Kövess minket -on és -en!

Az úgynevezett „demokratikus rend” megdöntésére készült Németországban egy szélsőjobboldali csoport, amelyre fegyvervásárlás közben csaptak le a hatóságok – jelentette a Südewestrundfunk (SWR) regionális közszolgálati médiatársaság.

A koblenzi ügyészség 12 férfi és nő ellen folytat nyomozást, akik a gyanú szerint „súlyos, az államot veszélyeztető erőszakos cselekményt és más bűncselekményeket terveztek”. Az ügyészség és a Rajna-vidék-Pfalz tartományi bűnügyi hivatal (LKA) közös közleménye szerint a csoport többek között azt tervezte, hogy „transzformátorállomások és távvezetékek elleni robbantásos merényletekkel tartós és országos áramkimaradást okoz, amitől azt remélték, hogy polgárháborús állapotok alakulnak ki, ami megnyitja az utat a demokratikus rend megdöntéséhez, a hatalom átvételéhez”.

Az Egyesült hazafiak (Vereinte Patrioten) csoport állítólag vezető közszereplők elrablására is készült. Az ügyészség és az LKA közleményben példaként Karl Lauterbach szövetségi egészségügyi minisztert említették, aki a koronavírus-járvány legismertebb németországi arcaként került célkeresztbe. A gyanúsítottak kapcsolatban álltak a Covid-19-korlátozásai ellen tiltakozó csoportokkal és az amerikai csapatok által megszállva tartott 1945 utáni német állam jogalapját megkérdőjelező hazafias Reichsbürger-mozgalommal – derül ki Koblenz város ügyészségének közleményéből.

Az SWR Report Mainz című politikai magazinműsora úgy tudja, az Aktív hazafiak (Aktive Patrioten) nevet is használó csoport tervei az utóbbi napokban konkretizálódtak. A Telegram üzenetküldő szolgáltatással szerveződő szélsőjobboldaliak több 10 ezer euróért fegyvereket, aknákat és katonai védőfelszereléseket akartak vásárolni. Az arzenál első darabjait (két Kalasnyikov gépkarabélyt és öt pisztolyt) szerdán vették volna át a Neustadt an der Weinstrasse nevű kisvárosban.

A fegyverüzlet azonban az ellenük október óta nyomozó hatóságok csapdája volt. Az átvétel lebonyolítására kijelölt csoporttagot a helyszínen őrizetbe vették. A hatóságok ezzel egy időben nagyszabású razziát indítottak: kilenc tartományban, húsz helyszínen tartottak házkutatást. A műveletben 270 rendőr vett részt, közreműködtek terrorelhárító alakulatok is. Még négy embert vettek őrizetbe, mind német állampolgárok. Lefoglaltak mobiltelefonokat, adathordozókat, és írásos dokumentumokat is, amik az államcsíny terveit részletezik.

A fegyvercsapdát állító nyomozók büszkén jelentették, hogy találtak hamisított koronavírus-teszteket és hamis oltási igazolványokat is.

Kövess minket -on és -en!

Egy friss YouGov európai közvélemény-kutatás szerint az európaiak (hat európai nemzet) nagy többsége immár ellenszenvet érez Trump Amerikájával szemben (a franciák 62, az olaszok 63, a britek 64, a spanyolok 66, a németek 72, a dánok 84 százaléka).

Madison Grant A nagy faj elmúlása című művében (amelyet Adolf Hitler a bibliájának nevezett) az Észak-Amerikát gyarmatosító és az Egyesült Államokat megalapító angolszász-északi fajok más alsóbbrendű, de szaporább fajokkal szemben történő fokozatos demográfiai háttérbe szorulása miatt sajnálkozik, amelynek eredményeként az USA megszűnik fehér nemzetként létezni, és a helyét egy fajilag megosztott ország fogja elfoglalni egykori önmaga karikatúrájaként.

Az 1944. évi fogságba esésem után a zaporozsjei 100/1-es hadifogolylágerben kerültem. Repülőgépgyárba jártunk munkára. 

Miután Izrael hat Hirosimára elegendő (százezer tonna) bombát dobott Gázára, elpusztítva infrastruktúrájának 92 százalékát (436 ezer épületet) és megölve legalább 61 ezer (főleg polgári) lakosát, most az enklávé teljes elfoglalását tervezi.

A 2026-os év eleje jelentős fordulatot hozott az ausztrál nemzetiszocialista mozgalmak elleni fellépésben. Január közepén hivatalosan is bejelentette feloszlását a népszerű National Socialist Network (Nemzeti Szocialista Hálózat), miután a szövetségi kormány drasztikus szigorításokat vezetett be a szólásszabadság elleni törvényekben.

Egy berlini kórházban elhunyt Horst Mahler, a Vörös Hadsereg Frakció (másik nevén Baader–Meinhof-csoport) alapítója, aki később nemzetiszocialistává vált, és holokauszttagadás miatt többször elítélték – 89 éves volt.

Antiszemita aktivisták március 15-én megsemmisítették a szigetmonostori holokauszt-emlékművet.

Október elején újabb botrány kavarta fel az amerikai konzervatív médiát. Candace Owens nyilvánosságra hozott egy üzenetváltást, amelyet állítása szerint Charlie Kirkkel folytatott két nappal halála előtt.

A román legfőbb ügyészség öt embert állított bíróság elé fasiszta propaganda terjesztése, erőszakra uszítás és tiltott fegyvertartás miatt.

A kormány döntött a szerdai ülésén, és terrorszervezetté nyilvánította az Antifa szervezeteket – mondta Orbán Viktor a Kossuth rádióban, a Jó reggelt, Magyarország! c. műsorban, megerősítve péntek reggeli, Facebookon közzétett bejegyzését.

Az utóbbi időben leginkább antiszemita nézeteiről elhíresült amerikai rapper ezúttal egy órán keresztül a Ku Klux Klán ruházatához hasonló fekete színű lepelben és csuklyában beszélgetett egy youtuberrel.

Az 1945 kora tavaszán elindított Tavaszi ébredés kódnevű hadműveletnek, a második világháború utolsó nagy német offenzívájának – amellyel a Führer kísérletet tett a Vörös Hadsereg visszaszorítására, és a létfontosságú zalai olajmezők biztosítására –, a Dunántúl volt a terepe.

Az 503. nehézpáncélos-osztályt 1942. május 5-étől állították fel egy törzsszázaddal és két önálló nehézpáncélos-századdal.

A mai Németország nemzeti szocialista szellemben fölnevelkedett fiataljai talán el sem tudják képzelni azt a világot és azokat az állapotokat, amelyek abban az időben uralkodtak, amikor tort ült a német birodalomban a weimari szellem.

Olaszország a zsidó-liberális történészek ítélete szerint mind a mai napig „nem nézett szembe” az 1922-tól 1943-ig tartó időszakkal.