Kövess minket -on és -en!

Egy berlini rabbi, aki célpontja volt egy antiszemita támadásnak, felszólította a német kormányt, hogy „toloncolja ki azokat a menekülteket, akik zsidóellenes retorikát és cselekedeteket folytatnak”.

„A hatóságoknak minden Németországba érkező menekülttel alá kellene íratniuk egy kötelezettségvállalást. Ebben ki kellene nyilvánítani, hogy az antiszemita cselekedeteket szigorúan büntetik, és kiutasításhoz vezethetnek Németországból” – mondta Ariel Kirzon Ukrajnából elszármazott intoleráns rabbi a Focus hírportálnak.

A német fővárossal határos Potsdam város zsidó közösségének rabbiját, a 43 éves Kirzont szeptember 12-én „támadták meg”, amikor fiával egy orvosi rendelésre utazott. Kirzon egy metróállomás előtti járdán állt és héberül beszélt telefonon, amikor egy arab férfi odament hozzá, szándékosan nekiment a vállának, és az arcába kiabálta, hogy „te mocskos zsidó!”.

„Világosan zsidóként voltam azonosítható, amikor hirtelen egy arab kinézetű férfi sértegetni kezdett és rám támadt. Kiabált és felemelte a kezét, megragadott, mintha meg akart volna ütni” – mondta Kirzon az eset után.

A rabbi, akin a fentiek szerint tehát egy karcolás sem esett, ezt követően testi sértés és becsületsértés miatt büntetőfeljelentést tett a berlini rendőrhatóságnál.

A hirtelen idegengyűlölővé vált Kirzon azzal érvelt, hogy a német államnak nem kötelezettsége a külföldről érkező bűnelkövetők szabadságvesztés-büntetésének finanszírozása.

„Ha valaki mégis antiszemita kijelentésekkel vagy tettekkel hívja fel magára a figyelmet, akkor nem kellene börtönbe mennie a mi adófizetőink költségén. El kellene hagynia Németországot” – állította.

Az antiszemita incidensek az elmúlt években ugrásszerűen megnőttek Németországban, párhuzamosan azzal, ahogy a harmadik világ elárasztja az országot. A német belügyminisztérium februárban közzétett adatai szerint 2021-ben 30 százalékkal nőtt az antiszemita cselekmények száma, több mint 3000 incidensről érkezett jelentés. A rendőrség 2021-ben 63 erőszakos támadást regisztrált – hattal többet, mint 2020-ban. Az incidensek csaknem fele (1306) a tavalyi második negyedévben történt, az Izrael és a Hamász közötti konfliktus idején a Gázai övezetben, amikor világszerte antiszemita erőszak kísérte a „Szabad Palesztina” tüntetéseket. A német hazfias csoportok mellett a németországi muszlim közösségek tagjai – akik közül sokan nemrég érkeztek Szíriából és az iszlám világ más országaiból – aránytalanul nagy arányban vannak jelen az elkövetők között.

Eközben a berlini rendőrség nem sokat haladt Kirzon támadójának elfogásával.

„Az ismeretlen személy elleni eljárásban a nyomozás folyamatban van, különös tekintettel a gyanúsított azonosításának a foganatosítására” – mondta a Focusnak egy rendőrségi szóvivő.

Kövess minket -on és -en!

Legutóbb két gyilkosság valósággal sokkolta Amerika és a nyugati világ konzervatív közvéleményét. Mindkettőnek létezik egy olyan aspektusa, amely többé-kevésbé elsikkad a velük foglalkozó információáradatban.

A müncheni felsőbíróság súlyos testi sértés miatt 5 év börtönbüntetésre ítélte Hanna S.-t, akit azzal gyanúsítottak, hogy társaival 2023-ban, a Kitörés Emléknapon Budapesten „szélsőjobboldalinak tartott” embereket vertek össze.

Újra megméretteti magát a namíbiai regionális választásokon Adolf Hitler, aki elsősorban nem a politikai teljesítménye, hanem a neve miatt visszatérő nemzetközi hírforrás. A beszámolója szerint Hitlert öt évvel ezelőtt a szavazatok 80 százalékát szerezte meg. 

Egy újabb borzalmas antiszemita merénylet adott alkalmat rettegésre a hivatásos rettegőknek. Az egyik londoni kávéházban olyan cappuccinót szolgáltak fel egy zsidó párnak, amelyen a tejhabot, horribile dictu, kakaóhorogkereszt díszítette. Az esetből világhír lett. Ez nem vicc, bármilyen viccesen is hangzik.

Tanúk, trombitálás, skandálás – ismét hangosan vette kezdetét a 2023-as antifa támadások tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken. A teremben Simion Trux ismét a bv. kommandósai gyűrűjében érkezett, a padsorokban a német vádlott antifa szimpatizánsaival, eközben az utcán többször is kiabálva követeltek a terroristáknak szabadságot.

Becslések szerint mintegy 200 ember vett részt a nemzetiszocialista felvonuláson Svédországban, amely a 17 éves skinhead, Daniel Wredström meggyilkolásának 25. évfordulóján elevenítette fel az emlékére rendezett salemi menetet.

A melbourne-i nemzetiszocialista Jacob Hersant elmondta: örül, hogy visszanyerte szabadságát, miután letöltötte egyhónapos börtönbüntetését „tiltott náci tisztelgés nyilvános bemutatása” miatt.

Az elmúlt években Mozgalmunk központi, nyári táborának egy fejér vármegyei szálláshely adott otthont, ahol az eddigiekben problémáktól mentesen tudtuk lebonyolítani a zártkörű eseményt.

Budapest 1944. december 25-i bekerítése után nyilvánvalóvá vált a német hadvezetés számára, hogy a katlanban rekedt német-magyar csapatoknak az utánpótlást valamilyen módon biztosítani kell.

Az első világháborút óriási területi nyereséggel záró Román Királyság számára – sajnos csak átmenetileg – 1940-re fordulta a kocka.

Egy nemzetiszocialista csoport rendszabályozta meg a színészeket egy lisszaboni színház előtt, ami a Portugália nemzeti költőjét, Luís de Camõest ünneplő darab előadásának lemondásához vezetett. 

A Little Rock-i négereket sokkolta, hogy a hétvégén a nemzetiszocialista Blood Tribe csoport tartott felvonulást a város több pontján.

Donald Trump külpolitikai hiperaktivitása nemcsak az egyre jobban a körmére égő Epstein-ügyről való figyelemelterelést szolgálja, hanem az amerikai gazdaság és a dollár mind súlyosabb gyengélkedését is jótékony homályban tartja.

Manapság Európát alapjában véve két erő fenyegeti, az egyik kívülről, a másik belülről. Az egyik strukturális, a másik pusztán reakciós: egyrészt az Amerika-központú neoliberális kozmopolitizmus, amelyet Davosban a Wall Street-i finánctőke képvisel Larry Finkkel, a BlackRock főnökével az élén, másrészt az európai szeparatista-szuverenista „ötödik hadoszlop”, amely ugyanennek a hatalomnak udvarol áldás reményében.

Bűnösnek vallotta magát a glasgow-i Legfelsőbb Bíróságon az a nemzetiszocialista, Hitler által inspirált skóciai tinédzser, aki egy mecsetben tervezett mészárlást, és ennek érdekében úgy tett, mintha áttért volna az iszlámra, hogy bejuthasson oda, írja a Sky News.