Kövess minket -on és -en!

A Betyársereg és a European Patriots Unite idén sem tétlenkedett, amikor a karácsonyi jótékonyság ideje jött el.

Amíg a Betyársereg tagjai, mint minden évben, idős rászoruló embereken segítettek Bogádon, addig az EPU aktivistái adományokat gyűjtöttek össze és vittek el Böjte Csaba Szent Ferenc alapítványának Krisztus születésének ünnepe alkalmából.

A BS harcosai, szokásukhoz híven idén is meglátogatták a bogádi idős asszonyt, Irénke nénit, aki még nehéz helyzete ellenére is mindig mosolygósan és vidáman fogadja a segítséget.

A kis karácsonyi segítség ugyan nem lenne elég egész évre, azonban Irénke néninek szerencséje van, hiszen a település vezetése lehetőségeikhez mérten, kiemelt figyelmet fordítanak rá és a többi nehéz sorsú bogádi lakosra.

A European Patriots Unite sem tétlenkedett az ünnepek közeledtével. A patrióta egyesület több tucatnyi játékot, tartós élelmiszert, édességet, könyveket és társasjátékot adott át Böjte Csaba, Szent Ferenc Alapítványának a megszokott a DEFEND HUNGARY DEFEND EUROPE egyen pólóban.

Kremser Tamás elnök vezetésével átadták a több hétig, szimpatizánsaik körében gyűjtött adományokat, melyhez Boldog István, országgyűlési képviselő is csatlakozott.

“Nemzeti érzelmű hazafiként fontosnak tartjuk, hogy a jövő nemzedékét, amiben tudjuk támogassuk és ezáltal buzdítunk minden elkötelezett honfitársunkat, hogy különösen az ünnepi időszakban segítsen a rászorulóknak, hogy szebbé tehessük a karácsonyt számukra.” – mondta a szervezet adományozási akciója kapcsán Walter Pál Péter az EPU ügyvezetője.

Kövess minket -on és -en!

Öt Québecben szolgáló katonát függesztettek fel, miután előkerült egy 2023-as felvétel, amelyen egy házibulin nemzetiszocialista karlendítést mutatnak be.

Egy brit házaspár igencsak megdöbbent, amikor második világháborús „náci bunkert” találtak közvetlenül az otthonuk alatt. „Ilyet nem talál az ember minden nap!” – mesélte a 35 éves Shaun Tullier a South West News Service-nek a „teljesen őrült” felfedezésről.

A 84 éves Bosnyák Imrét, a Nyilaskeresztes Párt egykori propagandistáját, 1997. augusztus 24-én temették a Rákoskeresztúri köztemető 298-as parcellájába.

1944. október kilencedikétől kezdett el kibontakozni Debrecen és a Hortobágy térségében az a három hétig tartó ütközet, amely a kurszki csata után a második világháború legnagyobb páncélos összecsapása volt.

1813. július 16-án született a szegedi alsóvároson Rózsa Sándor, a legendás alföldi betyárvezér. Nevét Magyarországon mindenki ismeri, a népdalok és mondák mellett versek, regények, filmek dolgozták fel életének különböző epizódjait, nevezetesebb tetteit.

Gömbös Gyula altábornagy, államférfi 1886. december 26-án született Murga (Tolna vármegye) nagyközségben, a jákfai Gömbösök nemzetségéből. 

Legutóbb az izraeli–iráni erőpróbát tárgyalva hangot adtam a kételyemnek azzal kapcsolatban, hogy strukturális gyengesége, elhibázott stratégiai tervezése, rendszerszintű korrupciója és katonai dilettantizmusa miatt az iráni rezsim egyáltalán túlélheti-e ezt a megpróbáltatást.

A Kitörés túra és az utcai aktivizmus mellett az utóbbi években felépült a Becsület Napjának harmadik oszlopa. Ez a Körbezárt Idealizmus Konferencia, amely a kultúra felől ad erős támasztékot a magyar történelem legüldözöttebb megemlékezésének.

Gyomorforgató riportban sajnáltatja a 2023-as budapesti antifa terrortámadásokban való részvételért a Fővárosi Törvényszék előtt álló, magát nőnek képzelő és ezért nevét hivatalosan is Majára változtató Simeon Ravi Truxot a Deutsche Welle magyar kiadása.

„… Dwight D. Eisenhower nemcsak a nemzetiszocialista rendszert gyűlölte megszállottan, hanem mindent, ami német. Az amerikai és a francia megszállási zónában több mint ötmillió német katonát zsúfoltak össze szögesdróttal bekerített gyűjtőhelyeken...

A 2024-es évet a globális antiszemitizmus soha nem látott mértékű növekedése jellemezte, összesen 6326 dokumentált esettel, ami 107,7 százalékos növekedést jelent 2023-hoz képest.

A mai Németország nemzeti szocialista szellemben fölnevelkedett fiataljai talán el sem tudják képzelni azt a világot és azokat az állapotokat, amelyek abban az időben uralkodtak, amikor tort ült a német birodalomban a weimari szellem.

Manapság Európát alapjában véve két erő fenyegeti, az egyik kívülről, a másik belülről. Az egyik strukturális, a másik pusztán reakciós: egyrészt az Amerika-központú neoliberális kozmopolitizmus, amelyet Davosban a Wall Street-i finánctőke képvisel Larry Finkkel, a BlackRock főnökével az élén, másrészt az európai szeparatista-szuverenista „ötödik hadoszlop”, amely ugyanennek a hatalomnak udvarol áldás reményében.

Úgy látszik, hogy az ünnepek közeledtével a német rendőrök szeretnek sportot űzni abból, hogy kiröhögtessék magukat a józanul gondolkodó polgárok által.

Újra megméretteti magát a namíbiai regionális választásokon Adolf Hitler, aki elsősorban nem a politikai teljesítménye, hanem a neve miatt visszatérő nemzetközi hírforrás. A beszámolója szerint Hitlert öt évvel ezelőtt a szavazatok 80 százalékát szerezte meg.