Kövess minket -on és -en!

Bocsánatkérésre és kárpótlásra kötelezték a vevőivel szemben azt az amerikai céget, amelyik horogkeresztes mintázatú matracokat készített.

A brit The Jewish Chronicle szerkesztősége kezdte el verni a tamtamot, hogy a MILILY nevű amerikai cég egyik vásárlója Twitter-oldalán sérelmezte az új, egymillió forint körüli áron beszerzett matraca mintázatát.

Az emlékezőhabos technikával készített — eredetileg a NASA által kifejlesztett –, hideghab alapú matracokra terebélyes szvasztika szimbólum került, "zsidó kuncsaftok számára nem feltétlenül a legnyugodtabb álmokat biztosító jelleggel", panaszolja a Neokohn című zsidó szupremácista honlap az eset kapcsán.

"A MILILY bocsánatot kér a zsidó közösségtől és minden olyan csoporttól, amelyet megbántott a horogkeresztre emlékeztető szabásminta, amelyet nem szándékosan varrtunk az Amerikában értékesített Fusion Supreme matracokra" — fogalmazott az instant térdre kényszerített cég a hivatalos közleményében.

Az eset után a cég vezeklésképpen azonnal új mintával látta el a minden extrával együtt 2999 dollárért kínált termékét, és visszaváltásra várja azokat a már értékesített matracait is, amelyek a horogkeresztes mintázattal kerültek esetleg olyan zsidókhoz, ettől így nem tudnak aludni.

Kövess minket -on és -en!

Pietersburg mellett 3500 hófehér fakereszt virít a dél-afrikai vörös földbe tűzve. Ezek a keresztek emlékeztetnek minket azokra a búr farmerekre, akiket az elmúlt évtizedekben feketék gyilkoltak meg a „felszabadított” Dél-Afrikában – olvasható a Szent Korona Rádió oldalán. 

Ausztriában kerültem a szovjet hadsereg hatalmába 1945. május 11-én. Szörnyű utazás után – miközben a vagonlakók 25 százaléka elpusztult – lázas betegen szálltam ki a vagonból Focsaniban.

A német rendőrség összehangolt akcióban csapott le Brémában öt német nemzetiszocialistára. A házkutatások során egy puskát, több pisztolyt, késeket, machetéket, valamint nagy mennyiségű propagandanyagot foglaltak le.

Mind a mai napig széles körben elfogadott az a téves nézet, miszerint a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 1941. június 22-én egy meglepett, katonailag felkészületlen Szovjetuniót támadott meg, amelynek Németországgal szemben semmiféle agresszív szándéka nem volt.

Jean-Marie Le Pen, a francia jobboldali Nemzeti Front (FN) alapítója és hosszú ideig vezető politikusa 96 éves korában elhunyt. Halálhírét családja is megerősítette.

Két kezünk kevés lenne ahhoz, hogy felsoroljuk az elmúlt tíz nap olyan bűncselekményeit, amelyet magyarok ellen követtek el velünk élő, évszázadok óta integrálhatatlan jövevények.

Börtönbüntetésre ítéltek egy 48 éves magyar férfit, miután beismerte, hogy „szélsőséges jobboldali zenéket és anyagokat” birtokolt, illetve terjesztett az Egyesült Királyságban és Európa több országában.

Az első magyar származású önkéntesek 1944 nyarán, a bácskai németség körében végrehajtott SS-toborzások, illetve behívások során jelentkeztek szolgálattételre a német Waffen-SS-nél.

Az 1945 novemberében kezdődő nürnbergi koncepciós perben a Nagy-Britannia, Franciaország, a Szovjetunió és az Egyesült Államok által létrehozott Nemzetközi Katonai Törvényszék a legyőzött nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 24 prominens katonai, politikai és gazdasági vezetőjének egyoldalú felelősségét állapította meg a második világháború bűneiben.

Kedden reggel hiába várták az antifa támadások második olasz vádlottját, nem jelent meg a tárgyalóteremben, így a bíróság nem tudott érdemben továbbhaladni az ügyben. 

Donald Trump a maga bumfordi módján nyilvánvalóvá tette, hogy az Egyesült Államok fel akarja számolni az Európai Unió maradék politikai-gazdasági önállóságát.

„Nem engedhetjük meg, hogy a zsidókból nácikat csináljanak” – üzente a rabbi, aki büszke a garázdaságra, amit elkövetett.

Európa alávetettsége teljes. Az Egyesült Államok sikeresen végrehajtotta átfogó felforgatását és leigázását. Ügynökei, akiket gondosan kineveltek az Atlanti Tanács és hasonlók révén, átvették a vezetést a trójai faló szervezetek, mint a NATO és az EU élén.

Egy most előkerült rendőrségi dokumentumból kiderül, hogy a több a híres német orvos, doktor Josef Mengele 1959-ben megpróbált Argentínából visszatérni Németországba – írja az MDR német televízió értesülései nyomán a világsajtó.

Tanúk, trombitálás, skandálás – ismét hangosan vette kezdetét a 2023-as antifa támadások tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken. A teremben Simion Trux ismét a bv. kommandósai gyűrűjében érkezett, a padsorokban a német vádlott antifa szimpatizánsaival, eközben az utcán többször is kiabálva követeltek a terroristáknak szabadságot.