Egyetemistaként az 1944. őszi mozgósítási parancsra vonultam be. Budapesten a Keleti Károly utcában volt a körletünk, a Marczibányi térre és Szentendrére jártunk kiképzésre.

Parancsnokságunk a harctól való távoltartásunkra, illetve átmentésünkre törekedett, a háború utáni időkre. Ez a próbálkozás mindaddig sikerült is, amíg a harci cselekmények el nem érték a Várat. Ekkor a német parancsnokság utasítására mind gyakrabban osztották be alakulatunkat a védelmi harcokra.

1945. január 25-én robbanólövedéktől fül- és nyaksérülést szenvedtem a Törökvész utcánál. Elsősegélynyújtás után a HM segélyhelyére kerültem, ott estem fogságba 1945. február 12-én.

A segélyhelyről az oroszok az alagúton át a Vérmezőre hajtottak bennünket, együtt a kitörés után a Várban rekedtekkel. A kijáratnál elvették tőlünk látható értékeinket: órát, gyűrűt, bőrmellényt, stb. Majd géppisztolyos katonák kíséretében, romokon és az utcákon heverő halottakon keresztül egy budafoki gyárba, onnan Csepel-szigeten és Horthy-ligeten át Solt érintésével Dunatetétlen pusztára gyalogoltattak.

Útközben tovább folyt a zabrálás. Megszabadítottak pokrócainktól, csomagjainktól, egyesekről még a csizmát is lehúzták.

Gyergyai Miklós – Vác
III/1. HH 1994/1.