Kövess minket -on és -en!

Elmarasztaló ítélet született az Arany Hajnal görög nemzetiszocialista szellemiségű párt ügyében: a több mint öt évig húzódó tárgyalássorozat azzal zárult, hogy az illetékes athéni bíróság bűnszövetkezetnek minősítette a pártot, és elítélte számos korábbi képviselőjét – írja az MTI.

A bíróság négy ügyet tárgyalt egybegyúrva: Pavlosz Füsszasz antifa rapper likvidálását, migráns halászok és antifasiszta aktivisták ellen elkövetett támadásokat, illetve a "bűnszövetkezetként való működés" vádját. Az ügynek 68 vádlottja volt, köztük Nikólaosz Mihaloliákosz, az Arany Hajnal vezetője, a párt 17 parlamenti képviselője és több rendőrtiszt.

A törvényszék Mihaloliákoszon kívül hat volt törvényhozót talált bűnösnek bűnszövetkezet vezetésében és működtetésében, a többieket pedig abban való részvételért marasztalta el. Szintén elítélték Jorgosz Rupakiaszt, Füsszasz kivégzőjét és az Arany Hajnal szimpatizánsát.

Az ítélethirdetés alatt szélsőbaloldaliak tüntettek a "fasizmus" ellen a bíróság épülete előtt, a rendőrség könnygáz és vízágyú bevetésére kényszerült, mert nem bírtak magukkal. A közbiztonságra kétezer rendőr, drónok és helikopterek vigyáznak Athénban. A bíróság környékét lezárták a forgalom előtt, és rendőrbuszokkal barikádozták el az épületet.

A párt vezetői a per során végig tagadták az ellenük felhozott vádakat, és elmondták, hogy politikai boszorkányüldözés áldozatai. A vádlottak közül csak tizenegyen jelentek meg az ítélethirdetésen, a többieket ügyvédjeik képviselték. Az Arany Hajnal egykori törvényhozói közül egy sem volt jelen. Az Arany Hajnal tagjainak pere 2015 áprilisában kezdődött, és 453 tárgyalásra került sor azóta.

A nemzetiszocialista szellemiségű, eleinte markánsan hitlerista pártot a nyolcvanas évek közepén alapították, és sokáig nem volt széles körben ismert csoportosulás. 2012-re viszont annyira megnőtt a támogatottsága, hogy 21 képviselői helyet szerzett a 300 fős görög parlamentben, és ezzel a törvényhozás harmadik erejévé vált. Népszerűségét a gazdasági válságnak és a görögök körében egyre növekvő idegenellenes radikalizmusnak köszönhette, ám a hatalom megijedt az egyre erősödő alakulattól és diktatórikus eszközökkel, koholt vádakkal és meghamisított kirakatperekkel számolt le a hazafias ellenzékével.

Kövess minket -on és -en!

A XX. század első felének jobboldali politikusai közül talán a legfordulatosabb életű, legindulatosabb és egyik legtehetségesebb személye Rajniss Ferenc volt, az 1935-1945 közötti időszak legismertebb újságírója, akit először a szocializmus, majd a nacionalizmus eszméje bűvölt el.

Volt idő, amikor az egyesített Európát úgy mutatták be, mint egy versenyképes bástyát az Egyesült Államokkal szemben, mint egy olyan szupranacionális szervezetet, amely megfelelő kritikus tömeggel rendelkezik ahhoz, hogy érvényesíteni tudja magát a nemzetközi színtéren.

Az első magyar származású önkéntesek 1944 nyarán, a bácskai németség körében végrehajtott SS-toborzások, illetve behívások során jelentkeztek szolgálattételre a német Waffen-SS-nél.

Miközben a Wehrmacht katonái a rommá lőtt Berlin utcáin elszánt és hősies küzdelmet folytattak a Vörös Hadsereggel, 8,5 méterrel a Birodalmi Kancellária kertje alatt, egy türelmes asszony álmai a beteljesülés előtt álltak.

Napról napra „fokozódik a helyzet” a mesterséges intelligencia (MI) frontján, amelyről az utóbbi időben többször is tudósítottam, és ahol az amerikaiak egyre inkább úgy állnak a kínaiakkal szemben, mint az ukránok az ukrajnai fronton az oroszokkal szemben. Vagyis vesztésre. Nem kicsit, hanem nagyon.

Nem egyformán szenvedtünk az éhségtől, voltak, akik a kínok kínját állták ki, de voltunk, akik fásult, közönyös állapotba kerültünk. Barátom, Kovács Bandi is a borzasztóan szenvedők közé tartozott.

A melbourne-i nemzetiszocialista Jacob Hersant elmondta: örül, hogy visszanyerte szabadságát, miután letöltötte egyhónapos börtönbüntetését „tiltott náci tisztelgés nyilvános bemutatása” miatt.

Lemondták a londoni Wireless Festivalt, és minden jegytulajdonos teljes visszatérítést kap, miután az antiszemita megnyilatkozásairól is ismert Kanye West amerikai rappernek megtiltotta a belépést az Egyesült Királyságba a londoni belügyminisztérium.

Brüsszelben a különleges egységek tartottak házkutatást a NATION nevű belga nacionalista párt volt vezetőjénél, Hervé Van Laethemnél. Otthonát átkutatták, őrizetbe vették, majd hosszas kihallgatás után végül vádemelés nélkül elengedték, de a telefonját és a laptopját lefoglalták.

Az elmúlt napokban a Budapestet megjárt izraeli turisták lefényképeztek egy horogkeresztes „náci zászlót” a Belvárosban, majd a figyelemfelhívás szándékával posztolták a közösségi médiákban, illetve beküldték egyes portálok szerkesztőségébe.

William Joyce-ra gyakran utalnak „Lord Haw-Haw” néven, ami viccnek tűnik, és ami tényleg az is. Akik azonban valóban tudják, ki volt Joyce, tisztában vannak vele, hogy kivételes ember volt, aki Nyugat-párti nézeteiért szenvedett mártírhalált.

Az alábbi eset rávilágít arra, hogy Németországban a hatalom gyakorlatilag hogyan támogatja az Antifát, ami immár az USA-ban és Magyarországon is terrorszervezetnek minősül.

Egy nemzetiszocialista csoport rendszabályozta meg a színészeket egy lisszaboni színház előtt, ami a Portugália nemzeti költőjét, Luís de Camõest ünneplő darab előadásának lemondásához vezetett. 

A második világháború hadtörténetét vizsgálva, pusztán a tények alapján megállapíthatjuk, hogy a döntő katonai események a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom és a Szovjetunió 1941 és 1945 között megvívott világnézeti háborúja keretében, a keleti fronton zajlottak le.

Rövid idő múltán ötödik évtizedébe lép a forrongó, nyugtalan XX. század, s ki tudná előre, hogy mit hoznak a gyötrődő emberiség számára a negyvenes évek?