Kövess minket -on és -en!

Lefejeztek egy férfit a Párizstól északnyugatra található Conflans-Sainte-Honorine külvárosban péntek késő délután.

Az elkövetőt agyonlőtte a rendőrség, az ügyben a terrorellenes ügyészség indított vizsgálatot – írja az MTI a francia hatóságok információira hivatkozva.

Mint írják, az elkövető a nyílt utcán késsel támadt áldozatára, majd lefejezte. A rendőrség egy közeli településen végzett a támadóval, aki állítólag a rendőrökre is rátámadt.

A francia rendőrség téjékoztatása szerint az áldozat egy középiskolai történelemtanár volt.

A rendvédelmi szervek egyik forrása úgy tudja, hogy Mohamed-karikatúrákat mutatott az iskolai tanórán.

Egy másik rendőrségi forrás közölte: szemtanúk beszámolói szerint az elkövető az Allahu akbar kiáltást hallatta.

Franciaországot évek óta iszlamista merénylethullám sújtja, amelyben több mint 250-en vesztették életüket. Szeptember végén késsel megsebesítettek két embert a Charlie Hebdo korábbi párizsi szerkesztőségének közelében, ahol 2015-ben két merénylő meggyilkolt tizenkét embert. A szeptember végi támadás fő gyanúsítottja a francia szatirikus hetilapon akart bosszút állni Mohamed-karikatúrák közlése miatt.

Kövess minket -on és -en!

Az Europol Referral Action Day nevű akciójának elsődleges célja az volt, hogy „azonosítsák és eltávolítsák a világhálón fellelhető antiszemita tartalmakat”.

Szülővárosában, a nyugat-franciaországi La Trinité-sur-Merben szűk családi körben eltemették Jean-Marie Le Pent, a francia Nemzeti Front alapítóját.

1921. június 7-én szövetségre lépett Jugoszlávia és Románia, ezzel lezárult az a folyamat, amelyben az első világháborút követően megcsonkított Magyarország ellenében a fő területnyertes szomszédok - Jugoszlávia, Románia és Csehszlovákia - kialakították a kisantantnak elnevezett katonai és politikai szövetséget.

Egy nemzetiszocialista csoport rendszabályozta meg a színészeket egy lisszaboni színház előtt, ami a Portugália nemzeti költőjét, Luís de Camõest ünneplő darab előadásának lemondásához vezetett. 

Harrisburg belvárosában a Blood Tribe fehér fajvédő, nemzetiszocialista csoport tartott demonstrációt, amelyet a zsidók és liberálisok hisztérikusan elítélték, mondván, hogy a résztvevők „gyűlöletkeltő üzenetet terjesztettek, és álarcok mögé bújtak, hogy elrejtsék kilétüket”.

Összesen mintegy százan, főleg idős emberek vettek részt azon a rendezvényen, melynek célja a Budapest 80 évvel ezelőtti „felszabadítására” való megemlékezés volt.

Izraeli tinédzset vettek őrizetbe és ítéltek pénzbüntetésre, miután „náci” tisztelgést hajtott végre Auschwitzban. Az izraeli oktatási minisztérium is reagált a történtekre, elfogadhatatlannak nevezte a kiskorú viselkedését. 

Az épület sosem készült el, egy részlete azonban modellként mégis megvalósult.

Körülbelül ezer aktivista – sokan feketébe öltözve és maszkot viselve – vonult végig Párizs utcáin, hogy megemlékezzenek egy nacionalista diák 1994-es haláláról.

1494. november 24-én hunyt el Kinizsi Pál, Mátyás király leghíresebb hadvezére. Félelmetes testi erejéről, vakmerőségéről már életében legendák egész sora született.

Az Institute for Strategic Dialogue (ISD) zsidó szupremácista „agytröszt” kutatói 200 olyan fiókot találtak, amelyeken szerintük a „nácizmust” hirdették, vagy „náci” szimbólumokat használtak. Eddig több tízmillióan nézték meg holokausztrevizionista, vagy a Führert éltető videókat.

A rendőrség terrorizmus elleni csoportja nyomozást indított egy sydney-i zsinagógánál elkövetett festékszórós pingálás ügyében.

Tíz éve, hogy elhalkultak a „rózsaszínű tapsok”. Tíz éve, hogy barátunk és bajtársunk, a Titkolt Ellenállás egykori énekese, Cseresznye György végleg itt hagyta földi életét és a Hadak Útjára költözött – kezdődik a beszámoló a Légió Hungária lapján.

Nem biztos, hogy egyáltalán érdemes még szót vesztegetni a franciaországi parlamenti választásokra, legfeljebb néhány groteszk jelenségre azok apropóján.

Németországban nagyon sokan gondolják, hogy az 1923-as hiperinfláció jelentősen hozzájárult a nemzetiszocialista párt felemelkedéséhez.