Kövess minket -on és -en!

A macedón rohamrendőrség könnygázt vetett be pénteken több ezer migránssal szemben,

akik át akarták lépni a görög-macedón határt, írja a BBC. Legalább négy ember megsérült. Az összecsapás egy nappal azután történt, hogy Macedónia rendkívüli állapotot hirdetett a menekültek miatt, az ország köztársasági elnöke pedig bejelentette, hogy a hadsereg bevonásával próbálják lezárni a déli határszakaszt.

A határon most feltartóztatott menekültek nagy része a szabad ég alatt töltötte az éjszakát, majd reggel többször is megpróbáltak áttörni a határon. Ez az egyik legforgalmasabb útvonala a menekülteknek, csak az elmúlt két hónapban 44 ezer ember utazott át  így Macedónián.

Macedónia eddig szinte egyáltalán nem védtek a határt és inkább hagyták, hogy bevándorlók minél előbb eljussanak Szerbiába, hogy ne Macedóniában legyen velük a gond. A most bejelentett szükségállapottal, határlezárással megváltozó helyzetben pedig most vagy 3000 bevándorló ragadt a görög és macedón határ közötti senki földjén.

(MTI nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Otto Skorzeny páratlan merészségű és kivitelezésű akcióival kiérdemelte folyamatos előléptetéseit és a Lovagkeresztet. Egyidejűleg a szövetségesek „Európa legveszélyesebb embere”-ként kezdték emlegetni.

A második világháború utáni korszak névadójának egy évtizedig tartó diktatúrája alatt a politikai terrorizmus és a személyi kultusz az egekbe tört, míg az életszínvonal és a törvényesség a mélységekbe süllyedt. 

Az 1945. április 5-én zalai leventeként kezdődött amerikai, majd francia fogságom sok megaláztatással és szenvedéssel járt. Az amerikai őrök azzal fogadtak, hogy elszedték ékszereinket, óráinkat, gyűrűinket, kis vagyonkáinkat. 

Egy magát nemzetiszocialistának valló fiú akart polgárháborút kirobbantani Amerikában, legalábbis erről posztolt.

A mai Puskin mozi 1946-ból származó moziműsoránál bizarrabbat ritkán lehet látni.

Még tartottak a harcok, amikor az egyik napon arra döbbentünk, hogy hadifoglyok vagyunk. Ez akkor volt, amikor bevagonírozva (Debrecen érintésével) továbbutaztunk, elhagytuk az ország területét, és egy romániai hadifogolytáborban kötöttünk ki.

A kormány döntött a szerdai ülésén, és terrorszervezetté nyilvánította az Antifa szervezeteket – mondta Orbán Viktor a Kossuth rádióban, a Jó reggelt, Magyarország! c. műsorban, megerősítve péntek reggeli, Facebookon közzétett bejegyzését.

Az 1944. december 22-én megalakult Ideiglenes Nemzeti Kormány még Debrecenben volt, amikor magyar területekről elhurcolt civilek hozzátartozói a kormány közbenjárását kérő levelek ezreit küldték a Külügyminisztériumba.

Több órára csatatérré változtak Torinó utcái, ahol szélsőbaloldali tüntetők csaptak össze a rendőrökkel szombaton. A baloldali pártok Milánóban is tüntettek az amerikai idegenrendészet (ICE) embereinek jelenléte ellen a téli olimpiai játékokon.

Egy észak-német kisvárosból szóló hír háborította fel a németországi zsidókat: egy flensburgi bolt kirakatában a Nagynémet Birodalom időszakát idéző felirat jelent meg. 

A belga főváros, Brüsszel egyik éke az Atomium, amit az 1958-as világkiállításra készítettek. Ugyanerre az expóra egy másik, teljesen őszinte, ma már elképzelhetetlen bemutatót is létrehoztak.

„Reggel még ágyban voltam és a »TWIST OLIVÉR«-t olvastam, mikor átjött Jancsi. Felkeltem, és Jancsi azt mondta, hogy ma is tegyünk egy sétát. Én beleegyeztem.

Az egyre jobban radikális antifasisztába forduló ausztrál kormányzat nem díjazta a néger rapper hitlerista megnyilvánulásait.

Madison Grant A nagy faj elmúlása című művében (amelyet Adolf Hitler a bibliájának nevezett) az Észak-Amerikát gyarmatosító és az Egyesült Államokat megalapító angolszász-északi fajok más alsóbbrendű, de szaporább fajokkal szemben történő fokozatos demográfiai háttérbe szorulása miatt sajnálkozik, amelynek eredményeként az USA megszűnik fehér nemzetként létezni, és a helyét egy fajilag megosztott ország fogja elfoglalni egykori önmaga karikatúrájaként.

Tizenkét hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a 34 éves férfit, aki az idei ausztrál nemzeti ünnepen (Australia Day) a zsidókat kritizáló beszédet tartott és nemzetiszocialista nézeteket népszerűsített egy sydney-i tüntetésen.