1947. augusztus 31-én előrehozott parlamenti választásokat tartottak Magyarországon. A csalásokkal tűzdelt voksoláson a kommunista párt végleg maga alá gyűrte a többi pártot, s újabb lépést tett az egyeduralom felé.

A második világháborút követő első választáson, 1945 novemberében elsöprő fölénnyel, 57 százalékos eredménnyel győzött a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt (FKGP). A kisgazda Tildy Zoltán vezetésével megalakult koalíciós kormányban az FKGP mellett a kommunisták, a szociáldemokraták (SZDP) és a Nemzeti Parasztpárt (NPP) vett részt. Miután Magyarország államformája 1946 februárjában köztársaság lett, államfővé Tildyt választották, helyét a kormány élén a szintén kisgazda Nagy Ferenc vette át.

A hegemóniára törekvő kommunista párt főtitkára, Rákosi Mátyás – maga mögött tudva a megszálló szovjet hadsereget és a kommunista befolyás alatt álló titkosrendőrséget – sikeresen alkalmazta hírhedtté vált szalámi taktikáját, vagyis felszeletelte, meggyengítette a rivális pártokat. Politikai ellenfelei börtönbe kerültek vagy száműzetésbe kényszerültek, a leszámolást segítették a többi pártba beépített „kriptokommunisták” is.

1947 július végén az önmaga feloszlatását kimondó országgyűlés még új választójogi törvényt fogadott el. Ez jelentősen, 10 százalékkal szűkítette a választásra jogosultak számát, kizárva egyebek között számos háború előtti jobboldali szervezet volt tagjait. (A törvény a „Lex Sulyok” gúnynevet kapta, mert a kisgazda Sulyok Dezső is elvesztette választhatóságát.) A kommunista irányítás alatt álló belügyminisztérium a névjegyzéket is manipulálta, amelyből többnyire a polgári pártok és a szociáldemokraták támogatói maradtak ki.

A választási törvény azt is lehetővé tette, hogy akit valamely körzet névjegyzékébe felvettek, de nem tartózkodott lakóhelyén, tartózkodási helyének körzetében szavazhasson. Az erre való jogosultságot a névjegyzék kivonatával igazolták, ez színe miatt kapta a kék cédula elnevezést. A szabályozással visszaélve a kommunista párt aktivistái, „vándorszavazói” hamis kék cédulákkal felszerelkezve több helyen is voksoltak. Péter Gábor, az ÁVO vezetője szerint 62 981, történészek becslése szerint 100-200 ezer „kékcédulás” szavazatot adtak le ily módon, a pontos számot utólag már nem lehet megállapítani. A kommunisták számos más visszaélést is elkövettek, de ez lett a legismertebb, a köznyelv ezért emlegetett „kékcédulás” választásokat.

A választásokon végül a volt kormánykoalíció négy pártja (MKP, SZDP, NPP és az FKGP) megkapta a szavazatok 60,9 százalékát (271 mandátum), a hat ellenzéki pártnak 39,1 százalék jutott. Az ellenzék legnagyobb ereje, a Barankovics István vezette Demokrata Néppárt 820 453 „tiszta szavazatával” (60 mandátum) valamennyi párt közül a második helyet szerezte meg. A Magyar Függetlenségi Pártnak 49, a Független Magyar Demokrata Pártnak 18, a Radikális Pártnak 6, a Keresztény Női Tábornak 4 és a Polgári Demokrata Pártnak 3 képviselője lett az új országgyűlésben.

Az MKP által létrehozott Baloldali Blokk (amely a kommunistákon kívül az SZDP-t, az NPP-t és a Szakszervezeti Tanácsot tömörítette) tehát még így sem szerzett abszolút többséget, a kormányba be kellett venniük a kisgazdákat is. Novemberben aztán, miután a Függetlenségi Párt csalással vádolta meg a kommunistákat, Rákosiék cinikus módon azzal vágtak vissza, hogy a visszaélést ellenfelük követte el, manipulálva az ajánlószelvényekkel.

A kommunista Major Ákos vezette Országos Nemzeti Bizottság természetesen az MKP javára döntött, a Függetlenségi Párt mandátumait elvették, a pártot feloszlatták. A „felszalámizott”, meggyöngült kisgazdák a továbbiakban már képtelenek voltak érdemben szembe szállni a kommunistákkal, többé nem állt semmi a diktatórikus rendszer kiépítésének útjában.