Kövess minket -on és -en!

A hétvégén Tottenhamben tartottak zenei fesztivált a helyi antifasiszta szervezetek,

majd megjelentek a Zjednoczeni Emigranci Londyn (Londoni Emigránsok Egyesülete) tagjai is, akik nem kegyelmeztek az antifa bulizóknak. Mintegy húsz lengyel nacionalista támadta meg a Music Day elnevezésű fesztivál résztvevőit, amit a tottenhami Markfield Park-ban tartottak. Már azt hitték a  szervezők, hogy békésen véget ér a koncert, mikor megjelentek a lengyelek és a tömegbe vetették magukat.

Még a színpadon lévőket is ütötték-rúgták, ahol érték, egy férfi szúrt sebbel került a kórházba. A támadók csak akkor fékezték magukat, mikor a rohamrendőrök kiérkeztek a helyszínre 4 kisbusszal.

A szervezők korábban aggodalmukat fejezték ki a “fasiszta matricák” miatt, de azt remélték, hogy békésen lezajlik a koncert.

A lengyel nacionalisták görögtüzeket is dobáltak az antifákra, többen radikális jelszavakkal ellátott pólókat viseltek pl: “Wielka Polska”, azaz Nagy-Lengyelország.

A rendőrség megerősítette, hogy egy 22 éves férfit súlyos testi sértés miatt gyanúsítottként hallgatták ki, egy másik fiatal megtámadott egy férfit, akinek leütötte a fejéről a kipáját, ezért közösség tagja elleni erőszak és könnyű testi sértés miatt kell felelnie.

(ultrasliberi.hu)

Kövess minket -on és -en!

Az egyre jobban radikális antifasisztába forduló ausztrál kormányzat nem díjazta a néger rapper hitlerista megnyilvánulásait.

Az Árpád-vonalban estem fogságba 1944 novemberében. Az elszállítási útvonal: Mikulics, Nedvorna, Samburg. Az utóbbi helyen lehettünk már 20-25 ezren. A halottakat hajnalonként két tevehúzta kocsival szállították ki a táborból.

Az I. világháborús vereség után aláírt trianoni békeszerződés a szomszédos államoknak juttatta Magyarország területének kétharmadát, valamint a magyar népesség egyharmadát.

Budapest 1944. december 25-i bekerítése után nyilvánvalóvá vált a német hadvezetés számára, hogy a katlanban rekedt német-magyar csapatoknak az utánpótlást valamilyen módon biztosítani kell.

Egy észak-német kisvárosból szóló hír háborította fel a németországi zsidókat: egy flensburgi bolt kirakatában a Nagynémet Birodalom időszakát idéző felirat jelent meg. 

Csúrog, Zsablya, Temerin, Mozsor, Bácsföldvár, Óbecse, Péterréve – Nagy-Magyarországhoz tartozó délvidéki települések. 1944 október végén magyar könnyel és magyar vérrel áztatott helységek: szerb partizánok által ártatlan magyarok ellen elkövetett tömeggyilkosságok színhelyei.

1951. május 21-én kezdődtek meg a kitelepítések Budapesten. A kommunista rendszer által nemkívánatosnak nyilvánított személyek ingatlanjait elkobozták, őket pedig kijelölt lakhelyre költöztették, ahol mezőgazdasági kényszermunkát kellett végezniük.

Alakulatunknak az orosz túlerővel szemben vissza kellett vonulnia, egészen a Stájer Alpokig. Itt ért bennünket a háború vége.

Az 1945. április 5-én zalai leventeként kezdődött amerikai, majd francia fogságom sok megaláztatással és szenvedéssel járt. Az amerikai őrök azzal fogadtak, hogy elszedték ékszereinket, óráinkat, gyűrűinket, kis vagyonkáinkat. 

Az 1945 januári fogságba esésem után, többedmagammal a Volga közelében, Talicinban kötöttünk ki. A lágerben már sok száz magyar hadifogoly tartózkodott.

A német nacionalista zenekar, a Landser, korábban betiltott dala, a „Wacht an der Spree” kapcsán megint komoly hisztériát robbant ki Bajorországban.

A „Hunyadi” hadosztály törzse gépkocsi-szállítással 1944. november 3-án megérkezett Zalaszentgrótra, s várta az első önkéntesek érkezését.

Érvényét vesztette a Hammerskins Deutschland nevű szervezet két évvel ezelőtti betiltása. A lipcsei bíróság ugyanis helyt adott több tag és regionális alcsoportnak a belügyminisztérium betiltási határozata ellen benyújtott kereseteinek - számol be a Spiegel.

A melbourne-i nemzetiszocialista Jacob Hersant elmondta: örül, hogy visszanyerte szabadságát, miután letöltötte egyhónapos börtönbüntetését „tiltott náci tisztelgés nyilvános bemutatása” miatt.

Az első világháborút követő nemzetközi megszorítások nem kedveztek, sőt hatalmas hátrányt jelentettek a magyar harckocsizás kialakulásának és fejlődésének.