Kövess minket -on és -en!

Az aalsti karnevál szervezői a tavaly márciusi botrány után megígérték, hogy Izrael tiltakozása ellenére újra megtartják az eseményt, és tartották is szavukat.

Idén legalább annyira súlyosan zsidóellenes jelmezekben vonultak végig néhányan a belga városon, mint tavaly.

Emlékezetes, hogy tavaly pénzt markoló és patkányként ábrázolt zsidó bábuk is felvonultak az aalsti karneválon.

Nem sokkal azelőtt, hogy a nemzetközi zsidó felháborodást kiváltó éves eseményt az UNESCO törölte volna a kulturális örökségek listájáról, a város polgármestere, Christoph D’Haese közölte: maguktól készek lemondani a különleges státuszról. Napokkal később az UNESCO is lépett, és eltávolította a világ szellemi kulturális örökségének listájáról a belga város híres karneválját — annak "antiszemita" elemei miatt.

D’Haese szerint a véleményszabadság és a humor jegyében elkerülhetetlen, hogy 2020-ban ne jelenjenek meg újra zsidókat gúnyoló bábuk. Pontosan ez is történt: ortodox zsidók kapzsiságán gúnyolódó karikatúrabábuk most vasárnap éppúgy megjelentek, mint rovaroknak kinéző ultraortodox zsidó figurák.

Hiába emelt szót Israel Katz izraeli külügyminiszter a mókás menet megtartása ellen, Sophie Wilmès miniszterelnök Belgium belügyének nevezte az eseményt, a polgármester pedig leszögezte, hogy a karneválnak különleges kontextusa van, és a humor egy szabad társadalom fontos megnyilvánulása.

Az antwerpeni Zsidó Szervezetek Fóruma szerint azonban "egyértelmű, miről van itt szó". A Fórum szóvivője, Hans Knoop "színtiszta provokációról" beszélt, "hamisítatlan antiszemita beütésű karikatúrákról", a 30-as évek "hírhedt náci lapja", a Der Stürmer stílusában.

Az American Jewish Committee európai irodája azonnali vizsgálatot követelt az EU-tól a parádé ügyében.

Kövess minket -on és -en!

Tapasztalati tény, hogy a fehérek sokkal kevésbé erőszakosak és rasszisták a feketékkel szemben, mint fordítva. Egyrészt, mert az erőszakosság genetikai eredetű, másrészt, mert a fehéreket kulpabilizáló (bűntudatébresztő) agykárosításnak vetik alá, hogy engedelmesek legyenek az antirasszista, vagyis par excellence fehérellenes ideológia kánonjaival szemben. 

Joszif Sztálin 1953-ig volt a Szovjetunió vezetője. A véres diktátort 74 évesen Moszkvában érte a halál, abban az otthonában - dácsájában -, ahol élete utolsó két évtizedének jelentős részét töltötte.

Trump által a kampány során beígért gazdasági csodának egyelőre nem látszódnak még az előjelei sem, éppen ellenkezőleg. 

Teljesen nyilvánvaló, hogy „a D-nap sikere végső soron a fehér civilizáció tragédiája” és ráadásul a fajárulás minősített esete, amelyet elsöprő többségükben európai gyökerű fehér katonák követtek el anyakontinensük ellen, miközben a néger katonák részéről ez faji bosszú volt, amelyet fajáruló fehér vezetők tettek lehetővé számukra.

Magyarországon köztudomásúlag zéró tolerancia érvényesül az antiszemitizmussal szemben, ami kiterjed Izrael bírálatára is. A magyarok körében nyilvánvalóan teljes nemzeti konszenzus mutatkozik legalább e tekintetben.

Október 5-én antifa terroristák felgyújtottak egy nemesi vadászkastélyt a bajorországi Donaustaufban. A kastély teljesen leégett. A hírről a Nacionalista Zóna számolt be.

Egy norvég anya meglepődve fedezte fel, hogy Adolf Hitler Mein Kampf című könyve a legnépszerűbb kötetek között van egy gyerekeknek szóló digitális olvasási kampányban – jelentette a norvég TV2 a Budstikka újságra hivatkozva.

Egy magát nemzetiszocialistának valló fiú akart polgárháborút kirobbantani Amerikában, legalábbis erről posztolt.

Az Európai Szovjetunióban az ultrajobboldal múzsája hasonló elbánásra számíthat a szólásszabadság kereteinek feszegetése miatt, mint amilyenre a másként gondolkodók számíthattak az egykori Szovjetunióban.

Újra megméretteti magát a namíbiai regionális választásokon Adolf Hitler, aki elsősorban nem a politikai teljesítménye, hanem a neve miatt visszatérő nemzetközi hírforrás. A beszámolója szerint Hitlert öt évvel ezelőtt a szavazatok 80 százalékát szerezte meg. 

Amikor 1945 nyarán Voronyezsben kiszálltunk a vagonokból, szinte összeestünk a gyengeségtől és a kimerültségtől. Az elénk táruló látvány is rontotta amúgy is rossz kedélyállapotunkat.

A második világháború utáni korszak névadójának egy évtizedig tartó diktatúrája alatt a politikai terrorizmus és a személyi kultusz az egekbe tört, míg az életszínvonal és a törvényesség a mélységekbe süllyedt. 

A brennbergbányai fogságba esés után (1945. április 1.) Focsanin keresztül nyáron érkeztünk a Középső-Ural vidékére. Két hónapon át mintegy négyszázan sátortáborba kerültünk erdőirtásra, vasúti töltés építésére.

A történészek által Göringnek tulajdonított alábbi levél először az angliai „The Independent Nationalist”-ban jelent meg.

Fáklyás felvonulással emlékeztek meg Kijevben, Lembergben és más városokban a második világháborús vezető, a tengellyel szövetséges Sztepan Bandera 117. születésnapjáról.