Kövess minket -on és -en!

Több tízezer lőszer és 62 kilónyi robbanóanyag tűnt el a német Bundeswehr kommandós egysége, a KSK raktáraiból. A fegyerek akár hazafias csoportok kezébe is kerülhettek.

A nyár folyamán kirobbant botrány után a zsidó-liberális sajtó célkeresztjében került az elit alakulat. Most a kommandósokon múlik, vállalják-e magukon a kormánynak az alakulatot érzelmileg kiherélő reformjait október végéig, vagy feloszlatják a hadsereg egyik legfontosabb erejét jelentő KSK-t. A katonai elhárítás vezetőjét szeptember 24-én menesztette a védelmi minisztérium a Bundeswehr reformjára hivatkozva, utódját még nem nevezték ki.

"A KSK a lándzsa hegye, aminek a része akartam lenni. 15 éve vagyok itt, és egy napot sem bánok belőle. Ez nekem nem egy munka. Ez a hivatásom. Ez a mindenem" – így nyilatkozott a Kommando Spezialkräfte (KSK) egyik katonája arról, miért csatlakozott egykor hozzájuk. A német Bundeswehr különleges bevetési egységének belső ügyeiről a nyár folyamán rengeteg hír jelent meg az államilag kontrollát sajtóban, feltételezések szerint ugyanis a katonák egy része nemzetiszocialista csoportokat, hálózatokat hozott létre.

Az egység 2. századából legalább 20 katona ellen nyomoznak "alkotmányellenes cselekedetek" miatt, és a már feloszlatott 2. századon kívül is ezzel gyanúsítanak többeket. Bár korábban is voltak botrányok a szervezeten belül terjedő nacionalizmus miatt, májusban robbant a hír, ami után komolyan elkezdtek foglalkozni az üggyel: több tízezer lőszer és 62 kilónyi robbanóanyag tűnt el a KSK raktáraiból.

A védelmi minisztérium most alapjaiban szervezné át a KSK működését, azonban ha az őszi reformkísérlet elbukik, az akár az alakulat teljes feloszlatásával is végződhet.

Legmotiváltabbak, legképzettebbek, legkeményebbek

A KSK-t 1996-ban hozták létre a Bundeswehren belül, reagálva arra, amikor az 1994-es ruandai polgárháborúban a belga különleges egységeknek kellett megmentenie német állampolgárokat, mert nem volt hasonló ereje Németországnak.

"Négy fő pont: a külföldön fogvatartott német állampolgárok kiszabadítása és megmentése; a terrorizmus elleni küzdelem, a háborús bűnösök letartóztatása; a kiképzés; végül pedig a haza és a szövetségi állam védelme. Így lehet összefoglalni a munkánkat" – mondja a KSK egyik kommandósa egy promóciós videóban. Az alakulat katonái a legmotiváltabbak és a legképzettebbek a Bundeswehren belül - a Deutschlandfunk cikke szerint pedig az elit öntudat a katonákban is erősen dolgozik. Olyannyira, hogy éppen ez az öntudat vezethetett nemzetiszocialista tendenciákhoz a KSK-n belül.

"A kemények között is a legkeményebbeket keresik. És őket is úgy képzik tovább, hogy még annál is erősebbek legyenek. Ezt vezetik le néhányan mentálisan úgy, hogy politikailag is a lehető legradikálisabb irányvonalat követik. Ebből következik az a náciőrület, amivel néhányan lebuktak a közelmúltban" – foglalta össze a németellenes baloldal nézőpontját a szociáldemokrata Hans-Peter Bartels, a német Bundestag egykori hadügyi megbízottja.

Az elit öntudat mellett a katonák közötti bajtársiasság is fontos tényező volt szerinte a nacionalizmus terjedésében: "(...) egyes katonák félreértelmezik a bajtársiasságot, és ezért inkább nem tesznek jelentést, vagy nem vesznek észre dolgokat, hiszen szerintük ez semmi azokhoz az akciókhoz képest, amikre kiképzik őket, és amikor 100 százalékosan meg kell bízniuk a társaikban. Ilyenkor a politikailag nagyon durva nézeteket valló bajtársát sem fogja senki befeketíteni."

Erről beszélt a KSK egykori katonája is a Deutsche Wellének: a névtelenül nyilatkozó egykori tiszt 2015-ben nagy elvárásokkal csatlakozott 18 évesen a Bundeswehrhez, a három hónapos alapkiképzés után viszont alaposan megváltozott a képe a hadseregről. "Valaki mondott egy zsidóviccet, a hosszú orrokról meg hasonlókról. Erre az egyik társam azt mondta:

"Hogy mi? Léteznek még zsidók? Azt hittem, már mindet kiirtottuk. De akkor erről még gondoskodnunk kell."

Kövess minket -on és -en!

A Hungarista Munkaállam nemzetvezetője és a Nagynémet Birodalom vezére közötti egyetlen személyes tárgyalás 1944 decemberében. 

„Azokat a károkat, melyeket Magyarország a Szovjetuniónak, Csehszlovákiának és Jugoszláviának okozott hadműveleteivel és ez országok területének megszállásával, – Magyarország megtéríti a Szovjetuniónak, Csehszlovákiának és Jugoszláviának.

A müncheni felsőbíróság súlyos testi sértés miatt 5 év börtönbüntetésre ítélte Hanna S.-t, akit azzal gyanúsítottak, hogy társaival 2023-ban, a Kitörés Emléknapon Budapesten „szélsőjobboldalinak tartott” embereket vertek össze.

Magyarországot, tágabb értelemben a Kárpát-medencét a nyugati és a keleti szakirodalomban egyaránt másodlagos, esetenként mellékhadszíntérként említik. A puszta számok ezt látszanak alátámasztani.

Kevesen tudják, hogy a második világégés idején a Szent Korona földjét védő honvédeink a német fegyvertársaktól igazi nagymacskákat is kaptak. A magyar kezek által megszelídített ragadozók sokszor nagyot haraptak a vörös rém testéből. A legsikeresebb vadász Tarczay Ervin páncélos százados volt.

Október 5-én antifa terroristák felgyújtottak egy nemesi vadászkastélyt a bajorországi Donaustaufban. A kastély teljesen leégett. A hírről a Nacionalista Zóna számolt be.

A Nordic Sun Kulturális Központ idén februárban nyitotta meg kapuit. Azóta a szélsőbaloldal támadásainak kereszttüzében áll. Idén márciusban több napon át tartó rongálás-sorozat vette kezdetét, amelyet a Momentum erzsébetvárosi szervezete vállalt magára.

A Waffen-SS gyalogsági harcászata (a szárazföldi haderő elődjétől némileg eltérően) elsősorban az első világháborús német rohamcsapatok tapasztalatai alapján alakult ki.

Érvényét vesztette a Hammerskins Deutschland nevű szervezet két évvel ezelőtti betiltása. A lipcsei bíróság ugyanis helyt adott több tag és regionális alcsoportnak a belügyminisztérium betiltási határozata ellen benyújtott kereseteinek - számol be a Spiegel.

A Nap égi útjának motívuma, mely a világmindenség örök körforgását is jelképezi, az emberiség egyik legősibb jelképének számít. E szimbólum jelentésére tökéletesen illeszkedik a „napforgás” szó, amely a magyar nyelv első tudományos igényű szótára, a Czuczor-Fogarasi (1862) meghatározása szerint így hangzik: „A Napnak látszatos mozgása, keringése, melyet a Föld körül és az úgynevezett állatkörön tesz.”

A XX. század első felének jobboldali politikusai közül talán a legfordulatosabb életű, legindulatosabb és egyik legtehetségesebb személye Rajniss Ferenc volt, az 1935-1945 közötti időszak legismertebb újságírója, akit először a szocializmus, majd a nacionalizmus eszméje bűvölt el.

„Magyarország egy Franciaországban menedékstátuszt kapott szír antifasiszta kiadását kéri, akit a magyar hatóságok azzal vádolnak, hogy erőszakcselekményeket követett el egy budapesti gyűlésen” – közölte a párizsi fellebbviteli bíróság.

Öt Québecben szolgáló katonát függesztettek fel, miután előkerült egy 2023-as felvétel, amelyen egy házibulin nemzetiszocialista karlendítést mutatnak be.

1915. április 20-án született Szeleczky Zita, az 1940-es évek első felének egyik legkedveltebb magyar filmsztárja.

Immár világos, hogy az Irán elleni háború elindításakor Donald Trump súlyosan alábecsülte Irán kormányát, katonai erejét és népét. Irán megtámadása során ismét a cionista érdekeket helyezte az amerikaiak és a világ érdekei elé.