Kövess minket -on és -en!

A The Daily Mail című brit lap információi szerint a hét végén "holokauszttagadók" nagyszabású összejövetele zajlott London szívében.

A zsidók különös aggodalmát kiváltó rendezvény résztvevői a Grosvenor Hotelben gyűltek össze. "Ez a holokauszttagadók legnagyobb és legjelentősebb találkozója, amelyet Nagy-Britanniában valaha is tartottak. Nagyon aggasztó fejlemény" – idézi a lap egy Gerry Gable nevű "szélsőjobboldal-szakértő" véleményét. A Daily Mail nyomozott az ügyben, és kiderítette, hogy a "holokauszttagadók" a legnagyobb titokban gyűltek össze a hétvégén.

Sőt, a lap "oknyomozó újságíróinak" azt is sikerült megtudniuk, hogy a rendezvénynek helyet adó szoba falát az Egyesült Királyság zászlaja díszítette. A Grosvenor Hotel szóvivője magyarázkodásra kényszerült: mint mondta, a találkozó helyszínéül szolgáló szobát interneten keresztül foglalták le, a szálloda személyzete pedig nem tudta, milyen jellegű rendezvényt fognak ott tartani.

Az esemény egyik szónoka egy Pedro Varela nevű spanyol "fasiszta" volt. Őt 1992-ben már egyszer letartóztatták Ausztriában, mivel dicsérte Adolf Hitler politikáját. Egy alkalommal pedig egy madridi tömeggyűlésen az alábbi, népirtással felérő kijelentést tette: "sohasem voltak gázkamrák Auschwitzban." A Daily Mail úgy értesült, hogy a most hétvégén megrendezett "holokauszttagadó" konferencián elmondott beszédében közölte: "a nemzetiszocializmus számos olyan megoldást ajánlott, amelyek hasznosak voltak abban az időben, és hasznosak lehetnek a modern társadalmak számára is". Ezen kívül Varela felszólalásában állítólag szót emelt a fajok keveredése, valamint a buzi párok "gyermekvállalása" ellen.

A zsidókkal kapcsolatban pedig – legalábbis a Daily Mail szerint – a következőket mondta: "Azt mondják, a zsidók kezében van a világ aranya, ők irányítják a sajtót, és ők fogják uralni a világot… Ezért nekünk realistának kell lennünk, egy hadsereg tábornoki karához hasonlóan... Melyek az ellenségünk gyenge pontjai? Nekünk szintén okosnak és ravasznak kell lennünk, mint ahogyan a sötétség gyermekei is azok… Néha ugyanis nem vagyunk olyan okosak." A lap információi szerint továbbá a spanyol revizionista a zsidó üzletek és vállalkozások bojkottjára is felszólított. "A középkorban a zsidók kezében volt a világ összes aranya, azonban ők a gettókban éltek. Manapság még mindig a kezükben van az arany, és ők uralják a világot… De most az arany fontos nekünk. Olyan, mint a kard. Ha azt mondjuk, rendben, minket nem érdekel többé a ti aranyotok, a pénzetek, az üzleteitek, akkor ez a kard viaszként fog elolvadni" – fejtegette a spanyol "náci".

A "fasiszták" összejövetelén megjelent Mark Weber, az USA-ban található Institute for Historical Review elnevezésű kutatóintézet igazgatója (és az ugyanilyen nevű világhálós oldal főszerkesztője) is. A Daily Mail "elrettentésül" az alábbi mondatokat idézte Weber egyik 1989-ben írt cikkéből: "A holokauszt egy vallás. A történelmi tények világában nincsen támasztéka – nincsen (a holokausztra vonatkozó) Hitlertől származó parancs, nincs terv, költségvetés, nincsenek gázkamrák, nincsenek az elgázosított áldozatokra vonatkozó (törvényszéki) orvosi vizsgálati jelentések, nincsenek csontok, hamvak, koponyák, egyszóval nincsen semmi." A Daily Mail kiderítette, hogy a mostani londoni konferencián Mark Weber a Zsidó-cionista hatalom kihívása címen elmondott beszédében többek között a következőket mondta: "A zsidó kapcsolatrendszer minden területet behálóz, és minden szinten jelen van. A legtöbb amerikai is érzékeli ezt a gigantikus erőfeszítést, de alig akad olyan zsidó, akit nem érintenek meg ennek (a hatalmas polipnak) a csápjai." Majd később még az alábbi kijelentéseket tette: "A valóságban az amerikai élet fölött gyakorolt zsidó befolyás veszélyesebb, mint gondolnánk. Miért? Az Amerikában élő zsidóknak erős kötődésük van egy másik országhoz – Izraelhez." Majd később arról beszélt, gond az is, hogy a zsidók "bizalmatlanul és esetenként ellenségesen tekintenek" a többségi társadalom tagjaira. Ez a "kiválasztottság-tudat, ez a mi és a többiek szembeállítására épülő gondolkodásmód mélyen gyökerezik a sok évszázados zsidó történelemben és a zsidóság örökségében."

A Daily Mail úgy tudja, Mark Weber felszólalásában idézett egy rabbit, aki szerint az európai antiszemitizmus "benne van a levegőben, ahová a krematóriumok füstje felemelkedett". A rendezvényen megjelentek a lap "oknyomozói" szerint tapssal fejezték ki egyetértésüket Weber alábbi kijelentései után: "Mindaddig, amíg a roppant befolyásos zsidó lobbi hatalma érintetlen marad, nem lesz vége a történelem és a jelenlegi események szisztematikus zsidó elferdítésének… Egyetlen feladat sem fontosabb és sürgetőbb, mint rámutatni erre a hatalomra, továbbá ellensúlyozni és megtörni azt."

Weber hangsúlyozta még, hogy "napjainkban egy hatalmas globális harc zajlik, melyben egyik oldalon a magabiztos és félelmetes, a (saját felfogása szerint) uralkodásra rendeltetett hatalom áll, a másik oldalon pedig minden más nemzet, valójában az emberiség egésze." Szombaton "zsidó közösségek" már felszólították a rendőrséget, hogy azonnal kezdjen nyomozást a konferencia résztvevői ellen – értesült a brit lap.

Jonathan Arkush, az egyik nagy-britanniai zsidó szervezet elnökhelyettese szerint "a fehér felsőbbrendűséget hirdető csoport" összejövetelén elhangzó beszédek "undorítóak". Mi több, szerinte rendőrségi vizsgálatot is kell indítani, mert feltehetően "bűncselekményeket" követtek el a konferencián. A résztvevők ugyanis "faji gyűlölet szítottak" - hangoztatta a "demokrata" és "toleráns" zsidó vezető.

(Harcunk.info - Kuruc.info/The Daily Mail/JPost nyomán)

Kövess minket -on és -en!

A XX. század első felének jobboldali politikusai közül talán a legfordulatosabb életű, legindulatosabb és egyik legtehetségesebb személye Rajniss Ferenc volt, az 1935-1945 közötti időszak legismertebb újságírója, akit először a szocializmus, majd a nacionalizmus eszméje bűvölt el.

A The Base nevű nemzetiszocialista akciócsoport újra aktivizálta magát az Egyesült Államokban, és paramilitáris kiképzőtáborokat hirdet – írja a brit The Guardian.

Kilenc embert vettek őrizetbe, állítólagos „fegyvereket” és nemzetiszocialista emléktárgyakat foglaltak le, miután egy csoport Adolf Hitler születésnapját ünnepelte egy angliai pubban.

A Terrorelhárítási Központ (TEK) a Nyugati pályaudvaron elfogott egy német állampolgárt, akit hazájában többek között fegyverek, lőszerek és robbanóanyagok tiltott kereskedelme miatt köröztek – közölte a Police.hu.

Az egyre jobban radikális antifasisztába forduló ausztrál kormányzat nem díjazta a néger rapper hitlerista megnyilvánulásait.

„… Dwight D. Eisenhower nemcsak a nemzetiszocialista rendszert gyűlölte megszállottan, hanem mindent, ami német. Az amerikai és a francia megszállási zónában több mint ötmillió német katonát zsúfoltak össze szögesdróttal bekerített gyűjtőhelyeken...

William Joyce-ra gyakran utalnak „Lord Haw-Haw” néven, ami viccnek tűnik, és ami tényleg az is. Akik azonban valóban tudják, ki volt Joyce, tisztában vannak vele, hogy kivételes ember volt, aki Nyugat-párti nézeteiért szenvedett mártírhalált.

Az első világháborút követő nemzetközi megszorítások nem kedveztek, sőt hatalmas hátrányt jelentettek a magyar harckocsizás kialakulásának és fejlődésének.

Óriási a szakadék azok között, akik politikai érdekeikhez mérten cserélgetik eszméiket - legyenek liberálisok vagy bolsevikok -, és azok között, akik, mint a nacionalisták, különösen az Arany Hajnal tagjai, hűek maradnak meggyőződéseikhez, olvasható a görög Arany Hajnal honlapján.

„Reggel még ágyban voltam és a »TWIST OLIVÉR«-t olvastam, mikor átjött Jancsi. Felkeltem, és Jancsi azt mondta, hogy ma is tegyünk egy sétát. Én beleegyeztem.

1945 telén tekintettel az önkéntesek magas számára, a magyar Honvédelmi Minisztérium kezdeményezésére Neuhammerben a Waffen-SS második magyar fegyveres-gránátoshadosztályának felállításába kezdtek.

Ma 1945. május 8-át a második világháború végének és a „náci rezsim” bukásának napjaként tartják számon hivatalosan Németországban.

A brüsszeli önkormányzati tanács egyhangúlag jóváhagyta azt az indítványt, amely a belga fővárost „antifasiszta várossá” nyilvánítja – jelentette a The Brussels Times című, angol nyelvű hírportál.

A táborparancsnokság 1944 telének egyik éjszakáján riadóztatott bennünket, és összeállítva egy 70 fős csoportot, kiküldött bennünket Birzsa településre tüzifáért a láger részére. Rettenetes hideg volt, a szél is fújt.

A sörpuccs utáni bírósági eljárás akár véget is vethetett volna Adolf Hitler és az NSDAP politikai karrierjének, ám még a per bírája is szimpatizált Németország későbbi vezérének és kancellárjának nézeteivel.