Kövess minket -on és -en!

Nem sok marad az embernek a haladó utópiában. Mivel a liberalizmus az élet alapvető kereteit számolja fel, egy folyamatos hátrálás zajlik.

Itt már rég nem a trón és oltár, vagy – rendben, ne várjunk sokat -, a polgári erkölcs és polgári lét forog kockán. Nagyapám el nem hitte volna, hogy eljöhet kor, amikor alaptörvénybe kell fektetni, hogy az apa férfi és az anya nő.

Tegnap megint elvettek valamit. Tőlem. Tőlünk. Akik minőségben gondolkodunk, kultúrában gondolkodunk, hagyományban gondolkodunk, és igen, akik szeretünk kötődni valamihez, szeretünk ragaszkodni valamihez. Akik szeretünk szeretni valamit. Emberek vagyunk.

Mert az emberi létezés alappillére, hogy az ember kötődik, szeret és ragaszkodik. Ez fájdalmaknak és boldogságoknak egyaránt forrása. Szerelem, féltékenység, gyermek, család, a hazád, a városod, a gyűjteményed, kedvenc íród, énekesed és a történeted. Ha ezt el akarod venni, megszűnik az emberi lét, megszűnik a társadalom. Megszűnik, ahogy feloszlott a Jedi rend, amelyben tilos volt kötődni, vagy a kommunista utópia, mely próbálta felszámolni a családokat, és most a liberalizmus, mely a nemzeteket, kultúrákat akarja felszámolni.

Most a liberalizmus ismét elvett valamit. Belerondított egy kötődésbe, egy érzésbe, egy érzelembe. Mert az ember történetekhez is kötődik. Sehonnai bitang gazember, aki elveszi az embertől a történeteit. Igen, kötődni jó, és elfogultnak lenni is jó. „Azt az embert jobban szeretem, mint azt a másikat, és az én kultúrám előrébb való, mint a másik kultúra”. Ha ezt mondod, akkor vagy ember, s ha a „minden ember egyenlő”, meg a „szeretni kell mindenkit” mézesmázos hazugságaid mondogatod, akkor kezdesz szörnyeteggé változni.

Ma ismét elvettek valamit tőlünk, folyton hátráló normalitás hívőktől. A Lord of The Rings oldalán mutattak be pár képet a készülő új Gyűrűk ura sorozatból. Nézem, nézegetem. „Törpkirálynő az új Gyűrűk ura sorozatban.”

Hát, igen. Várható volt, hogy ezt sem hagyják békén. Túl fehér volt, túl európai. Meg kellett gyilkolni.

A Törpkirálynő – természetesen – fekete. Mi más lenne? Reméljük, hogy mellé még LMBTQ is, mert úgy az igazi. De láthatunk fekete tündét is. Ráadásul ő egy kitalált karaktert fog játszani, aki nem szerepel egy könyvben sem. Itt már sem az eredeti író, sem az eredeti filmrendező nem számít. (Peter Jackson nem is vállalt közösséget ezzel a sorozattal.)

Így tönkretenni kedvenc világomat! Ennél sokkal kevesebbért is húztak már karóba embereket!

Már látom a jövőt! A legközelebbi sorozat címe „Black is black” lesz, és minden epizódban egy frissen lebitumenezett út lesz látható. A reklámokban is csak fekete sampont, fekete cipőkrémet és fekete fogkrémet hirdethetnek. Megjegyzem, a Gyűrűk ura történetében már vannak sötét bőrű szereplők, az orkok. Ha gyanúm beigazodódik, azok majd ezentúl fehérek lesznek.

Eddig a következőket olvastam a készülő sorozatról: „Minden idők legdrágább szériája: Csak az első évadra elképesztően nagy összeget tapsol el az Amazon.”

Hát, nem tudom. Nekem a Három testőr trilógia (A három testőr, Húsz év múlva, Bragellone Vicomte) Kriterion, gyenge nyomású példányokban van meg, de imádom, jó az úgy, ha lehet, Porthosból ne csináljanak transzgender férfit, mert gyilkolok.)

Eszembe jut a beszéd, amit Aragorn mondott a fekete kapuban. „Eljöhet az a nap, amikor... de ez nem az a nap”. Hát, mégis. Ez a mai nap olyan szomorú.

Fekete Törpkirálynő az új Gyűrűk ura sorozatban!

Egy ismerősöm kommentje egy csoportban a hír alatt, hogy „Kihallgatták a barátnőjét megvakító férfit”: A néger tündék miatt lehet, jobb lenne, ha valaki az én szemem is kinyomná.

Azt hiszem, ezt a sorozatot nem nézem meg. Szerintem maradok a Star Warsnal.

Kövess minket -on és -en!

A Waffen-SS gyalogsági harcászata (a szárazföldi haderő elődjétől némileg eltérően) elsősorban az első világháborús német rohamcsapatok tapasztalatai alapján alakult ki.

Lipcsében az antiimperialista és szélsőbaloldali migránsok (Migrantifa) készültek összecsapni a filoszemita, németellenes szélsőbaloldaliakkal (Antifa Ost).

Madison Grant A nagy faj elmúlása című művében (amelyet Adolf Hitler a bibliájának nevezett) az Észak-Amerikát gyarmatosító és az Egyesült Államokat megalapító angolszász-északi fajok más alsóbbrendű, de szaporább fajokkal szemben történő fokozatos demográfiai háttérbe szorulása miatt sajnálkozik, amelynek eredményeként az USA megszűnik fehér nemzetként létezni, és a helyét egy fajilag megosztott ország fogja elfoglalni egykori önmaga karikatúrájaként.

„Magyarország egy Franciaországban menedékstátuszt kapott szír antifasiszta kiadását kéri, akit a magyar hatóságok azzal vádolnak, hogy erőszakcselekményeket követett el egy budapesti gyűlésen” – közölte a párizsi fellebbviteli bíróság.

Egy hónapja tart az USA és Izrael „Epstein dühöngése” (eredetileg „Epic Fury”) nevű ún. villámhadjárata az iráni teokratikus rezsim megdöntésére, és az eddigi eredmény enyhén szólva nem az amerikai–izraeli hadvezetés várakozásai szerint alakult.

Fáklyás felvonulással emlékeztek meg Kijevben, Lembergben és más városokban a második világháborús vezető, a tengellyel szövetséges Sztepan Bandera 117. születésnapjáról.

A bad-kreuznachi táborból még június végén is adtak át magyarokat a franciáknak: 26-án elgyalogoltattak bennünket a vasútállomásra, bevagoníroztak, és másnap, 27-én már át is léptük a német–francia határt.

Nyugaton a fehér tömegek az etnomazochizmus (Guillaume Faye) és az önpusztítás között ingadoznak, és ez a magatartás felelőtlen toleranciában nyilvánul meg minden iránt, ami valójában pusztítja a társadalmukat.

1945 tavaszán Németország az egyre növekvő veszteségek miatt kénytelen volt felszólítani a legfiatalabbakat is, hogy lépjenek be a Wehrmacht soraiba.

A Tiszamenti falucskában – Tiszaeszláron – egy Solymosi nevű parasztasszony kékítőért küldötte Eszter nevű 14 éves leányát. A kis Solymosi Eszter azonban sohasem tért vissza.

Sorsfordító nap volt 1956. október 25. Máig nem teljesen tisztázott okokból a Parlament elé vonuló fegyvertelen tüntetőkbe tankokból és gépfegyverekből belelőttek az épület védelmére odarendelt orosz katonák és az ÁVH kirendelt fegyveresei. A forradalom és szabadságharc ettől a vérengzéstől vált igazán szovjetellenessé.

A 2026-os év eleje jelentős fordulatot hozott az ausztrál nemzetiszocialista mozgalmak elleni fellépésben. Január közepén hivatalosan is bejelentette feloszlását a népszerű National Socialist Network (Nemzeti Szocialista Hálózat), miután a szövetségi kormány drasztikus szigorításokat vezetett be a szólásszabadság elleni törvényekben.

A mai Magyarország 10 millió lakosának túlnyomó többsége, ha a Rajk nevet hallja, kizárólag a tragikus sorsú Rajk László, egykori kommunista belügyminiszter nevére asszociál, s az ő életútjából főleg a kivégzésére, majd a 7 évvel későbbi dísztemetésére emlékezik.

Nem egyformán szenvedtünk az éhségtől, voltak, akik a kínok kínját állták ki, de voltunk, akik fásult, közönyös állapotba kerültünk. Barátom, Kovács Bandi is a borzasztóan szenvedők közé tartozott.

Újra megméretteti magát a namíbiai regionális választásokon Adolf Hitler, aki elsősorban nem a politikai teljesítménye, hanem a neve miatt visszatérő nemzetközi hírforrás. A beszámolója szerint Hitlert öt évvel ezelőtt a szavazatok 80 százalékát szerezte meg.