Kövess minket -on és -en!

Eredményesen tiltakoztak a helyiek az illegális bevándorlók elhelyezése ellen az északkelet-olasz Treviso városának peremkerületében.

A tiltakozáshoz az Új Erő (FN) elnevezésű jobboldali mozgalom tagjai is csatlakoztak. A Treviso határán levő Quinto városrész egyik lakóháza előtt az épületben élő olaszok bútorokat, matracokat égettek el, így tiltakozva száz afrikai beköltöztetése ellen. A demonstráció szerda éjszaka óta tartott az olasz napilapok beszámolói szerint.

A többlakásos házban eddig tíz olasz család élt, a többi üres lakásba afrikai bevándorlókat helyeztek el a trevisói prefektus utasítására. Az épület olasz lakosai a Nigériából, Gambiából, Ghánából, Maliból származó bevándorlók azonnali elköltöztetését sürgetve nem engedték, hogy az afrikaiaknak hozott bútorokat, főleg ágyakat és matracokat bevigyék az épületbe, hanem ezekből a ház előtt máglyát raktak és meggyújtották. Azt is megakadályozták, hogy önkéntesek ételcsomagokat vigyenek be az épületbe.

A lakóházból az olaszok az épülettel szembeni parkba költöztek át, és a szabad ég alatt töltötték az éjszakát. Azt panaszolják, hogy az illegális bevándorlók elhelyezése miatt lakásaik értéküket veszítik.

A tiltakozáshoz a jobboldali FN tagjai is csatlakoztak. A tetőtől talpig fekete ruhás FN-tagokkal szemben az olasz rendőrség védi az épületet és a bevándorlókat, akik továbbra is az épületben vannak.

Luca Zaia, Veneto tartományi elnöke az olasz lakosokat támogatva kijelentette, hogy Veneto Afrikává kezd átalakulni. "Nálunk az olaszok parancsolnak. A római kormánynak nem szabad többet egyetlen egy bevándorlót sem hozzánk küldeni" - hangoztatta Zaia, aki korábban úgy fogalmazott, hogy Veneto megtelt, nincsen több hely a menedékkérők befogadására.

A tartományi elnök elmondta, hogy Venetóban több mint 500-100 letelepedett, tartózkodási engedéllyel munkát vállaló bevándorló is él, ez a venetói lakosság majdnem 11 százaléka. Matteo Salvini, az Északi Liga nevű radikális olasz párt elnöke szombaton Quintóba látogat.

A bátor fellépés eredményeképpen pénteken az illegális bevándorlókat az épületből Treviso egyik kaszárnyájába költöztették át - adja hírül az MTI.

(MTI nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Ismét a Mihály Arkangyal Légiója nevű egykori román fasiszta mozgalmat és annak alapítóját, Corneliu Zelea Codreanut népszerűsítő falfirkák és matricák jelentek meg Bukarestben. 

Terrorizmushoz kapcsolódó vádakkal illetik a winnipegi nemzetiszocialista aktivistát, akit korábban antiszemita graffitik felfestése miatt kaptak el.

A román legfőbb ügyészség öt embert állított bíróság elé fasiszta propaganda terjesztése, erőszakra uszítás és tiltott fegyvertartás miatt.

Terrorszervezetté nyilvánította az Antifa mozgalmat Donald Trump. Az amerikai elnök a közösségi oldalán jelentette be a döntést, de abból nem derül ki, mely csoportok az érintettek, mivel a szervezet nem rendelkezik központilag meghatározott struktúrával.

Az amerikai–kínai vámháborúban átmenetileg fegyverszünet van érvényben, a frontvonalak megmerevedtek, a szembenálló felek készülnek a végső (?) összecsapásra.

A Momentum Mozgalom Facebook-bejegyzésben közölte, hogy „megtámadták” egy aktivistájukat a Nordic Sun kulturális központnál.

Körülbelül ezer aktivista – sokan feketébe öltözve és maszkot viselve – vonult végig Párizs utcáin, hogy megemlékezzenek egy nacionalista diák 1994-es haláláról.

Otto Skorzeny páratlan merészségű és kivitelezésű akcióival kiérdemelte folyamatos előléptetéseit és a Lovagkeresztet. Egyidejűleg a szövetségesek „Európa legveszélyesebb embere”-ként kezdték emlegetni.

Bármennyire is sokkolóan hangzik, manapság már csak a világ népességének 2 százalékát (!) alkotják szülőképes korú fehér nők. Úgy tűnik, az utóbbi 100 évben a fehér ember megette a kenyere javát.

Három brit szélsőjobboldali aktivista olyan akciókat tervezett, amelynek célja mecsetek vagy zsinagógák elleni támadás lett volna, legalábbis a vádak szerint.

Amikor a kommunisták átvették a hatalmat egy ország fölött, az első dolguk, amit tettek, az volt, hogy elkobozták a magánkézben lévő összes fegyvert, hogy megtagadják a néptől annak fizikai lehetőségét, hogy ellenálljon a zsarnokságnak.

Május elsején a Bikás parkban majálisozott a Mi Hazánk Mozgalom. Tompos Márton, a Momentum elnöke kezdte el verni a tamtamot a közösségi oldalán, hogy az eseményen több karlendítést látott, és egy illetőn Adolf Hitlert ábrázoló tetoválás volt.

Egy svájci egyetem kiállítást szentelt az egykori olasz diktátor, Benito Mussolini díszdoktori elismerésének, reflektorfénybe állítva a múlt század harmincas éveiben a fasiszta kormány és a svájci társadalom között szövődött kapcsolatokat.

Elhunyt 99 éves korában, még január 14-én Irmgard Furchner, az egykori stutthofi koncentrációs tábor titkárnője – közölte az itzehoe-i ügyészség szóvivője.

Antiszemita aktivisták március 15-én megsemmisítették a szigetmonostori holokauszt-emlékművet.