Kövess minket -on és -en!

Megint megrongálták Vitéz Szentgyörgyi Dezső, a Magyar Királyi Honvéd Légierő legendás vadászpilótájának Farkasréti temetőbeli sírját.

(MNO)

Míg korábban egy bronz Il-18-ast loptak le a sírkő tetejéről, idén augusztusban a helyette odakerült márvány Bf 109-es vadászrepülőgépet vitték el – derült ki B. Stenge Csaba Facebook-bejegyzéséből.

A hadtörténész egy Szentgyörgyi család által hétfőn készített fotót tett közzé a megrongált sírhelyről, valamint a még 2011. október 28-án, a sírkő márvány részének átadásakor készített saját képeit is feltöltötte.

„Minél több emberhez eljut a hír, annál nagyobb az esély arra, hogy valaki tud valamilyen használható információval szolgálni” – hangsúlyozta B. Stenge Csaba, aki abban bízik, ha nagy nyilvánosságot kap az eset, a sírrongáló biztos nem tudja majd eladni a márvány vadászrepülőt.

Vitéz Szentgyörgyi Dezső, a Magyar Királyi Honvéd Légierő legeredményesebb vadászpilótája 1915. január 6-án született Kőkúton. Tizennyolc évesen vonult be a légierőhöz, a honvédesküt 1933. szeptember 3-án tette le. Szolgálata során 29 igazolt győzelmet ért el. 1957-től a Malévnál lett pilóta. A Malév koppenhágai járatának katasztrófája során repülőhalált halt az Iljusin Il–18V típusú, HA-MOC lajstromjelű repülőgéppel.

Kövess minket -on és -en!

Nem egyformán szenvedtünk az éhségtől, voltak, akik a kínok kínját állták ki, de voltunk, akik fásult, közönyös állapotba kerültünk. Barátom, Kovács Bandi is a borzasztóan szenvedők közé tartozott.

Erdély védelmével és a Déli-Kárpátok birtokbavételének kérdésével a magyar minisztertanács először 1944. augusztus 25-én foglalkozott rendkívüli ülés keretében.

Keresztes-Fischer Ferenc, magyar királyi belügyminiszter a Magyar Nemzeti Szocialista Párt - Hungarista Mozgalmat 1939. február 24-én feloszlatta, a Mozgalom, illetőleg a párt helyiségeit a rendőrséggel megszállatta.

Újra megméretteti magát a namíbiai regionális választásokon Adolf Hitler, aki elsősorban nem a politikai teljesítménye, hanem a neve miatt visszatérő nemzetközi hírforrás. A beszámolója szerint Hitlert öt évvel ezelőtt a szavazatok 80 százalékát szerezte meg. 

Diszkréten szállították le a nyomozók Ulain Ferencet a Bécs felé tartó gyorsvonatról. Bár a nemzetgyűlési képviselő és ügyvéd meghallgatása és társainak elfogása minden paláver nélkül történt meg, az ügy mégis nagyot robbant.

Bár a Harmadik Birodalomban leginkább a férfiak töltöttek be befolyásos szerepet, akadtak olyan asszonyok is, akik vezető pozíciót kaptak. Közéjük tartozott a birodalom legmagasabb rangú nője, Gertrud Scholtz-Klink is.

Rákosi néhány bőrönddel, felesége és orvosa társaságában utazott a Szovjetunióba. Abban reménykedett, hogy néhány hét, esetleg néhány hónap múlva visszatérhet Magyarországra, de végül a Szovjetunióban érte a halál.

Maja Trux, az antifa támadások egyik vádlottja kedden sem hazudtolta meg magát: ahogy annak idején az utcán emberekre támadt, most a börtön falai között is szembeszállt mindenkivel, aki szabályt akar érvényesíteni.

A brüsszeli önkormányzati tanács egyhangúlag jóváhagyta azt az indítványt, amely a belga fővárost „antifasiszta várossá” nyilvánítja – jelentette a The Brussels Times című, angol nyelvű hírportál.

Három nemzetiszocialista férfit „jelentős” szabadságvesztésre ítélhetnek, miután bűnösnek találták őket egy leeds-i mecset elleni terrortámadás megtervezésében.

1943. október 4-én Himmler Posenben beszédet mondott. Ebben az SS-t „fegyveres rendnek” nevezte, amelynek a jövőben – a Szovjetunió felszámolása után – meg kell védenie Európát az Urálon túli „ázsiai hordáktól”. 

A Tresigallóban látható városszerkezettel ma akár Olaszország ezernyi pontján találkozhatnánk – feltéve, ha nem tör ki a második világháború.

Október elején újabb botrány kavarta fel az amerikai konzervatív médiát. Candace Owens nyilvánosságra hozott egy üzenetváltást, amelyet állítása szerint Charlie Kirkkel folytatott két nappal halála előtt.

1943. szeptember 12-én délután 2 órakor német vitorlázó-repülőgépek szálltak le a 2112 méteres Gran Sasso hegycsúcsán, és mindössze háromnegyed óra alatt kiszabadították Olaszország vezérét, a Duce-t. 

JFK meggyilkolása közvetlen hatással volt az amerikai cionista lobbira, az USA közel-keleti politikájára és Izrael militarizálódására egyaránt.