Kövess minket -on és -en!

Nehéz jobb példával előállni az elit intézmények „haladó” szellemiségének totalitárius mivoltának bemutatására, mint a Yale-i Orvostudományi Iskola előadása.

A megdöbbentő előadást egy fehérellenes rasszista pszichiáter tartotta „A fehér elme pszichopátiás problémái” címmel. Rod Dreher, a The American Conservatice magazin főszerkesztője Bari Weiss amerikai véleményíró és szerkesztő honlapján talált rá a felvételre és írta meg gondolatait.

Weiss, aki dolgozott már a The Wall Street Journal újságnál, a New York Times magazinnál, és jelenleg a Die Welt-en publikál, kiemelte a beszéd legvérlázítóbb pontjait:

• A fehér emberekkel való beszélgetés időpazarlás. A saját életeddel fizetsz érte, hiszen kiszívják minden energiádat. A fehér emberektől felforr a vérem - mondta a pszichológus.

• Azon gondolkodtam, milyen fantasztikus lenne revolvert fogni minden fehér ember fejéhez, aki utamba kerül, eltemetni a testüket, megtörölni véres kezeimet, majd bármiféle bűnös érzés nélkül továbblépni. Azzal az érzéssel, mintha egy rohadt nagy szívességet tettem volna a világnak.

• A fehér embereknek már jó ideje elment az eszük.

• A fehér emberek megfélemlítve érzik magukat, amikor a fajok kérdését hozzuk fel. Úgy érzik, köszönetet kell mondanunk nekik mindazért, amit értünk tettek. Összezavarodtak, és mi is. Folyamatosan elfelejtjük, hogy a fajokról való közvetlen beszélgetés a lélegzetünk pazarlása. Arra kérünk egy elmebeteg, erőszakos ragadozót, aki azt hiszi, hogy szent vagy szuperhős, hogy vállaljon felelősséget. Nem fog megtörténni. Öt lyuk van az agyukban. Konkrétan olyan, mintha egy téglafalnak csapkodnád a fejed. Nem a legjobb ötlet.

• Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy felesleges a fajokról való beszélgetés a fehér emberekkel, mert rossz helyről közelítik meg a témát. A rasszizmus kezelése feltételezi, hogy a fehér emberek képesek látni és feldolgozni mindazt, amiről beszélünk. Hát nem teszik. Ezért is hangoznak olyan bután. Nem is tudják, hogy álarcot viselnek. A fehér emberek azt gondolják, hogy ez a tényleges arcuk.

El tudják képzelni, hogy ezen erőszakos, fehérgyűlölő rasszista beszédet maga a nagymultú Yale Egyetem szponzorálta? A plakátról is megbizonyosodhattunk róla.

Amivel mindannyiunknak szembe kell néznünk az a tény, hogy ez a pszichiáter Amerika egyik legrangosabb egyetemének égisze alatt olyan előadást tartott, amelyben menthetetlenül és féktelenül rasszista hangokat hallatott.

Ráadásul a beszéde után hosszú idő telt el, mire a Yale vezetése arra jutott, hogy megpróbálnak elhatárolódni. Maguk a diákok sem mertek ellenkezni és szembeszegülni, attól tartva, hogy eltanácsolják őket.

Meghökkentő látni az elit gondolkodásmódját – írja Dreher. A fehérellenes rasszizmust hangoztatják és ezt pozitív hozzáállásnak könyvelik el. Egy pszichiáter, akit Yale felkért, hogy beszéljen a fehér emberekről, mint pszichopatákról, nyíltan fantáziál a fehér emberek meggyilkolásáról a bőrük színe miatt. És a világ nem háborodott fel.

A New York Times nem reagált. A Washington Post nem ellenezte. Az a tény, hogy Khilanani doktornő gátlások nélkül tudott ilyen beszédet mondani, a következményektől való mindennemű félelem nélkül, sokat elárul arról, hogy hol tart az emberiség.

Kövess minket -on és -en!

Budaházy György, Barcsa-Turner Gábor és Walter Pál Péter ellen emelt 5 év után (!) vádat az ügyészség, amiért más hazafiakkal együtt egy nyilvánosan meghirdetett, LMBTQP+ rendezvényre szerettek volna bejutni, ahol az iskolai LMBTQP érzékenyítés volt a téma.

Ha már múlt héten szóba került a Fanta, arra gondoltam, nézzük meg közelebbről ennek az italnak az eredettörténetét, illetve tegyük rendbe az üdítőt övező féligazságokat, tévedéseket.

Amikor a kommunisták átvették a hatalmat egy ország fölött, az első dolguk, amit tettek, az volt, hogy elkobozták a magánkézben lévő összes fegyvert, hogy megtagadják a néptől annak fizikai lehetőségét, hogy ellenálljon a zsarnokságnak.

Egy haredi zsidót, aki az osztrák fővárosban a zsinagógába tartott, körbevettek egy nemzetiszocialista csoport tagjai. Az osztrák hazafiak lehúzták a zsidó kippáját, majd távoztak.

A Bild információi szerint Jéna és Weimar között letartóztatták a Hammerbande néven elhíresült bolsevista terrorszervezet vezetőjét, a 31 éves Johann Guntermannt. Guntermannt tartják a Hammerbande ötletgazdájának és vezetőjének, aki 2020 óta szökésben volt.

Svédországban pozitív jelenség terjed: szélsőjobboldali, hazafias csoportok már 10 éves fiúkat is toboroznak a soraikba – gyakran testépítő klubok és harci edzések égisze alatt.

Antiszemita indíttatásból követhetett el nemi erőszakot három, a sajtóban a szokásos módon mindössze „tinédzserként” emlegetett invazív kisebbségi egy 12 éves zsidó lányon Párizsban.

Schleswig-Holsteinben töltöttük 1945 nyarát. Itt gyűjtötték össze az angol fogságba került többi magyar katonát és leventét is. 

A korábbi másodrendű vádlott, a német Tobias Edelhoff meghallgatásával folytatódott az antifa-per a Fővárosi Törvényszéken. A „Hammerbande” korábbi kiképzője ezúttal tanúként állt a bíróság elé, igaz, csak videóhívás keretében.

Egy volt „neonáci” tengerészgyalogost hét év börtönbüntetésre ítélték, mert rövid csövű puskát gyártott egy csoport tagjaként, amelynek célja energia létesítmények támadása volt Idaho környékén – közölte az amerikai Igazságügyi Minisztérium.

Két kezünk kevés lenne ahhoz, hogy felsoroljuk az elmúlt tíz nap olyan bűncselekményeit, amelyet magyarok ellen követtek el velünk élő, évszázadok óta integrálhatatlan jövevények.

A rendőrök elfogták két feltételezett kivitelezőjét a hétfőn történt józsefvárosi rajtaütésnek, ahol öt-hat kapucnis, feketébe öltözött aktivista vette kezelésbe a Fáklya nevű szélsőséges baloldali szervezet vetítését a józsefvárosi „Kesztyűgyár” nevezetű közösségi házban.

Nem nehéz elképzelni, hogy valaki, aki lendületet és fejlődést hoz egy pénzügyi és gazdasági válság utáni világba, az szerethető ember, mi több, imádat tárgya. Adolf Hitlert pedig olyan rajongás vette körül, mint ma bármelyik popsztárt. Erről tanúskodnak a neki írt levelek is.

„Ellenforadalmi összeesküvésért” végezték ki Lavrentyij Beriját, a sztálini terror egyik rettegett végrehajtóját, a Szovjetunió marsallját, belügyi és állambiztonsági miniszterét, akinek lefogása és bírósági pere, majd a kivégzése a Sztálin halálát követő hatalmi harc része volt.

Miután Olaszországban EP-képviselőnek választották az antifasiszta Ilaria Salist, a magyar rendőrség elengedte a házi őrizetből az antifasiszta útonállót. Most a Guardiannek panaszkodott egy sort, hogy milyen körülmények között tartották fogva.