Kövess minket -on és -en!

Több mint négyszáz határsértőt tartóztattak föl a rendőrök Csongrád megye déli részén kedden,

tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-t. Szenti Szabolcs közölte, 432 embert fogtak el, a többségük Afganisztánból, Irakból, Pakisztánból és Szíriából érkezett.  A határsértők ellen idegenrendészeti eljárás indult.

Kedden az országban tiltott határátlépés miatt összesen 613 embert fogtak el a rendőrök, egy esetben közokirat-hamisítás, hat gyanúsítottal szemben pedig embercsempészés miatt indult büntetőeljárás - tudatta az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata.

Közben helikopterrel, csónakokkal és búvárokkal is keresték azt a szír menekültet, aki a múlt héten a magyar rendőrök elől a vízbe menekült a Fehérpart-szilvási Holt-Tiszánál, írja a Délmagyarország.

A rendőrök hat szír menekültet is elfogtak a folyóparton, hetedik társuk azonban "a vízbe gázolt, majd nem sokkal később eltűnt." Egy, a környéket jól ismerő horgász szerint a víz nem túl mély, fejig ér, de az alja nagyon iszapos, "ha valaki bepánikol, könnyen bajba kerülhet". A katasztrófavédelem és a polgárőrség is késő estig kutatott egy 600 méteres partszakaszon, de nem találtak rá.

A Délmagyarország szerint a kutatás során a nádassal sűrűn benőtt folyóparton nem találtak olyan nyomot, ami alapján a migráns élve jutott ki a 16 fokos vízből. A migránsok azt mondták a hatóságoknak, társuk elindult visszafele Szerbiába, a rendőrség szerint az eddigi információk alapján az a legvalószínűbb, hogy sikerült visszaszöknie a zöldhatáron.

(Index/Délmagyar nyomán)

Kövess minket -on és -en!

A zsidó szervezet ismét jó érzékkel találta meg a legnagyobb problémát, ami Magyarországot sújtja.

Becslések szerint mintegy 200 ember vett részt a nemzetiszocialista felvonuláson Svédországban, amely a 17 éves skinhead, Daniel Wredström meggyilkolásának 25. évfordulóján elevenítette fel az emlékére rendezett salemi menetet.

Egy vezető zsidó szupremácista szervezet arra szólította fel az ausztrál kormányt, hogy „azonnal lépjen”, miután egy nemzetiszocialista csoport vonult végig Melbourne belvárosán.

Az Elon Musk által alapított xAI a Grok nevű chatbot kedden több, általa „nem megfelelőnek” minősített közösségi médiás bejegyzését törölte, miután zsidók felsőbbrendűségét hirdető a Rágalmazás Ellenes Liga (ADL) panaszt tett „antiszemita tartalmak” és Adolf Hitler dicsőítését tartalmazó posztok közzététele miatt.

Egy 35 éves zsidó férfit mellkason szúrtak Brooklyn Crown Heights negyedében, miután támadója antiszemita szidalmakat kiáltott – közölték a hatóságok.

Az 1944. évi fogságba esésem után a zaporozsjei 100/1-es hadifogolylágerben kerültem. Repülőgépgyárba jártunk munkára. 

Öt Québecben szolgáló katonát függesztettek fel, miután előkerült egy 2023-as felvétel, amelyen egy házibulin nemzetiszocialista karlendítést mutatnak be.

Hungáriát egy földalatti pályaudvarral és egy autópályával kötötték volna össze Budapesttel, többek között egy 250 méter magas felhőkarcolót és egy 25 ezer fős egyetemvárost is akartak a háború befejezése után építeni a Budaörs feletti Csíki-hegyekben.

Mind a mai napig széles körben elfogadott az a téves nézet, miszerint a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 1941. június 22-én egy meglepett, katonailag felkészületlen Szovjetuniót támadott meg, amelynek Németországgal szemben semmiféle agresszív szándéka nem volt.

Spanyol falangisták tartották gyűlésüket október 12-én Vitoria-Gasteiz városában, amikor antifasiszták támadtak rájuk. A Falange Española de las JONS által szervezett Spanyolság Napja (Día de la Hispanidad) rendezvényt a baszk rendőrség biztosította, azonban a megjelent baszk antifasiszta ellentüntetők könnyen áttörtek a csekély rendőri erőkön.

Az I. világháborús vereség után aláírt trianoni békeszerződés a szomszédos államoknak juttatta Magyarország területének kétharmadát, valamint a magyar népesség egyharmadát.

Németország 1941. június 22-én indított támadást a Szovjetunió ellen, a Tengely csapatai szeptemberben már Leningrád és Moszkva alatt álltak. Bár a fővárosból sikerült kiszorítani őket, a szovjet remények nyár elején szertefoszlottak: a Wehrmacht – a moszkvai várakozásokkal ellentétben – a déli frontszakaszon lendült támadásba.

Teljesen nyilvánvaló, hogy „a D-nap sikere végső soron a fehér civilizáció tragédiája” és ráadásul a fajárulás minősített esete, amelyet elsöprő többségükben európai gyökerű fehér katonák követtek el anyakontinensük ellen, miközben a néger katonák részéről ez faji bosszú volt, amelyet fajáruló fehér vezetők tettek lehetővé számukra.

1943. szeptember 12-én délután 2 órakor német vitorlázó-repülőgépek szálltak le a 2112 méteres Gran Sasso hegycsúcsán, és mindössze háromnegyed óra alatt kiszabadították Olaszország vezérét, a Duce-t. 

Elhunyt 99 éves korában, még január 14-én Irmgard Furchner, az egykori stutthofi koncentrációs tábor titkárnője – közölte az itzehoe-i ügyészség szóvivője.