Kövess minket -on és -en!

Egy erdélyi szász származású 70 éves nő Nagyik a szélsőjobb ellen névvel idős embereket összefogó aktivista csoportot hozott létre Németországban.

Ennek az lenne a célja, hogy "közös erővel lépjenek fel az egyre hatékonyabban terjedő szélsőjobboldal ellen" – írja a szebeni független Turnul Sfatului lap. A Németországba kivándorolt élő Anna Ohnweiler tevékenysége miatt 2020-ban megkapta az úgynevezett Erkölcsi Bátorságért Paul Spiegel díjat, amelyet a Németországi Zsidó Központi Tanács azért hozott létre, hogy honorálja a zsidók felsőbbrendűségét hirdető szervezet számára kedves kezdeményezéseket. A Tanács elnöke, Josef Schuster, a díj átadása kapcsán így méltatta: "A Nagyik a szélsőjobb ellen élettapasztalatukat és idejüket arra fordítják, hogy a maguk eszközeivel védjék a demokráciát. Hangosan és határozottan lépnek fel a növekvő antiszemitizmus és rasszizmus, valamint a nőgyűlölet ellen" – írja a Szombat című zsidó lap.

"Üzenetünk egyszerű és tiszta: nem számít, honnan származol, milyen nyelvet beszélsz, milyen a bőrszíned és milyen vallású vagy. Mindannyian emberek vagyunk. A német alkotmány első paragrafusa kimondja, hogy minden egyénnek egyforma jogai vannak. És ez nekünk nagyon fontos: nem számít, ha valaki Törökországból, vagy Romániából, vagy az Egyesült Államokból származik. Az emberi élet értékes. Minden emberi élet" – nyilatkozta korábban a mozgalom alapítója.

"Te boszorkány!" - nem mindenkinek tetszik a túlbuzgó bevándorló nagyi

Természetesen nyugdíjas politikai mozgalmi aktivitása, és a Nagyik a szélsőjobb ellen csoport működése nem mindenkinek tetszik, ezért számos nemtetszést nyilvánító üzenetet kapott főleg az online térben, amit persze úgy állított be a nyilvánosságnak, hogy halálos veszélyben él a tevékenysége miatt. A Szombat közölte az egyik képeslapot, amelyben ez állt: "Nagyi boszorkány / Anna Ohnweiler / Te ronda öreg csoroszlya, mi nem akarunk itt JOBBOLDAL elleni nagyikat. Mi itt csak BALOLDAL elleni nagyikat és nagyapókat akarunk és más rendes németeket! Tűnj vissza Erdélybe, oda ahonnan kieresztettek. És rögtön vidd magaddal azt a folyamatosan grimaszoló buzi hazug tévét! Különben életbe lép a B terv / Fordíts!" – a lap hátoldalán pedig további méltatlankodások olvashatóak. A DW-nek beszámolt arról is, hogy feljelentést tett az ügyben, de a tettest nem találták meg a hatóságok. 

"Istenem, mit számít a nemzetiség, hiszen egyformán emberek vagyunk" – sóhajtott fel Anna Ohnweiler a lapnak, mikor felidézte, hogy gyerekkorában a szebeni szász és román gyerekek együtt játszottak. Nyilván arról nem hallott, vagy így utólag nem is érdekli, hogy ugyanebben a korszakban magyar falvakat dózeroltak el Chauchecu bulldózerei.

Kövess minket -on és -en!

Bármennyire is sokkolóan hangzik, manapság már csak a világ népességének 2 százalékát (!) alkotják szülőképes korú fehér nők. Úgy tűnik, az utóbbi 100 évben a fehér ember megette a kenyere javát.

Egy békésen folydogáló kis patak az alaszkai Aleut-szigeteken 80 éven át hivatalosan a „Nazi Creek” nevet viselte – egészen máig.

Megjelent az Antifa szervezeteket terrorszervezetté nyilvánító kormányrendelet, amiről péntek reggel beszélt a Kossuth rádióban Orbán Viktor. 

Rádióból hallgattuk a tárgyalást Salzburgban. Élénk figyelemmel kísértük a készülék minden budapesti adását ebben az időben.

Öt Québecben szolgáló katonát függesztettek fel, miután előkerült egy 2023-as felvétel, amelyen egy házibulin nemzetiszocialista karlendítést mutatnak be.

Spanyol falangisták tartották gyűlésüket október 12-én Vitoria-Gasteiz városában, amikor antifasiszták támadtak rájuk. A Falange Española de las JONS által szervezett Spanyolság Napja (Día de la Hispanidad) rendezvényt a baszk rendőrség biztosította, azonban a megjelent baszk antifasiszta ellentüntetők könnyen áttörtek a csekély rendőri erőkön.

Több órára csatatérré változtak Torinó utcái, ahol szélsőbaloldali tüntetők csaptak össze a rendőrökkel szombaton. A baloldali pártok Milánóban is tüntettek az amerikai idegenrendészet (ICE) embereinek jelenléte ellen a téli olimpiai játékokon.

1941. december 6-án a Vörös Hadsereg Távol-Keletről és Szibériából átvezényelt hadosztályokkal megerősített hadseregcsoportja, Georgij K. Zsukov hadseregtábornok vezénylete alatt ellentámadást indított a Wehrmacht Moszkva kapujába érkezett magasabb egységei ellen.

Egy 29 éves ontariói nemzetiszocialista, Matthew Althorpe, csütörtökön állt bíróság elé Torontó belvárosában, ahol három „terrorcselekmény” elkövetését ismerte be. A vádak szerint a férfi az Atomwaffen Division nemzetiszocialista csoport aktív tagja volt.

Az ember által használt egyik legősibb szimbólumot, a horogkeresztet a modern kori Európában a régészeti és archeológiai kutatások tették ismertté az 1880-1920-as években, és mint a jó szerencse szimbóluma terjedt el széleskörűen.

Az alábbi eset rávilágít arra, hogy Németországban a hatalom gyakorlatilag hogyan támogatja az Antifát, ami immár az USA-ban és Magyarországon is terrorszervezetnek minősül.

A második világháború hadtörténetét vizsgálva, pusztán a tények alapján megállapíthatjuk, hogy a döntő katonai események a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom és a Szovjetunió 1941 és 1945 között megvívott világnézeti háborúja keretében, a keleti fronton zajlottak le.

Kedden reggel hiába várták az antifa támadások második olasz vádlottját, nem jelent meg a tárgyalóteremben, így a bíróság nem tudott érdemben továbbhaladni az ügyben. 

A bad-kreuznachi amerikai táborban 1945 áprilisa végén megkezdődött a szelektálás: elengedték a betegeket, a lengyeleket, az oroszokat, és elkülönítették a tisztikart. Minket, magyarokat és a németeket vegyesen egy vonatszerelvénnyel Észak-Franciaországba, Torénba irányítottak.

Kilenc embert vettek őrizetbe, állítólagos „fegyvereket” és nemzetiszocialista emléktárgyakat foglaltak le, miután egy csoport Adolf Hitler születésnapját ünnepelte egy angliai pubban.