Kövess minket
-on és
-en!
Forrás: Német Szövetségi Archívum
Budapest belvárosában „neonáci, fajvédő eszmék terjesztői verhettek tanyát” – kongatja a vészharangot Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere.
Fogságba esésem első percei veréssel teltek. Miközben a sorfalat álló angol katonák előtt elvonultunk, a géppisztoly agyával ütöttek, majd rugdaltak bennünket, gyorsabb haladásra késztetve a mintegy 300 embert.
Korábban az athéni magyar nagykövetet támadták meg szélsőbaloldaliak, most Stuttgartban rongálták meg a magyar konzulátus épületét a Budapesten fogva tartott bűnöző, Ravi Trux elvtársai. Az esetről a Stuttgarter Nachrichten nyomán a Magyar Jelen számolt be.
1956. október 23-án délután a budai Bem-szobornál hatalmas, százezres tüntető tömeg gyűlt össze, hogy meghallgassa az egyetemi ifjúság előző nap, a Műegyetemen megfogalmazott 16 pontból álló petícióját.
Egy ausztrál nemzetiszocialista, aki a börtönbüntetése végéhez közeledik, megtámadta a szabadulása utáni állami felügyelet elrendelésére irányuló kérelmet, mert a hosszú börtönben töltött időszaka után szerinte már nem kellene szoros megfigyelés alatt maradnia, ám a törvényhozók éppen az elnyomás fokozásán dolgoznak.
Pro vagy kontra, de az egyértelmű, hogy napjaink politikai felhozatalában a főszereplők egyikévé avanzsált a milliárdos Elon Musk, és ennek az üde színfoltnak én még azzal együtt is örülök, hogy az elmúlt évek keserű tapasztalatai nyomán kénytelen vagyok az ő személyét is erős fenntartásokkal kezelni.
Október 20-án a Die Heimat (korábban NPD) baden-württembergi elnökét, Marina Djonovićot megtámadta és megsebesítette egy csoport baloldali szélsőséges.
A 61 éves Peter Lynch több mint két év börtönt kapott augusztusban erőszakos rendbontás miatt, mert állítólag rasszista dolgokat kiabált a rendőröknek. Október 19-én hirtelen meghalt a börtönben.
A Csíkszentdomonkos és Marosfő körüli harcokban estem fogságba 1944. szeptember 12-én a 23. határvadász zászlóalj tisztjeként. A gyűjtőtáborok – Brassó, Focsani, Moszkva – után Magnyitogorszkban tettek ki a vasúti szerelvényből.
A Momentum Mozgalom Facebook-bejegyzésben közölte, hogy „megtámadták” egy aktivistájukat a Nordic Sun kulturális központnál.
Aszad elsősorban önmagát hibáztathatja a vereségéért, mert túlságosan is Iránra, a Hezbollahra és Oroszországra támaszkodott, és nem gondoskodott arról, hogy megtisztítsa korrupt tisztikarát és modernizálja hadseregét. Semmi ilyet nem tett, és most vesztett.
Gyorsított bírósági eljárással két év börtönbüntetésre ítéltek egy patrióta francia férfit, aki akciót tervezett az olimpiai fáklyát vivő staféta ellen.
Csaknem pontosan 60 éve, 1964. november 28-án Hannoverben megalakult a Német Nemzeti Demokrata Párt (Nationaldemokratische Partei Deutschlands - NPD). Az elmúlt hétvégén tartotta meg az immár Die Heimat (Szülőföld) névre keresztelt szervezet a 39. rendes pártkongresszusát.
Feszült hangulatban kezdődött az antifa támadások tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken, miután kezdés előtt közel egy órával a Betyársereg, valamint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Légió Hungária tagjai zászlókkal, csendben tüntettek a törvényszék épülete előtt.
Többször is bejárta a világsajtót annak a német nyugdíjasnak az ügye, akinek a házában egy Párduc tankot találtak, amit még 2015-ben fedeztek fel a 84 éves heikendorfi férfinél, de csak 2021-ben ítélték el érte.