Kövess minket -on és -en!

Bejelentette a gyerekkönyvek vezető német kiadója, hogy visszahívja a két új indián-könyvét, miután rasszizmussal és „kulturális kisajátítással” vádolták meg a céget.

A kiadó közleménye szerint azt is mérlegeli, hogy a jövőben van-e értelme Winnetou-könyveket forgalmazni. Az új kiadványok szinte azonnal lekerültek az Amazon oldaláról és a könyvesboltok sem tudnak rendelni belőle, viszont más kiadók verziói egyelőre még megvásárolhatók.

A 7 éven felüli gyerekeknek készült Winnetou-könyvekkel kapcsolatban a kiadó azután kapott sok negatív reakciót, hogy az egyik kiadványhoz készített gyerekfilmet is közzétette.

A kritikusok azzal vádolják a kiadót, hogy a könyvekkel a „gyarmatosításon alapuló rasszista sztereotípiákat teremti újra” azzal, ahogy az őslakosokat ábrázolja.

Karl May, az eredeti indián-regények szerzőjét egyébként a mai napig úgy tartják számon Németországban, mint az első bestseller-írót. A könyveit a 20. századi megjelenésük óta 200 millió példányban adták el világszerte és 40 nyelvre fordították le őket.

A helyzet érdekessége, hogy a könyveket a nemzetiszocialisták nem tiltották be a Harmadik Birodalomban, mert a történetek annyira népszerűek voltak a lakosság körében, és állítólag Hitler is szívesen olvasta őket.

Korábban Franciaországban nevezték át Agatha Christie Tíz kicsi néger című könyvét amiatt, hogy a néger kifejezés „bántó” lehet.

Kövess minket -on és -en!

A nemzetiszocialista vezérkar tagjai között nem kevés zseni akadt, de közülük is magasan kiemelkedett Albert Speer, a Nagynémet Birodalom főépítésze és későbbi fegyverkezési minisztere.

A második világháborúban elesett német katona földi maradványait tárták fel Kecskeméten a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóság munkatársai.

A német külügyminiszter, Johann Wadephul közölte, hogy a jövő héten ismét felveszik a kapcsolatot Magyarországgal, mert jobb fogvatartási körülményeket kívánnak elérni a szélsőbalos erőszakkal vádolt Maja T. (eredeti nevén Simeon Ravi Trux) számára – írja a Die Welt.

A hatóságok szerint a szélsőjobboldali „Letzte Verteidigungswelle” (Utolsó Védelmi Hullám) csoport célja Németország demokratikus rendszerének összeomlasztása.

A második világháború hadtörténetét vizsgálva, pusztán a tények alapján megállapíthatjuk, hogy a döntő katonai események a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom és a Szovjetunió 1941 és 1945 között megvívott világnézeti háborúja keretében, a keleti fronton zajlottak le.

Az első világháborút követő nemzetközi megszorítások nem kedveztek, sőt hatalmas hátrányt jelentettek a magyar harckocsizás kialakulásának és fejlődésének.

Öt Québecben szolgáló katonát függesztettek fel, miután előkerült egy 2023-as felvétel, amelyen egy házibulin nemzetiszocialista karlendítést mutatnak be.

Magyarországon köztudomásúlag zéró tolerancia érvényesül az antiszemitizmussal szemben, ami kiterjed Izrael bírálatára is. A magyarok körében nyilvánvalóan teljes nemzeti konszenzus mutatkozik legalább e tekintetben.

A melbourne-i nemzetiszocialista Jacob Hersant elmondta: örül, hogy visszanyerte szabadságát, miután letöltötte egyhónapos börtönbüntetését „tiltott náci tisztelgés nyilvános bemutatása” miatt.

Az Amerikai Egyesült Államokban működő fehér fajvédő szervezet, a Ku Klux Klán története több szakaszra osztható, és tulajdonképpen minden időszakban aktívan szerepelnek benne a nők is.

Churchill már egy 1941. október 25-i beszédében a háború egyik céljaként jelölte meg az ellenség politikai és társadalmi elitje körében végzett tömeges kivégzéseket.

A baloldali TikTok-felhasználók teljesen kiakadtak, miután megjelent az American Eagle új farmernadrág-kampánya, amelyben Sydney Sweeney szerepel. 

A brit Telegraph arról ír: részletes útmutatót kaptak walesi óvodák, hogy a kisgyermekek körében is lépjenek fel a rasszista jelenségek ellen.

Nyugaton a fehér tömegek az etnomazochizmus (Guillaume Faye) és az önpusztítás között ingadoznak, és ez a magatartás felelőtlen toleranciában nyilvánul meg minden iránt, ami valójában pusztítja a társadalmukat.

Az 1945 januári fogságba esésem után, többedmagammal a Volga közelében, Talicinban kötöttünk ki. A lágerben már sok száz magyar hadifogoly tartózkodott.