Kövess minket -on és -en!

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság másokat oly gyakran kioktató elnöke,

aki nyolc esztendőn keresztül volt Luxemburg miniszterelnöke, jobban tenné, ha mélységesen szégyellné magát, és azonnali hatállyal távozna posztjáról. A miniállam ugyanis eleddig nem kért bocsánatot a zsidóktól az ún. holokausztban játszott szerepe miatt. Most azonban pótolva lett a mulasztás.

A parányi nagyhercegség kormánya végre megtette, bocsánatot kért a zsidóktól Luxemburgnak a holokausztban játszott szerepe miatt.

A háború kitörése előtt Luxemburgban élő zsidók mintegy egyharmada – hozzávetőleg 1200 ember – vesztette életét az 1940 májusa és 1944 szeptembere között tartó német megszállás következtében. A második világháború idején akár háborús cselekmények, netán járványos betegségek miatt elhunyt zsidók is a holokauszt áldozatának minősülnek.

A szerdán közzétett, a homoszexualitásáról hírhedt Xavier Bettel miniszterelnök aláírásával ellátott hivatalos kormánynyilatkozat leszögezi: “A kormány bocsánatot kér a zsidó közösségtől azokért a szenvedésekért, amelyekben részük volt, és azokért az igaztalan tettekért, amelyeket ellenük elkövettek. Egyúttal elismeri egyes köztisztviselőknek a felelősségét, akik ezekben a soha el nem felejthető cselekményekben részt vállaltak.” Előző nap, kedden, a luxemburgi parlament szintén a zsidók bocsánatáért esedezett. Nyilatkozatuk szerint nagyon sajnálják, hogy milyen sok szenvedésen kellett keresztülmenniük a zsidóknak a “náci megszállás” idején.

A zsidó szupremácisták azonban nem elégedettek a bocsánatkéréssel. Moshe Kantor, az Európai Zsidó Kongresszus elnöke szerint ugyanis a luxemburgi kormány állásfoglalása helyes ugyan, de megkésett. “Mi üdvözöljük a bocsánatkérést, még ha nagyon későn jött is, és sajnos nagyon sok holokauszttúlélő már nem élhette meg” – közölte Kantor.

Az európai zsidó vezető mihez tartás végett figyelmeztette az “összes érintett nemzetet”, hogy amennyiben “nem tették volna meg, kövessék ezt a példát, és kérjenek bocsánatot a holokausztban játszott szerepük miatt, annál is inkább, mivel a túlélők száma csökkenni kezdett.”

(Kuruc.info/TheJC.com nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Június 1-jén, szombat hajnalban az ausztrál National Socialist Network tagjai gyülekeztek a melbourni Northland Bevásárlóközpont előtt, hogy fehér fajvédő tüntetést tartsanak.

Bíróság elé áll a német radikális baloldali Antifa Ost csoport hét feltételezett tagja. A német ügyészek szerint a csoport 2018 és 2023 között Németországban és Magyarországon hajtott végre terrorista akciókat.

Édesapám – Kremnicsán János – is azok közé tartozott, akik már letöltötték sorkatonai szolgálatukat, amikor 1944 májusában tartalékosként behívták őket, őt az utászokhoz Tokajba. Édesanyámmal itthon kistestvérem születését vártuk.

A Mussolini család egykori vidéki háza Olaszország északkeleti részén, Emilia Romagnában található, Forli városában. Az épület tele van a Duce relikviáival: a telefon, amelynek segítségével a római kormányt hívta, egyenruhája, imádott motorbiciklije.

Nem egyformán szenvedtünk az éhségtől, voltak, akik a kínok kínját állták ki, de voltunk, akik fásult, közönyös állapotba kerültünk. Barátom, Kovács Bandi is a borzasztóan szenvedők közé tartozott.

Az ötödik júniusi tárgyalási napot tartották Budapesten Simeon Ravi Trux, antifasiszta aktivista ügyében, aki a vád szerint részt vett a 2023-as támadásokban. Az utcán ezúttal a Betyársereg jelent meg jelentős létszámban a Fővárosi Törvényszék épületénél.

Újra megméretteti magát a namíbiai regionális választásokon Adolf Hitler, aki elsősorban nem a politikai teljesítménye, hanem a neve miatt visszatérő nemzetközi hírforrás. A beszámolója szerint Hitlert öt évvel ezelőtt a szavazatok 80 százalékát szerezte meg. 

Az 1980-as, 90-es évek voltak a futballmezek aranykorszaka, amikor a könnyű poliészterből készült trikók leváltották a kevésbé szellőző és nehéz pamutmezeket.

Dr. Csia Sándor 1894. február 4-én született Hegybányán, Háromszék vármegyében. Apja Csia Ignác, anyja Bajai Henriette.

„Magyarország egy Franciaországban menedékstátuszt kapott szír antifasiszta kiadását kéri, akit a magyar hatóságok azzal vádolnak, hogy erőszakcselekményeket követett el egy budapesti gyűlésen” – közölte a párizsi fellebbviteli bíróság.

Donald Trump külpolitikai hiperaktivitása nemcsak az egyre jobban a körmére égő Epstein-ügyről való figyelemelterelést szolgálja, hanem az amerikai gazdaság és a dollár mind súlyosabb gyengélkedését is jótékony homályban tartja.

Pietersburg mellett 3500 hófehér fakereszt virít a dél-afrikai vörös földbe tűzve. Ezek a keresztek emlékeztetnek minket azokra a búr farmerekre, akiket az elmúlt évtizedekben feketék gyilkoltak meg a „felszabadított” Dél-Afrikában – olvasható a Szent Korona Rádió oldalán. 

Egy friss németországi felmérés szerint a bevándorló háttérrel nem rendelkező polgárok, tehát az etnikai németek tartanak leginkább a szélsőjobboldal térnyerésétől.

Az 1945 januári fogságba esésem után, többedmagammal a Volga közelében, Talicinban kötöttünk ki. A lágerben már sok száz magyar hadifogoly tartózkodott.

1987. augusztus 17-én halt meg Rudolf Hess német nemzetiszocialista vezető, Hitler egykori helyettese, aki élete utolsó negyven évét a spandaui börtönben töltötte, az utolsó két évtizedet az intézmény egyedüli foglyaként.