A kommunista vezetés 1941-ben, a német támadás hírére Szibériába evakuálta Vlagyimir Iljics Lenin bebalzsamozott tetemét. Kockázatos akció volt.

Hiába kötötte meg a Harmadik Birodalom és a Szovjetunió 1939-ben a elhíresült Molotov-Ribbentrop paktumot, teljesen világos volt, hogy a háború csak idő kérdése. 

A Wehrmacht végül 1941-ben indított villámháborút a Szovjetunió ellen. Az első hónapokban valóban villámgyorsan haladt a német támadás, december elején már csak néhány kilométerre voltak Moszkvától. Ám a Luftwaffe bombázói már a hadművelet megkezdése óta rendszeresen támadták a fővárost.

Nem csoda, hogy a szovjet vezetés már a háború első napjaiban megkezdték Moszkva kincseinek, levéltári dokumentumoknak, múzeumi tárgyaknak a biztonságba helyezését, ami esetükben azt jelentette: messzi keleti helyszínekre szállították azokat. A legnagyobb kihívást azonban a Szovjetunió „alapító atyja”,Vlagyimir Iljics Lenin földi maradványainak ügye jelentette.

Holttestét halála után, 1924-ben bebalzsamozták és közszemlére helyezték, 1930-tól már egy gránitból épült, piramisszerű épületben volt látható a Vörös téren. Szarkofágját se 1941-ig, sem azután nem mozdították, és bizony a holttest védelmének módja akkor is nagyon komoly kihívást jelentett.

Hosszas ötletelés után az evakuálás mellett döntöttek – volt olyan terv is, hogy az épületet töltsék fel homokkal a bombák ellen –, ami rendkívül kockázatos volt: az optimálisra beállított külső körülmények megváltoztatásával a test könnyen bomlásnak indulhatott.

Teljes titokban

A kényes feladatot Borisz Zbarszkij professzorra, a Mauzóleum laboratóriumának vezetőjére bízták, aki ’24-ben maga is részt vett Lenin balzsamozásában. A célra egy különleges vonatot állítottak szolgálatba, a mozdony mögött három kocsi sorakozott: az első és az utolsó fegyveresekkel megtömve, míg a középsőben maga a test, itt igyekeztek biztosítani a Mauzóleum mikroklímáját, és egyedi lengéscsillapítókkal is ellátták.

Nem volt egyszerű, például 17 fokot kellett tartani a vagonban úgy, hogy kint árnyékban is 37 volt.

A csapat teljes titokban mozgott és ért célba a szibériai Tyumeny városában, Moszkvában a megtévesztés érdekében továbbra is díszőrség állt az üres Mauzóleum előtt. Lenint egy kétemeletes, bezárt iskola épületében helyezték el, folyamatos fegyveres felügyelet mellett, magas kerítés mögött. Zbarszkij napi szinten ellenőrizte állapotát, és minden tizedik nap személyesen tájékoztatta Sztálint.

Majdnem baj lett

Egy alkalommal, 1942-ben a tudós halálra váltan vette észre, Lenin testének egy részén fekete penész jelent meg. A bevett eljárás ilyenkor az lett volna, hogy az érintett testrészt valamilyen savval elpusztítják, hogy a penész ne terjedhessen tovább. Ám ez Lenin esetén szóba sem jöhetett, el lehetett képzelni mit élhetett át hirtelen szerencsétlen Zbarszkij.

Gondoljunk csak bele, Sztálinnal közölni, hogy Lenin testét „hagyta” elenyészni… Végül csapatnak valamilyen kevésbé drasztikus megoldással sikerült eltüntetni a penészfoltot. Ezek után a professzor minden áron szerette volna visszavinni Lenint Moszkvába, de ez csak 1945. március 29-én történt meg, a Mauzóleum ekkor ismét megnyitották a látogatók előtt.

Hogyan hálálta meg Sztálin Zbarszkij professzor erőfeszítéseit? A háború után a Szocialista Munka Hőse érdemrendet kapott, majd 1952-ben a németeknek való kémkedés vádjával letartóztatták: másfél évet ült börtönben, Sztálin halála után szabadulhatott.