Kövess minket
-on és
-en!
Forrás: ismeretlen
Öt Québecben szolgáló katonát függesztettek fel, miután előkerült egy 2023-as felvétel, amelyen egy házibulin nemzetiszocialista karlendítést mutatnak be.
A Dnyepropetrovszktól mintegy 100 kilométerre fekvő bányatelepi táborban az első másfél-két év alatt a hadifoglyok létszám mintegy harmaddal csökkent.
1944. december 24-étől 1945. február 11-éig a magyarnémet helyőrség 50 napon keresztül szállt szembe a Budapestet ostromló, hatalmas túlerőben levő szovjet hadsereggel, de február 11-én sem adta meg magát, hanem kitörést hajtott végre északi-északnyugati irányba a szovjet ostromgyűrűn keresztül.
Mind a mai napig széles körben elfogadott az a téves nézet, miszerint a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 1941. június 22-én egy meglepett, katonailag felkészületlen Szovjetuniót támadott meg, amelynek Németországgal szemben semmiféle agresszív szándéka nem volt.
Egy most előkerült rendőrségi dokumentumból kiderül, hogy a több a híres német orvos, doktor Josef Mengele 1959-ben megpróbált Argentínából visszatérni Németországba – írja az MDR német televízió értesülései nyomán a világsajtó.
Undorítón aljas és bestiális bűncselekmény borzolja a kedélyeket Ausztráliában, melynek az elkövetője egy kínai bevándorló. Az esetre a Nacionalista Zóna Telegram-csatornája hívta fel a figyelmet, írja a Kuruc.info.
1971. február 5-én halt meg az oroszországi Gorkijban (Nyizsnyij Novgorod) Rákosi Mátyás kommunista politikus, volt miniszterelnök, "Sztálin legjobb magyar tanítványa", a magyar történelem legsötétebb korszakának névadója.
A román legfőbb ügyészség öt embert állított bíróság elé fasiszta propaganda terjesztése, erőszakra uszítás és tiltott fegyvertartás miatt.
Elhunyt 99 éves korában, még január 14-én Irmgard Furchner, az egykori stutthofi koncentrációs tábor titkárnője – közölte az itzehoe-i ügyészség szóvivője.
Magát nemzetiszocialistának valló fehér ember ítéltek börtönbüntetésre Ausztráliában a nézeteiért. A szigetországban ez az első eset, hogy a bíróság döntése nyomán valaki karlendítésért részesül elzárásban.
Steve Bannon, Donald Trump egykori fő tanácsadója, a CPAC baltimore-i rendezvényén egy erőteljes, történelmi vonatkozású mozdulattal zárta beszédét, amely a nemzetiszocialista karlendítést idézte.
Az olasz rendőrség szerdán bejelentette, hogy letartóztatott 12 nemzetiszocialistát, akik a Werwolf Division tagjai voltak, és „az intézmények magas rangú tisztviselői elleni erőszakos cselekmények végrehajtására készültek”.
Az 503. nehézpáncélos-osztályt 1942. május 5-étől állították fel egy törzsszázaddal és két önálló nehézpáncélos-századdal.
A Német Birodalom legerősebb hadosztályai a címbéli felsorolásból kerültek ki. Az alábbi cikkünkben ezeket a hadosztályok hasonlítjuk össze, elsősorban a hadrendet, a fegyverzetet és az újításokat tekintve.
Bár a Harmadik Birodalomban leginkább a férfiak töltöttek be befolyásos szerepet, akadtak olyan asszonyok is, akik vezető pozíciót kaptak. Közéjük tartozott a birodalom legmagasabb rangú nője, Gertrud Scholtz-Klink is.