1688. szeptember 6-án vették vissza a keresztény hadak a török által 1521-ben elfoglalt Nándorfehérvárt, a mai Belgrádot.

A stratégiai fontosságú vár a következő évszázadban többször is gazdát cserélt, majd 1791-ben, az utolsó törökök elleni háború után kötött béke értelmében az Oszmán Birodalom fennhatósága alá került. Falairól végül csak 1867-ben került le a félholdas lobogó.

Stratégiai fontosságú vár volt

A balkáni oszmán török terjeszkedés miatt a 15. század elejétől Magyarország védelmének kulcsa a Duna és a Száva összefolyásánál fekvő Nándorfehérvár lett. A várat 1440 után 1456-ban újra megostromolta II. Mehmed török szultán, de a Hunyadi János nevéhez fűződő nándorfehérvári diadal után a török előrenyomulás évtizedekre elakadt.

Hunyadi János fiának, Mátyás királynak 1490-ben bekövetkezett halála után a központi hatalom meggyengült, és I. Szulejmán 1521-ben elfoglalta Nándorfehérvárt. A szultán előtt nyitva állt az út az ország belseje felé, és öt évvel később a középkori magyar állam bukását hozó mohácsi csatában döntő vereséget mért II. Lajos király seregeire.

A török uralom alatt a hadszíntértől biztonságos távolságra fekvő Belgrádot szandzsák – az Oszmán Birodalomban a helytartóság kisebb területi egységeinek a neve – székhelyévé tették meg. A kereskedelemben is fontos szerepet betöltő város népessége és gazdagsága is gyarapodott, mecsetek és fürdők épültek, százezernél több lakosával, a főváros Isztambul után, az Oszmán Birodalom második legnagyobb európai városa lett.

A Szent Liga létrehozása fordulatokat hozott

Az új erőre kapó Oszmán Birodalom 1683-ban – 1529 és 1532 után harmadszor – ismét megkísérelte Bécs elfoglalását, de a Sobieski János lengyel király vezette felmentő seregektől megsemmisítő vereséget szenvedett.

A következő évben a váratlan győzelmen felbuzdult Habsburgok, valamint Velence és Lengyelország XI. Ince pápa kezdeményezésére létrehozták a törökellenes Szent Ligát. A Liga seregei 1686-ban felszabadították a 145 éven át török kézen lévő Budát, a következő évben Nagyharsánynál, „a második mohácsi csatában” diadalmaskodtak, és elfoglalták a déli határon fekvő Eszéket.

A Miksa Emánuel bajor választófejedelem vezette mintegy harmincezer fős keresztény had 1688 júliusának végén vették ostrom alá Nándorfehérvárt, amelynek helyőrsége nagyjából tízezer embert számlált. Miután sikerült a várat körülzárni, ágyúzni kezdték az erősséget, és egy hónap múlva, augusztus végére már hatalmas rések tátongtak a vár felsővárosi falában, a várárkot aknákkal kirobbantott falrészekkel töltötték fel.

Nagy veszteségek árán űzték ki a törököt a városból

Miután a várat védő Ibrahim pasa nem volt hajlandó megadni magát, Miksa Emánuel szeptember 6-án elrendelte a döntő támadást. A várfalba ütött hatalmas résnél két irányból hatezer katona indult rohamra, miközben három helyen elterelő támadást is indítottak. Bár a főerő útját a ledöntött fal mögött újabb fal állta el, de ezt az akadályt is legyőzték, és néhány órás öldöklő küzdelem után bejutottak a városba. A kritikus pillanatban maga a fővezér vezette a rohamot.

Eközben a másik három helyen is sikerrel jártak, petárdákkal berobbantották a városkaput, és a gyalogos katonák mögött a lovasság is megérkezett a falakon belülre. Ibrahim pasa reménytelen helyzetében kitűzte a fehér zászlót: Nándorfehérvár 167 év után felszabadult a török uralom alól.

Az ostrom során a keresztény hadak mintegy négyezer embert vesztettek, a hétezer védőből ötezer esett el, harcképes csak 250 maradt. A fővezér a várost szabad prédául engedte át katonáinak, akik szörnyű vérengzést vittek végbe a muszlimok között. Belgrád lakosságának száma jelentősen lecsökkent. A diadal bomlasztó hatással volt a törökökre, akik Szendrő és Galambóc várából is elmenekültek, ezek az erősségek kardcsapás nélkül jutottak a szövetséges hadak kezére.

Többször is gazdát cserélt 1867-ig

A stratégiai fontosságú vár azonban csak két évig volt keresztény kézen: 1690-ben Köprülü Musztafa hatvanezres serege visszafoglalta, és az 1699. évi karlócai béke török kézen hagyta. A várat 1717-ben újra bevette Savoyai Jenő, de 1739-ben ismét török kézre került. 1789-től ismét osztrák fennhatóság alatt állt, de az utolsó osztrák-török háborút lezáró 1791-es béke visszajuttatta az oszmánoknak. Ezek alatt az évtizedek alatt több tízezer szerb család vándorolt ki a Habsburg Birodalomba, nagy részük a Vajdaságban, Szlavóniában és Szentendre környékén telepedett le.

A 19. század eleji felkelések után 1841-ben Mihajlo Obenovic fejedelem Belgrádot nyilvánította Szerbia fővárosának, de a félhold véglegesen csak 1867-ben tűnt el a fellegvár falairól, amikor kivonult a török helyőrség.