Kövess minket -on és -en!

Nikos Kouzilos a görög Arany Hajnal hetedik országgyűlési képviselője, akit börtönbe zárnak - olvasható egy görög hírportálon.

A képviselőt bűnszervezetben való részvétel és irányítás vádjával vették őrizetbe. Állítólag az Arany Hajnallal kapcsolatos ügyiratokban bizonyítékok találhatóak arra vonatkozóan, hogy részt vett állítólagos támadásokban a görög anarchisták központja ellen négy hónappal a görög antifasiszta rapper, Pavlos Fyssas meggyilkolása után.

A nemzetközi híradások az egy futball meccs miatt kialakult csetepatéban elhuny fent említett rappert gyászolják, azonban jellemző, hogy mindből kimaradt, hogy a két eset között két huszonéves arany hajnalos fiatalt lőttek agyon közvetlen közelről az anarchisták az Arany Hajnal székháza előtt, a nyílt utcán.

Elias Kasidiaris, az Arany Hajnal szóvivője Kouzilos őrizetbe vételét az igazságszolgáltatás csődjének nevezte, a miniszterelnök és helyettesének politikáját pedig "művészi diktatúrának". Hozzátette, az Arany Hajnal tagjainak bebörtönzése megkönnyíti a többi párt görög nemzet elleni intézkedéseinek végrehajtását.

(alfahir.hu nyomán)

Kövess minket -on és -en!

1941. május 10-én Rudolf Hess, Adolf Hitler helyettese váratlanul Skóciába repült. Arra akarta rávenni Winston Churchill miniszterelnök ellenzékét, hogy kössenek békét Németországgal, amivel elkerülhető lett volna a kétfrontos háború.

A legutóbbi Ohio állambeli események, melyek a közelmúltban történt fehér fajvédő felvonulások mintáját követik, zsidók és liberálisok felzúdulását váltotta ki helyben és országosan is.

Egy angol nemzetiszocialista éppen a saját fehér fajvédő kiáltványát írta, amikor elfogták a rendőrök, amiért megszúrt egy invazív migránst a mellkasán.

Sokan vérmes reményeket fűznek Trump következő elnöki ciklusához, egyebek mellett a világbéke megteremtését is várva tőle. Számos előjel azonban arra utal, hogy csalódni fognak a várakozásaikban. 

Ausztriában kerültem a szovjet hadsereg hatalmába 1945. május 11-én. Szörnyű utazás után – miközben a vagonlakók 25 százaléka elpusztult – lázas betegen szálltam ki a vagonból Focsaniban.

A Terrorelhárítási Központ (TEK) a Nyugati pályaudvaron elfogott egy német állampolgárt, akit hazájában többek között fegyverek, lőszerek és robbanóanyagok tiltott kereskedelme miatt köröztek – közölte a Police.hu.

1941. december 6-án a Vörös Hadsereg Távol-Keletről és Szibériából átvezényelt hadosztályokkal megerősített hadseregcsoportja, Georgij K. Zsukov hadseregtábornok vezénylete alatt ellentámadást indított a Wehrmacht Moszkva kapujába érkezett magasabb egységei ellen.

Néha érdemes egy-egy szürreális, szatirikus nézőpontot előrántani a "kalapból", mert ezekből szemlélve meglehetősen megvilágító erejű látleletet kaphatunk a valóságról.

A Krím-félszigeten nem volt nagy számú a fegyveres őrök csoportja. A Fekete-tenger veszi körül, a kontinenssel csak egy híd köti össze. Ezen illetékteleneknek átmenni pedig lehetetlen. Érthető, hogy az őrök unatkoztak, amit fokozott a helyhez kötöttség is.

Az Institute for Strategic Dialogue (ISD) zsidó szupremácista „agytröszt” kutatói 200 olyan fiókot találtak, amelyeken szerintük a „nácizmust” hirdették, vagy „náci” szimbólumokat használtak. Eddig több tízmillióan nézték meg holokausztrevizionista, vagy a Führert éltető videókat.

Csak idő kérdése, hogy Amerika egyre növekvő ellenséglistája mikor dönt úgy, hogy kihúzza a szőnyeget az amerikai gazdaság alól.

Kifelé a Szovjetunióba – 1944-45 telén – a vagon padlóján állva-ülve, embertelen körülmények között, élelem és víz nélkül utaztunk. Voltak közöttünk olyanok, akik nem birták elviselni a szomjúságot, és saját vizeletüket itták.

Lina Engelt még 2023 májusában ítélte egy drezdai bíróság öt év és három hónap börtönre bűnszövetkezet tagjaként elkövetett súlyos testi sértést okozó támadások miatt. 

Felállva tapsolt a német hallgatóság a 2023-as antifa támadások egyik vádlottjának a Fővárosi Törvényszék dísztermében. Az előkészítő ülésen az ügyészség 14 év fegyházbüntetést ajánlott, ha beismeri a tettét.

Bűnözők szabadon engedését tervezi a brit kormány annak érdekében, hogy a börtönök túlzsúfoltsága ne késleltesse a nacionalisták és fehér patrióták megbüntetését, akiket az elmúlt hetek bevándorlásellenes tüntetésein, illetve a brit kormányt kritizáló bejegyzések megosztása miatt tartóztattak le.