy plakát. Rajta kormánykerék, amelyet egy kemény kéz fog.

A második világháborúban elesett német katona földi maradványait tárták fel Kecskeméten a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóság munkatársai.

1945 februárjáig Európa egyik legszebb barokk városát, az Elba menti Firenzeként is emlegetett Drezdát megkímélte a második világháború vérzivatara, és elkerülték az 1943 nyara óta folyamatos, a Németországot romba döntő szövetséges terrorbombázások.

Három nemzetiszocialista férfit „jelentős” szabadságvesztésre ítélhetnek, miután bűnösnek találták őket egy leeds-i mecset elleni terrortámadás megtervezésében.

Tizenkét hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a 34 éves férfit, aki az idei ausztrál nemzeti ünnepen (Australia Day) a zsidókat kritizáló beszédet tartott és nemzetiszocialista nézeteket népszerűsített egy sydney-i tüntetésen.

Az utóbbi időben a népességszám alakulása a migrációs politika, a gazdaság és az összeesküvés-elméletek középpontjába került. Egyesek úgy vélik, hogy a fehér országoknak milliószámra kell idegeneket befogadniuk, mert a születési arányszámuk túl alacsony, mások arra buzdítják a fehéreket (és csak őket), hogy a bolygó megmentése érdekében egyáltalán ne szaporodjanak.

A müncheni felsőbíróság súlyos testi sértés miatt 5 év börtönbüntetésre ítélte Hanna S.-t, akit azzal gyanúsítottak, hogy társaival 2023-ban, a Kitörés Emléknapon Budapesten „szélsőjobboldalinak tartott” embereket vertek össze.

1951. május 21-én kezdődtek meg a kitelepítések Budapesten. A kommunista rendszer által nemkívánatosnak nyilvánított személyek ingatlanjait elkobozták, őket pedig kijelölt lakhelyre költöztették, ahol mezőgazdasági kényszermunkát kellett végezniük.