Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

Kövess minket: TELEGRAM — VK — TWITTER

Derek Kammerzel azt hitte, örömet szerez másoknak, ha Obergruppenführer-rangjelzés virít a neve fölött. Nem sikerült, de nagyot kaszált vele.

Egészen abszurd történet főszereplőjévé vált Derek Kammerzel, a washingtoni Kent város rendőrfőnök-helyettese. A derék rendőr egy Obergruppenführer (SS-tábornok) rangjelzést ábrázoló képet ragasztott irodája ajtajára. Utólag úgy magyarázta a dolgot, hogy évekkel ezelőtt a neve miatt egy kollégája aggatta rá a „német tábornok” becenevet, majd amikor guglizás közben rábukkant a rangjelzésre, úgy gondolta, mindenki nevetni fog, ha az díszeleg majd a névtáblája fölött.

Egy haragosan azonban nap elteltével jelentette a megfelelő helyen az esetet, a zsidó közösségek és a liberális sajtó megneszelte a dolgot, és kirobbant a botrány.

A belső vizsgálat megállapította, hogy Kammerzelnek nem ez volt az első „antiszemita megnyilvánulása”.

Több esetben viccelődött a holokauszton, egy ízben nagyobb társaságban például azzal az itthon is ismert viccel poénkodott, hogy a „nagyapja koncentrációs lágerben halt meg, amikor részegen kiesett az őrtoronyból”.

A rendőrtisztet átmenetileg felfüggesztették állásából, de a zsidó közösségnek és a zsidó-liberális sajtónak ez már nem volt elég. A rendőrségre folyamatos nyomás nehezedett, így nem maradt más alternatíva, mint az, hogy megválnak a huszonhét éve ott szolgáló kollégájuktól. Itt kezdődtek a bonyodalmak, mivel Kammerzelnek esze ágában sem volt lemondani, a törvényi szabályozás hiányosságai miatt azonban ha kirúgták volna, a munkaügyi bíróság azonnal visszahelyezteti az állásába. Kent városa így kénytelen volt leülni tárgyalni vele.

Kammerzel nem volt szívbajos, rezzenéstelen arccal közölte, hogy három millió dollárért hajlandó lemondani.

Ekkor vette kezdetét egy rendkívül tréfás alkudozás, amelynek eredményeképpen a város és „antiszemita” alkalmazottja végül 1,52 millió dolláros lelépési díjban állapodtak meg.

A zsidó szupremácista közösség közleményében felemásnak értékelte a megoldást. Mint írták, rendkívül zavaró az a tény, hogy „egy rendőr, aki a holokauszttal viccelődik és SS-jelképeket propagál, másfél millió dolláros bánatpénzt kap a távozásakor”, de megértik, hogy ebben az esetben a városnak korlátozott lehetőségei voltak.

Ügy lezárva.

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE