Kövess minket -on és -en!

A 2012-es homárvonulás utáni "csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak" vádjával büntetőper kezdődött a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

A vád szerint 2012. július 7-én a Budapest Pride felvonulás után egy fiatal homokos testvérpárt inzultáltak a Nyugati pályaudvarnál: "egy talpig feketébe öltözött csapat tagjai lökdösték őket, azt kiábálták nekik, hogy "mocskos buzik", végül valaki belerúgott egyikükbe. Az ügynek két vádlottja van, mindkettőjük kötődik a Hatvannégy Vármegyi Ifjúsági Mozgalomhoz.

Az elsőrendű vádlott a vádban szereplő incidensről is nyilatkozott az Ultra Media kamerájának két nappal a történtek után, 2012. július 9-én, a videó még ma is fent van a Youtube-on. Ebben elmondja, hogy a rendőrök szerinte megalázóan bántak vele. A videóban tagadja, hogy tettleg bántalmazott volna valakit, arról viszont beszél, miért volt a Nyugatinál 2012. július 7-én: "Szombaton rendezték a buzeránsok a magyar fővárosban a felvonulásukat. Felháborítónak és gyomorforgatónak tartottuk ezt az eseményt, ez ellen mentünk ki tiltakozni szombaton délután folyamán." Az incidensről annyit mond: "Kisebbfajta szóváltás alakult ki a helyszínen tartózkodó 8-10 hazafi és a buzik között."

A bíróságon egyik vádlott sem tett vallomást. Csak annyit mondtak, hogy nem ismerik el büntetőjogi felelősségüket, illetve megerősítették, amit a nyomozati vallomásukban állítottak, miszerint

    nem követtek el semmilyen bűncselekményt,
    nem vettek részt semmilyen rendezvényen, és
    nem bántalmaztak senkit.

A vádlottak előélete, háttere egyébként elég eltérő. Egyikük egyetemet végzett, éppen doktori képzésben vesz részt, és nem volt még büntetve. A másiknak középiskolai végzettsége van, és több ügye is volt már a rendőrséggel: 2009-ben rongálásért pénzbüntetést kapott, 2010-ben ittas vezetésért ítélték el, 2013-ban pedig jogerősen felfüggesztett fogházra ítélték két rendbeli becsületsértésért.

A tárgyalás nagyrészt régi rendőri tanúvallomások felolvasásával és három olyan rendőrnek a meghallgatásával telt, akik intézkedtek a Nyugatinál. Két és fél év távlatából már nem sok mindenre emlékeztek, jobbára az akkori jelentéseikre, régi tanúvallomásaikra támaszkodtak ők is.

Olyan rendőrtanú nem volt, aki saját szemével látta volna a fizikai bántalmazást, a rúgást. A fizikai erőszak ugyanakkor nem feltétele a közösség tagja ellen erőszak Btk.-tényállásának. A törvény úgy fogalmaz, hogy az követi el ezt a bűncselekményt, "aki más valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoporthoz vagy a lakosság egyes csoportjaihoz tartozása vagy vélt tartozása, így különösen fogyatékossága, nemi identitása, szexuális irányultsága miatt olyan, kihívóan közösségellenes magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy az adott csoport tagjában riadalmat keltsen".

A közösség tagja elleni erőszak, ha csoportosan követik el, 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

Az egyik rendőrtanú elmondta, hogy a vádlottak arca ismerős neki, mert sok, szélsőjobboldalinak mondható rendezvényen látta már őket. Az elsőrendű vádlott a tárgyaláson nem válaszolt arra a kérdésre, tényleg tagja-e a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomnak. Azt mondta, szerinte ez a kérdés irreleváns ebben az ügyben. A bíró szembesítette a rendőrtanúkat a vádlottakkal, de a szembesítés eredmény nélkül végződött, minden fél fenntartotta az eredeti állításait.

Csütörtökön a bíróságon a homokos testvérpár nem jelent meg. Őket a Háttér Társaság a Melegekért nevű szervezet ügyvédje képviselte. Mindketten az Egyesült Államokban tanulnak. Állítólag ha Magyarországon lennének, se jöttek volna el szívesen, mert ami történt, "félelmet keltett bennük és megalázó volt és nem szeretnék ezt újra átélni".

(Index nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Maja Trux a bíróság előtt arról beszélt, hogy ő a valódi áldozat. A német antifa ezt azzal indokolta, hogy szerinte egy olyan országban áll bíróság előtt, ahol kiközösítik a szexuális kisebbségeket.

Szeptemberben Hans Velten Reisch flensburgi üzlettulajdonos szemita felháborodást váltott ki a boltjára ragasztott felirattal, amely így szólt: "Zsidóknak tilos ide belépni! Semmi személyes. Nincs antiszemitizmus. Csak ki nem állhatom magukat."

Az utóbbi időben leginkább antiszemita nézeteiről elhíresült amerikai rapper ezúttal egy órán keresztül a Ku Klux Klán ruházatához hasonló fekete színű lepelben és csuklyában beszélgetett egy youtuberrel.

1915. április 20-án született Szeleczky Zita, az 1940-es évek első felének egyik legkedveltebb magyar filmsztárja.

Madison Grant A nagy faj elmúlása című művében (amelyet Adolf Hitler a bibliájának nevezett) az Észak-Amerikát gyarmatosító és az Egyesült Államokat megalapító angolszász-északi fajok más alsóbbrendű, de szaporább fajokkal szemben történő fokozatos demográfiai háttérbe szorulása miatt sajnálkozik, amelynek eredményeként az USA megszűnik fehér nemzetként létezni, és a helyét egy fajilag megosztott ország fogja elfoglalni egykori önmaga karikatúrájaként.

Egy svájci egyetem kiállítást szentelt az egykori olasz diktátor, Benito Mussolini díszdoktori elismerésének, reflektorfénybe állítva a múlt század harmincas éveiben a fasiszta kormány és a svájci társadalom között szövődött kapcsolatokat.

Szovjet hadijelentések szerint 1945. április 4-én fejeződtek be Magyarországon a második világháborús harci cselekmények, amikor a Vörös Hadsereg "kiűzte" az utolsó német egységeket.

Amerika gazdasága rossz bőrben van, és ezt nemcsak én mondom, hanem az amerikai média szalagcímei is erről árulkodnak.

Az újraegyesült Németország történetének legsúlyosabb hazafias elégedetlenségi zavargása tört ki Rostockban 1992 augusztusában.

Egy héttel ezelőtt Lyonban antifasiszták csoportosan halálra rugdostak egy 23 éves hazafias diákot, Quentin Deranque-t.

Az ausztrál hatóságok visszavonták egy brit férfi vízumát, miután a gyanú szerint nemzetiszocialista jelképeket terjesztett és „erőszakra uszított” a zsidókkal szemben. Ausztrália belügyminisztere megerősítette, hogy megtették az előkészületeket a férfi kiutasítására.

Budapest belvárosában „neonáci, fajvédő eszmék terjesztői verhettek tanyát” – kongatja a vészharangot Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere.

Nyolc évtizednyi piacdemokrácia, konzumidiotizmus, feminista imperializmus és rendszerszintű férfiellenesség nyomán a nyugati fehér férfi mentálisan jórészt elvesztette a férfiasságát.

A Kitörés túra és az utcai aktivizmus mellett az utóbbi években felépült a Becsület Napjának harmadik oszlopa. Ez a Körbezárt Idealizmus Konferencia, amely a kultúra felől ad erős támasztékot a magyar történelem legüldözöttebb megemlékezésének.

Az első világháborút követő nemzetközi megszorítások nem kedveztek, sőt hatalmas hátrányt jelentettek a magyar harckocsizás kialakulásának és fejlődésének.