Kövess minket -on és -en!

Minden egy illegális lakásfoglalással kezdődött – tudósított az Origo.

Sajtóbeszámolók szerint két radikális szélsőbaloldali, fehérellenes szervezet, a Black Lives Matter (BLM) és az Antifa Portlandben, a seattle-i, júniusban létező Capitol Hill Autonomous Zone (CHAZ)/Capitol Hill Organized Protest (CHOP) mintájára "kikiáltott" egy anarchista-szeparatista zónát, amelynek területe folyamatosan bővül. A rendőrök velük szemben már két alkalommal is felléptek, nem sok sikerrel.

A Post Millennial és a New York Post információi alapján a radikális baloldali aktivisták – köztük a Kinney család – már hónapok óta elfoglalták az Oregon állambeli Portland északi részén, a Mississippi sugárút egyik, „vörös házként” emlegetett épületét és a közvetlen környékét, de eddig a hétig zavartalanul tartózkodhattak ott.

Egy hete kedd hajnalban – egy bírósági végzésnek eleget téve – a helyi rendőrség megpróbálta visszafoglalni a „vörös házat” az illegális házfoglalóktól, a lakók azonban ellenálltak.

A rendőrség letartóztatott egy erőszakos radikális baloldali aktivistát, akinek lőfegyvere volt. A többiek – a Kinney család tagjaival együtt – viszont elmenekültek, és a különböző közösségi oldalakon az épülethez hívták a portlandi radikális baloldali szimpatizánsokat, akik szerdán közösen „visszafoglalták” a rendőrség által lezárt, de őrizetlenül hagyott „vörös házat” – írták.

Az elbarikádozott terület körbe van dekorálva az összes létező anarchista, kommunista és néger faji öntudatot hirdető szlogennel

Még aznap kikiáltották a júniusban, Seattle-ben létező Capitol Hill Autonomous Zone (CHAZ)/Capitol Hill Organized Protest (CHOP) mintájára a saját anarchista-szeparatista zónájukat, amit rendőrmentesnek nyilvánítottak.

A nagyjából 100 radikális baloldali aktivista barikádokat emelt a „vörös ház” és más, környékbeli, de üresen álló épületek elé, illetve az utcára is.

A rendőrökkel összecsapott a radikális baloldal, A hatóságoknak ideiglenesen sikerült ugyan megtisztítaniuk a környéket a szélsőségesektől, de a „vörös házat” nem tudták visszafoglalni.

A randalírozók közül 13 személyt tartóztattak le, akiknek lőfegyverük volt.

Portland rendőrfőnöke, Chuck Lovell először kedden, majd szerdán is felszólította a házfoglalókat, hogy hagyják el az épületet, eredménytelenül.

A város demokrata polgármestere, Ted Wheeler pedig „minden törvényes eszközt engedélyezett a hatóságoknak az anarchista, szeparatista zóna felszámolására”.

Múlt csütörtökre a radikális baloldaliak már 258 ezer dollár (nagyjából 75,5 millió forint) adományt gyűjtöttek össze, és hallani sem akarnak a „vörös ház” elhagyásáról.

Előtérben az antifák, öntudatos negridek, mulattók, malájok és ki tudja még mifélék, háttérben a "Vörös Ház"

Egyébként azt a hamis látszatot keltik, mintha csak a Kinney család részére gyűjtenének, akik szintén illegálisan élnek ott – írta a lap.

Időközben kibővült az anarchista-szeparatista zóna, a szélsőségesek több környékbeli épületet is elfoglaltak, a terület „határán” pedig fegyveres ellenőrzést vezettek be – írták.

Ugyan a Kinney család folyamatosan hangoztatja, hogy nincs hova menniük, a legfrissebb információk szerint alig néhány kilométerre a helyszíntől van még egy ingatlanuk, amely már 1996 óta a birtokukban van. Ennek ellenére már közel 300 ezer dollárt gyűjtöttek a becsapott követőiktől hotelszobákra és eldobható telefonokra.

Kövess minket -on és -en!

Maja Trux a bíróság előtt arról beszélt, hogy ő a valódi áldozat. A német antifa ezt azzal indokolta, hogy szerinte egy olyan országban áll bíróság előtt, ahol kiközösítik a szexuális kisebbségeket.

A finn légierő kivezeti a szimbólumai közül a horogkeresztet – írja az Associated Press. A légierő hivatalos zászlajáról még 2020-ban törölték a hazafias szimbólumot, de néhány egységnél még ma is használják, a következő időszakban ezek zászlóit és logóit is megváltoztatják majd.

Az 1945 kora tavaszán elindított Tavaszi ébredés kódnevű hadműveletnek, a második világháború utolsó nagy német offenzívájának – amellyel a Führer kísérletet tett a Vörös Hadsereg visszaszorítására, és a létfontosságú zalai olajmezők biztosítására –, a Dunántúl volt a terepe.

A szovjet diktátor 1939 nyarán a hosszan elhúzódó háborút tartotta országa érdekének, és Adolf Hitler győzelmét sem tartotta túl veszélyesnek – már ha a Szovjetuniónak addig sikerül kimaradni.

Charles Augustus Lindbergh (1902–1974) svéd bevándorlók leszármazottjaként látta meg a napvilágot Amerikában.

A Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség (KABSZ) a keleti front veteránjainak összefogására 1943-ban (más adatok szerint már 1942-ben) alakult meg. Elsődleges célja az volt, hogy ellensúlyozza a hivatalosan is működő Tűzharcos Szövetséget, s megakadályozza Magyarország háborúból való kiugrását.

1944. október kilencedikétől kezdett el kibontakozni Debrecen és a Hortobágy térségében az a három hétig tartó ütközet, amely a kurszki csata után a második világháború legnagyobb páncélos összecsapása volt.

A belga főváros, Brüsszel egyik éke az Atomium, amit az 1958-as világkiállításra készítettek. Ugyanerre az expóra egy másik, teljesen őszinte, ma már elképzelhetetlen bemutatót is létrehoztak.

A második világháború utáni korszak névadójának egy évtizedig tartó diktatúrája alatt a politikai terrorizmus és a személyi kultusz az egekbe tört, míg az életszínvonal és a törvényesség a mélységekbe süllyedt. 

A szélsőbaloldali, kommunista szellemiségű Mérce azon sajnálkozik, hogy úgy tűnik, idén nem várt akadályokba ütközik a szokásos tiltakozás a Becsület napja ellen. Érdemes azonban tényszerűen végigjárni az állításaikat.

Tíz éve T. L. és dr. Kőfaragó-Gyelnik Vilmos barátaimmal a budai hegyek s villák között sétálgattunk. Tele aggodalommal mérlegeltük a lehetőségeket és tárgyaltuk meg Horthy Miklós kormányzó október 17-re tervezett, de a német elhárító szolgálat által már ismert „kiugrási szándékát”.

Az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériumának „Rewards for Justice” (RFJ) programja akár 10 millió dolláros jutalmat kínál azoknak, akik olyan információkkal szolgálnak, amelyek négy, az amerikai kormány által külföldi terrorista szervezetnek (FTO) minősített, Európában működő antifa csoport pénzügyi működésének megzavarását eredményezhetik.

Amikor 1945 nyarán Voronyezsben kiszálltunk a vagonokból, szinte összeestünk a gyengeségtől és a kimerültségtől. Az elénk táruló látvány is rontotta amúgy is rossz kedélyállapotunkat.

A kormány döntött a szerdai ülésén, és terrorszervezetté nyilvánította az Antifa szervezeteket – mondta Orbán Viktor a Kossuth rádióban, a Jó reggelt, Magyarország! c. műsorban, megerősítve péntek reggeli, Facebookon közzétett bejegyzését.

Donald Trump háborúval kapcsolatos retorikája olyan, mintha egy skizoid bohócot hallgatnánk. Az egyik nap azzal dicsekszik, hogy a „Midnight Hammer” hadművelet Irán atomlétesítményeit kráterekkel teli parkolóvá változtatta, a következőn pedig azzal riogat, hogy az iráni atomfenyegetés olyan létfontosságú vészhelyzet, amely közös amerikai–izraeli támadást igényel.