Kövess minket -on és -en!

Nyolc nemzeti szervezet összefogásával lesz megemlékezés Budapesten a Sopront és környékét megmentő Rongyos Gárda 100. évfordulós jubileumán, a nyugat-magyarországi szabadságharc kirobbanásának 100. évfordulóján, augusztus 28-án.

A Farkasréti temetőben lévő emlékmű Vámossy Tibor rongyos gárdista sírja fölött található. Az emlékművet sok évi küzdelem után sikerült felújíttatni a Honvédelmi Minisztériummal Novák Előd országgyűlési képviselői kezdeményezésére, de a kormány végül gyáván lemondta a meghirdetett felavatást, így a Rongyos Gárda emlékének ápolása a magunkfajtákra vár.

A temetőben lévő emlékműhöz éveken át számos alkalommal szervezett méltóságteljes megemlékezést Novák Előd, és az intézmény vezetője most is írásos hozzájárulást adott előzetesen. Azonban felsőbb utasításra visszavonták azt: a Budapesti Temetkezési Intézet névtelen levelet küldött Novák Elődnek, melyben nem létező leszármazottakra hivatkozva idén kitiltották a hagyományos megemlékezést. Ezért a Mi Hazánk Mozgalom magyarázatot vár Karácsony Gergelytől, hogy az ő politikai utasítására vonta-e vissza az engedélyt a fővárosi önkormányzat intézménye, illetve kérjük a kitiltás feloldását. Ha a főpolgármester a tiltást fenntartja, akkor is megtartjuk megemlékezésünket: a főbejárat melletti közterületen (ahova bejelentésünket a rendőrség most tudomásul vette), majd magánszemélyként mehetnek át a megemlékezők koszorút, virágot, mécsest elhelyezni. A Rongyos Gárdát elhallgatják: kihagyják a tankönyvekből, film sem készül dicsőséges küzdelmeikről. De a nemzeti hősökről való megemlékezésünk jogát senki sem vonhatja meg!

Az ’56-os pesti srácokhoz hasonlóan az idegen megszállás ellen harcoló, 19 éves műegyetemistaként hősi halált halt Vámossy Tibornak nincsenek leszármazottai, amint az már évekkel korábban hírként is megjelent. Az oldalági, külföldön élő rokonoknak a Rongyos Gárdát szégyellő álláspontja is már évek óta ismert, MTI-hír is volt, a temető a hozzájárulását mindezek ismeretében adta meg a hagyományos rendezvényre, így szerveztük és hirdettük meg a jubileumi eseményt. Korábban az oldalági, távoli rokonoknak nem is volt annyira fontos, hogy rendezzék a sírhely megváltását, azt Novák Előd szorgalmazása nyomán nyilvánították védett sírrá, illetve országgyűlési képviselői kérdésére a honvédelmi miniszter is felvállalta egy levél erejéig magának a Rongyos Gárda emlékének az ápolását is, nemzeti hősnek nyilvánítva Vámossyt Tibort is.

A megemlékezés most a magunkfajtákra vár, hívunk minden hazafit! – áll a Mi Hazánk Mozgalom közleményében.

Kövess minket -on és -en!

Talán sohasem derült volna ki, hogy mit rejt a zernikowi erdő, ha nincs egy lelkes gyakornok az Ökoland Dederow nevű cégben.

Az első világháború után, az 1920-30-as években számos kisebb fasiszta, nemzetiszocialista párt alakult meg Magyarországon. Az első egyik legjelentősebb ilyen szerveződés a Böszörmény Zoltán alapította Nemzeti Szocialista Magyar Munkáspárt, ismertebb nevükön a Kaszáskeresztes Párt volt. 

Újra megméretteti magát a namíbiai regionális választásokon Adolf Hitler, aki elsősorban nem a politikai teljesítménye, hanem a neve miatt visszatérő nemzetközi hírforrás. A beszámolója szerint Hitlert öt évvel ezelőtt a szavazatok 80 százalékát szerezte meg. 

Megjelent az Antifa szervezeteket terrorszervezetté nyilvánító kormányrendelet, amiről péntek reggel beszélt a Kossuth rádióban Orbán Viktor. 

Becslések szerint mintegy 200 ember vett részt a nemzetiszocialista felvonuláson Svédországban, amely a 17 éves skinhead, Daniel Wredström meggyilkolásának 25. évfordulóján elevenítette fel az emlékére rendezett salemi menetet.

Budapest belvárosában „neonáci, fajvédő eszmék terjesztői verhettek tanyát” – kongatja a vészharangot Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere.

Egy 35 éves zsidó férfit mellkason szúrtak Brooklyn Crown Heights negyedében, miután támadója antiszemita szidalmakat kiáltott – közölték a hatóságok.

Amióta megnyílt, azóta áll szélsőbaloldali támadások középpontjában a Nordic Sun Kulturális Központ Budapest VII. kerületében, írja a Magyar Jelen.

Isabel Peraltat három és fél éves börtönbüntetéssel fenyegetik, mivel a vádirat szerint „gyűlöletet és diszkriminációt” szított muszlimok és marokkói bevándorlók ellen.

Legutóbb az izraeli–iráni erőpróbát tárgyalva hangot adtam a kételyemnek azzal kapcsolatban, hogy strukturális gyengesége, elhibázott stratégiai tervezése, rendszerszintű korrupciója és katonai dilettantizmusa miatt az iráni rezsim egyáltalán túlélheti-e ezt a megpróbáltatást.

Volt idő, amikor az egyesített Európát úgy mutatták be, mint egy versenyképes bástyát az Egyesült Államokkal szemben, mint egy olyan szupranacionális szervezetet, amely megfelelő kritikus tömeggel rendelkezik ahhoz, hogy érvényesíteni tudja magát a nemzetközi színtéren.

A mai Puskin mozi 1946-ból származó moziműsoránál bizarrabbat ritkán lehet látni.

Francis Fukuyama, aki a „történelem vége” jóslatával elfuserált Nostradamus-epigonnak bizonyult, most időben felszállt a mozgó vonatra, és másokkal együtt észrevette a nyilvánvalót, miszerint „Trump hatalma omladozik a MAGA-mozgalomban”.

A nemzetiszocialista aktivista, Marla-Svenja Liebich, korábban Sven Liebich, nem kezdte meg börtönbüntetését a chemnitzi női börtönben. A hatóságok most körözik - közölte az ügyészség. Liebich ellen végrehajtási parancs van érvényben.

Riadó! Náciveszély! Égen-földön, éjjel-nappal, mindenhol és mindenkor. A nácik a nyugati liberális-parlamentáris kleptokráciák és a kelet-európai illiberális-autokrata kleptokráciák spájzaiban vannak.