Kövess minket -on és -en!

Rohamrendőrök léptek fel Rómában pénteken az illegális bevándorlók elhelyezése miatt tüntető szélsőjobboldali csoportok tagjai ellen.

A bevándorlók jelenléte Olaszország más részén is feszültséget teremtett. Róma északi külvárosában, egy egykori iskolaépületben a hatóságok csaknem száz illegális bevándorlót akartak elhelyezni. Az első csoport rendőrségi kisbusszal meg is érkezett a helyszínre, de nem jutott el a volt iskoláig, mivel helyiek körbezárták az épületet.

Több száz ember a földön ülve elfoglalta az iskolához vezető utat. Kifütyülték a bevándorlókat és a rendőröket, és azt kiabálták: "menjetek el!". A rendőrök erőszak alkalmazása nélkül igyekeztek eltávolítani a tüntetőket. A helyiekhez később a Casapound elnevezésű "szélsőjobboldali mozgalom" tagjai is csatlakoztak. A rendőrökre és bevándorlókra köveket, székeket hajítottak, és hulladéktárolókat gyújtottak fel. A rendőrség gumibottal verte vissza a tüntetőket. "Nem mozdulunk innen!" - hangoztatta Andrea Antonini, a Casapound alelnöke.

A bevándorlók elhelyezését a már nem használt, üres iskolaépületben Franco Gabrielli római prefektus rendelte el. Azt hangsúlyozta, hogy Olaszországban menekültkérelmet benyújtott bevándorlókról van szó, és elhelyezésükről előzetesen értesítették a közelben élőket. Gabrielli az incidens kezdete után először kijelentette, hogy nem enged a lakossági követeléseknek, és beköltöztetik a bevándorlókat a volt iskolába. Később már úgy nyilatkozott, hogy közös megoldást keresnek az itt élőkkel. Az északkelet-olaszországi Treviso városában is feszültséget teremtett, hogy egy lakóház üres lakásaiban száz afrikai bevándorlót szállásoltak el a hatóságok.

Az épületben élő olaszok tiltakozását az Új Erő (FN) szélsőjobboldali mozgalom is támogatta. Pénteken az illegális bevándorlókat az épületből Treviso egyik kaszárnyájába költöztették át.

(MTI nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Bár a Harmadik Birodalomban leginkább a férfiak töltöttek be befolyásos szerepet, akadtak olyan asszonyok is, akik vezető pozíciót kaptak. Közéjük tartozott a birodalom legmagasabb rangú nője, Gertrud Scholtz-Klink is.

Gömbös Gyula altábornagy, államférfi 1886. december 26-án született Murga (Tolna vármegye) nagyközségben, a jákfai Gömbösök nemzetségéből. 

Riadó! Náciveszély! Égen-földön, éjjel-nappal, mindenhol és mindenkor. A nácik a nyugati liberális-parlamentáris kleptokráciák és a kelet-európai illiberális-autokrata kleptokráciák spájzaiban vannak.

Tapasztalati tény, hogy a fehérek sokkal kevésbé erőszakosak és rasszisták a feketékkel szemben, mint fordítva. Egyrészt, mert az erőszakosság genetikai eredetű, másrészt, mert a fehéreket kulpabilizáló (bűntudatébresztő) agykárosításnak vetik alá, hogy engedelmesek legyenek az antirasszista, vagyis par excellence fehérellenes ideológia kánonjaival szemben. 

Egy brit házaspár igencsak megdöbbent, amikor második világháborús „náci bunkert” találtak közvetlenül az otthonuk alatt. „Ilyet nem talál az ember minden nap!” – mesélte a 35 éves Shaun Tullier a South West News Service-nek a „teljesen őrült” felfedezésről.

Ha az 1939. augusztus 23-án Moszkvában aláírt német–szovjet megnemtámadási egyezményt, amelyet Ribbentrop–Molotov paktumnak szokás nevezni, meg akarjuk érteni, akkor vissza kell mennünk 1939 márciusára.

Csúrog, Zsablya, Temerin, Mozsor, Bácsföldvár, Óbecse, Péterréve – Nagy-Magyarországhoz tartozó délvidéki települések. 1944 október végén magyar könnyel és magyar vérrel áztatott helységek: szerb partizánok által ártatlan magyarok ellen elkövetett tömeggyilkosságok színhelyei.

Ma 1945. május 8-át a második világháború végének és a „náci rezsim” bukásának napjaként tartják számon hivatalosan Németországban.

A német Tigris harckocsi minden bizonnyal a második világháború leghíresebb és legfélelmetesebb harckocsija volt.

Október elején újabb botrány kavarta fel az amerikai konzervatív médiát. Candace Owens nyilvánosságra hozott egy üzenetváltást, amelyet állítása szerint Charlie Kirkkel folytatott két nappal halála előtt.

Alakulatunknak az orosz túlerővel szemben vissza kellett vonulnia, egészen a Stájer Alpokig. Itt ért bennünket a háború vége.

A The Base nevű nemzetiszocialista akciócsoport újra aktivizálta magát az Egyesült Államokban, és paramilitáris kiképzőtáborokat hirdet – írja a brit The Guardian.

Gömbös Gyula egykori miniszterelnök fia katonatisztként fontos szerepet játszott a magyar rohamtüzérség létrehozásában. Gömbös Ernő a nyilas hatalomátvétel után Szálasi Ferenc mellett szolgált szárnysegédként. 

A német rendőrség összehangolt akcióban csapott le Brémában öt német nemzetiszocialistára. A házkutatások során egy puskát, több pisztolyt, késeket, machetéket, valamint nagy mennyiségű propagandanyagot foglaltak le.

Az egyre jobban radikális antifasisztába forduló ausztrál kormányzat nem díjazta a néger rapper hitlerista megnyilvánulásait.