Kövess minket -on és -en!

Markus Meecham skóciai humoristát még 2016-ban rövid időre előállították, majd három nappal ezelőtt vád alá helyezték.

(Kuruc.info)

A nagy-britanniai zsidóság körében „iszonyatos félelmet kiváltó” bűncselekményt valójában nem a népszerű humorista, hanem a kutyája követte el, illetve az eb valójában a barátnője tulajdonában van. Markus Meecham betanította az ebet, hogy a „Sieg Heil!” vezényszóra jobb mellső lábát nemzetiszocialista módra a magasba lendítse – írja az Antiszemitizmus Elleni Küzdelem Összehangolásának Fóruma (CFCA) című izraeli kormányzati hírportál és a Metro News brit újság.

Markus Meecham (30), akit „Dankula grófjaként” is ismernek Nagy-Britanniában a skóciai bíróság előtt azzal védekezett - amit egyébként a vád alapját képező, az egyik videómegosztóra kitett filmje felvezetőjében is elmondott -, hogy a kutyát azért tanította be a nemzetiszocialista karlendítésre emlékeztető mozdulatra, mert a barátnője azt állítja: az ő kutyájánál nincs szebb és szeretetre méltóbb lény a világon. A „Sieg Heil!” jelszóra a mellső lát fölemelő és az „Gázosítsd el a zsidókat!” kiáltásra mindenféle örömhangokat hallató eb viselkedésével csak azt kívánta bebizonyítani, hogy a Buddha névre hallgató eb nem is olyan szeretetre méltó, magyarázkodott a bíróságon a humorista.

Markus Meecham és a bűntársa, Buddha

Az egyik videómegosztóra kitett filmet 2016-ban több mint hárommilliószor tekintették meg, s a nagy-britanniai zsidóság vezetői már csak ezért is különösen veszedelmesnek tartják a humorista cselekedetét. Ephraim Borowski (66), a Skóciai Zsidó Hitközségek igazgatója például a bíróságon elmondta: A holokauszton nem szabad tréfálkozni, mert az maga az antiszemitizmus. Mindenesetre Markus Meecham humoristát a skót bíróság közel két esztendővel a videó kitétele után, három nappal ezelőtt vád alá helyezte, s az ítélethirdetésre áprilisban kerül sor. Az izraeli portál szerint az ebidomár humoristát akár ténylegesen letöltendő szabadságvesztésre is ítélhetik.

Kövess minket -on és -en!

A német Tigris harckocsi minden bizonnyal a második világháború leghíresebb és legfélelmetesebb harckocsija volt.

Joszif Visszarionovics Sztálin (1878-1953) kegyetlen diktátorként a világtörténelem egyik leghírhedtebb vezetője volt, aki személyi kultuszt épített ki maga körül, és milliókat küldött Gulag kényszermunkatáborokba.

A román legfőbb ügyészség öt embert állított bíróság elé fasiszta propaganda terjesztése, erőszakra uszítás és tiltott fegyvertartás miatt.

1915. április 20-án született Szeleczky Zita, az 1940-es évek első felének egyik legkedveltebb magyar filmsztárja.

Óriási a szakadék azok között, akik politikai érdekeikhez mérten cserélgetik eszméiket - legyenek liberálisok vagy bolsevikok -, és azok között, akik, mint a nacionalisták, különösen az Arany Hajnal tagjai, hűek maradnak meggyőződéseikhez, olvasható a görög Arany Hajnal honlapján.

A második világháború minden karácsonya szomorú volt, azonban 1944 decembere kimondottan komoly megpróbáltatásokat jelentett a budapestiek számára.

"A védők létszámát az ostromot vezető Malinovszkij marsall jelentősen túlbecsülte, mivel nem sikerült az eredetileg tervezett 2-3 hét alatt elfoglalni a várost, Sztálin felé igazolásképpen a "hiányzó" hadifogoly-létszámot civilekkel, egyenruhás postásokkal, kalauzokkal, vasutasokkal, de sokszor nőkkel és gyerekekkel is pótolták (Malenkij robot), akiket elit kommandósként mutogattak. Több tízezren lettek úgy évekre hadifoglyok, hogy egy hadseregnek sem voltak tagjai..."

1943. október 4-én Himmler Posenben beszédet mondott. Ebben az SS-t „fegyveres rendnek” nevezte, amelynek a jövőben – a Szovjetunió felszámolása után – meg kell védenie Európát az Urálon túli „ázsiai hordáktól”. 

A XX. század első felének jobboldali politikusai közül talán a legfordulatosabb életű, legindulatosabb és egyik legtehetségesebb személye Rajniss Ferenc volt, az 1935-1945 közötti időszak legismertebb újságírója, akit először a szocializmus, majd a nacionalizmus eszméje bűvölt el.

Pietersburg mellett 3500 hófehér fakereszt virít a dél-afrikai vörös földbe tűzve. Ezek a keresztek emlékeztetnek minket azokra a búr farmerekre, akiket az elmúlt évtizedekben feketék gyilkoltak meg a „felszabadított” Dél-Afrikában – olvasható a Szent Korona Rádió oldalán. 

Diszkréten szállították le a nyomozók Ulain Ferencet a Bécs felé tartó gyorsvonatról. Bár a nemzetgyűlési képviselő és ügyvéd meghallgatása és társainak elfogása minden paláver nélkül történt meg, az ügy mégis nagyot robbant.

Egy norvég anya meglepődve fedezte fel, hogy Adolf Hitler Mein Kampf című könyve a legnépszerűbb kötetek között van egy gyerekeknek szóló digitális olvasási kampányban – jelentette a norvég TV2 a Budstikka újságra hivatkozva.

A mai Puskin mozi 1946-ból származó moziműsoránál bizarrabbat ritkán lehet látni.

Nyolcvanhárom, nemzetiszocialista iratokkal és propagandaanyaggal teli dobozt foglaltak le a hatóságok az argentin legfelsőbb bíróság épületének pincéjében. 

Tapasztalati tény, hogy a fehérek sokkal kevésbé erőszakosak és rasszisták a feketékkel szemben, mint fordítva. Egyrészt, mert az erőszakosság genetikai eredetű, másrészt, mert a fehéreket kulpabilizáló (bűntudatébresztő) agykárosításnak vetik alá, hogy engedelmesek legyenek az antirasszista, vagyis par excellence fehérellenes ideológia kánonjaival szemben.