Kövess minket -on és -en!

A holland első osztályú labdarúgó ligában az Ajax a Vitesse Arnhem csapatával találkozott, és győzött 2:1-re. A Vitesse rajongók a „Hamász, Hamász, zsidókat a gázba” rigmust skandálták.

Pascal van Wijk, a klub igazgatója „őszinte sajnálatát” fejezte ki, amiért „maroknyi szurkoló ilyen visszataszító módon viselkedett”.

Binjomin Jacobs, a lubavicsi irányzathoz tartozó holland főrabbi „beszélgetésre” invitálta a szurkolókat az arnhemi városházára, amin – nagyfokú biztonsági készültség mellett – Ahmed Marcouch, a város muzulmán vallású polgármestere is részt venne.

Jacobs rabbi az eset kapcsán a következőket mondotta: „A jelenség gyűlöletes és visszataszító. Egyszerre irányul Izrael ellen és idézi a Holokausztot. Természetesen elítéljük. Ugyanakkor, ha megbélyegezzük ezeket a szurkolókat, ezzel beskatulyázzuk őket, és csak fokozzuk bennük az ’ők és mi’ érzést. A találkozót a polgármester kezdeményezte, amiért őszintén hálás vagyok. Nyílt, nem könnyű, ám igencsak szükséges eszmecserére számítok.”

Az amszterdami Ajax csapatát más csapatok szurkolói folyamatosan sértegetik antiszemita jelszavakkal, mivel az Ajax történelmileg szorosan kötődik a hollandiai zsidókhoz. A mérkőzéseken rajongóik ma is gyakran lengetnek izraeli zászlót annak ellenére, hogy az iszlamizálódó Hollandiában már egyre kevesebb zsidó van közöttük.

Kövess minket -on és -en!

Édesapám – Kremnicsán János – is azok közé tartozott, akik már letöltötték sorkatonai szolgálatukat, amikor 1944 májusában tartalékosként behívták őket, őt az utászokhoz Tokajba. Édesanyámmal itthon kistestvérem születését vártuk.

Szomorú és különös helyzetben jöttem rá, hogy néha a tudás is lehet előnytelen. Hadifogságom első lágere a Kraszna Szulin nevű városban volt a Szovjetunióban. A gyár hasonlított a budapesti Csepel Művekhez.

Sorsfordító nap volt 1956. október 25. Máig nem teljesen tisztázott okokból a Parlament elé vonuló fegyvertelen tüntetőkbe tankokból és gépfegyverekből belelőttek az épület védelmére odarendelt orosz katonák és az ÁVH kirendelt fegyveresei. A forradalom és szabadságharc ettől a vérengzéstől vált igazán szovjetellenessé.

Egy vajdahunyadi férfit 24 órára őrizetbe vettek, mert „erőszakra, gyűlöletre és diszkriminációra uszítás” bűncselekményének elkövetésével gyanúsítják, miután „szélsőséges” tartalmú anyagokat tett közzé a közösségi médiában.

Október elején újabb botrány kavarta fel az amerikai konzervatív médiát. Candace Owens nyilvánosságra hozott egy üzenetváltást, amelyet állítása szerint Charlie Kirkkel folytatott két nappal halála előtt.

„Magyarország egy Franciaországban menedékstátuszt kapott szír antifasiszta kiadását kéri, akit a magyar hatóságok azzal vádolnak, hogy erőszakcselekményeket követett el egy budapesti gyűlésen” – közölte a párizsi fellebbviteli bíróság.

Egy nemzetiszocialista csoport rendszabályozta meg a színészeket egy lisszaboni színház előtt, ami a Portugália nemzeti költőjét, Luís de Camõest ünneplő darab előadásának lemondásához vezetett. 

Egy alsó-ausztriai vendéglő április 20-án – Adolf Hitler születésnapján – felvette az étlapjára a diktátor egykori kedvenc ételét, a tojásos nokedlit. Az eset hatalmas botrányt kavart – írja a Heute.at.

A második világháború minden karácsonya szomorú volt, azonban 1944 decembere kimondottan komoly megpróbáltatásokat jelentett a budapestiek számára.

Bár a Harmadik Birodalomban leginkább a férfiak töltöttek be befolyásos szerepet, akadtak olyan asszonyok is, akik vezető pozíciót kaptak. Közéjük tartozott a birodalom legmagasabb rangú nője, Gertrud Scholtz-Klink is.

A müncheni felsőbíróság súlyos testi sértés miatt 5 év börtönbüntetésre ítélte Hanna S.-t, akit azzal gyanúsítottak, hogy társaival 2023-ban, a Kitörés Emléknapon Budapesten „szélsőjobboldalinak tartott” embereket vertek össze.

Az ausztrál hatóságok visszavonták egy brit férfi vízumát, miután a gyanú szerint nemzetiszocialista jelképeket terjesztett és „erőszakra uszított” a zsidókkal szemben. Ausztrália belügyminisztere megerősítette, hogy megtették az előkészületeket a férfi kiutasítására.

Tapasztalati tény, hogy a fehérek sokkal kevésbé erőszakosak és rasszisták a feketékkel szemben, mint fordítva. Egyrészt, mert az erőszakosság genetikai eredetű, másrészt, mert a fehéreket kulpabilizáló (bűntudatébresztő) agykárosításnak vetik alá, hogy engedelmesek legyenek az antirasszista, vagyis par excellence fehérellenes ideológia kánonjaival szemben. 

Miközben a világ lélegzetét visszafojtva figyeli az USA és Izrael Irán elleni háborújának most éppen „béketárgyalással” álcázott állását, a közel-keleti terrorállam Libanont bombázza, ráadásul az „Örök sötétség” (sic!) hadműveleti név alatt.

Egy friss YouGov európai közvélemény-kutatás szerint az európaiak (hat európai nemzet) nagy többsége immár ellenszenvet érez Trump Amerikájával szemben (a franciák 62, az olaszok 63, a britek 64, a spanyolok 66, a németek 72, a dánok 84 százaléka).