Kövess minket -on és -en!

Őrizetbe vett egy tunéziai és egy pakisztáni férfit szerdán az olasz rendőrség:

Twitter-üzeneteik szerint terrorista támadásokra készültek Olaszország területén az Iszlám Állam (IÁ) nevében. A 35 éves tunéziai és a 27 éves pakisztáni férfi évek óta tartózkodási engedéllyel élt és dolgozott a lombardiai Brescia városában. Egyikük egy olasz építőipari cégnél volt munkás, a másik egy takarítóvállalatnál dolgozott.

Az olasz terrorellenes nyomozóhatóság (Digos) hónapok óta megfigyelés alatt tartotta elektronikus levelezésüket, a Twitter-fiókjaikon közölt üzeneteket és fotókat, valamint lehallgatták telefonbeszélgetéseiket is.

A két férfi egymáshoz olaszul írt és beszélt. A nyilvánosságra hozott mobiltelefonos felvételek szerint a tunéziai és a pakisztáni állampolgár Milánó és Róma több ismert helyszínén is fotókat készített az Iszlám Állam uralmát éltető feliratokkal.

Azzal fenyegetőztek, hogy terrorista merényleteket hajtanak végre, és a hatóságok szerint valóban támadásra készültek a NATO Bresciában levő katonai repülőtere, valamint egy helyi kaszárnya ellen.

Az olasz rendőrség a tunéziai férfinak a hazájában az utóbbi hetekben elkövetett terrorista merényletekkel való esetleges kapcsolatát is fel akarja deríteni.

A Corriere della Sera című olasz napilap riportja szerint az IÁ olaszországi és európai támogatói Afrikából vásárolják a fegyvereket a nigériai maffián keresztül. A fegyverek szétszerelve, darabokban érkeznek meg Itáliába.

(MTI nyomán)

Kövess minket -on és -en!

1987. augusztus 17-én repült világgá a hír, hogy Rudolf Hess, Hitler egykori helyettese, a Nürnbergben életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt "nemzetiszocialista háborús főbűnös", a spandaui fegyház utolsó foglyaként, 93 éves korában meghalt.

Gömbös Gyula altábornagy, államférfi 1886. december 26-án született Murga (Tolna vármegye) nagyközségben, a jákfai Gömbösök nemzetségéből. 

Alulírottak, a magyar igazság érvényesítésére alkalmas kedvező történelmi pillanatot felismerve, továbbá magyar hazánkhoz és nemzetünkhöz való olthatatlan szeretetünktől és hűségünktől vezérelve, a magyar összetartozás jegyében nem nézhetjük tovább tétlenül és szótlanul, hogy a történelem által felkínált újabb esélyt szalasszon el nemzetünk az igazságtalan és önrendelkezési jogot sárba tipró diktátumok által szabott határok felülvizsgáltatására.

Ma 1945. május 8-át a második világháború végének és a „náci rezsim” bukásának napjaként tartják számon hivatalosan Németországban.

A Momentum Mozgalom Facebook-bejegyzésben közölte, hogy „megtámadták” egy aktivistájukat a Nordic Sun kulturális központnál.

Tényleges életfogytiglani börtönbüntetést szabtak ki Kaliforniában egy antiszemita aktivistára. Egy homokos, zsidó egyetemi hallgatót tettek el láb alól még 2018-ban, a 19 éves Blaze Bernsteint. 

Iszonyatos dráma folyt a mai Széll Kálmán tér környékén 1945. február 11-én, amikor Budapest magyar és német védői megpróbálták áttörni a szovjet ostromgyűrűt. 

Cikkünkben az amerikai, a német, a szovjet és más haderők harcászati felderítési alakulatait, módszereit és hírszerzését hasonlítjuk össze az alapvető jellemzőiket tekintve.

Három brit szélsőjobboldali aktivista olyan akciókat tervezett, amelynek célja mecsetek vagy zsinagógák elleni támadás lett volna, legalábbis a vádak szerint.

Embrahim Rasool dél-afrikai nagykövet egy külpolitikai szeminárium résztvevőinek azt mondta, hogy Donald Trump amerikai elnök „fehér fajvédő mozgalmat vezet” Amerikában és világszerte.

96 évesen elhunyt Ursula Haverbeck, az idős német hölgy, akit „német” bíróság elé állították több alkalommal is, és idén nyáron 1 év 4 hónap börtönbüntetésre ítéltek. A fősodratú sajtó csak „náci nagymamaként” gúnyolta.

Ásatások kezdődtek Lengyelországban egy feltételezett SS-bunkernél, ahol második világháború végén elrejtett aranyat és műkincseket keresnek.

Magyarországon köztudomásúlag zéró tolerancia érvényesül az antiszemitizmussal szemben, ami kiterjed Izrael bírálatára is. A magyarok körében nyilvánvalóan teljes nemzeti konszenzus mutatkozik legalább e tekintetben.

Ezer fős antifasiszta őrjöngés kísérte Brüsszelben Jordan Bardella, a francia Nemzeti Tömörülés vezetőjének, valamint Orbán Viktor szövetségesének a látogatását, melyet a brüsszeli Magyar Házban tett.

2024. október 19-én egy német nemzetiszocialista párt, a Der Dritte Weg előadást szervezett, amelyen Abdallah Melaouhi, Rudolf Hess egykori ápolója tartott előadást.