Kövess minket -on és -en!

Nem csak Olaszországban, de idehaza is egyre többet hangoztatja a szélsőbaloldal, hogy a tavaly februárban Budapesten összevert emberek csupán „könnyebb sérüléseket” szenvedtek. 

A Magyar Jelen birtokába került orvosi leletek alapján azt írja, hogy azok azt bizonyítják, hogy az antifa támadások sértettjei valójában súlyos, 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedtek.

Valamivel több mint egy évvel ezelőtt a Becsület Napja előtt egy feltehetően külföldi antifasisztákból álló banda több embert vert brutálisan össze Budapesten. A feltételezett elkövetők közül többeket elfogtak és megkezdődött velük szemben a büntetőeljárás is. A magyarországi baloldal mellett azonban főleg Olaszországban kezdett kampányba a média a vádlottak oldalára állva, akik között két olasz állampolgár is van. Közülük Ilaria Salis Budapesten került rendőrkézre, míg Gabriele Marcheset  európai elfogatóparancs alapján fogták el Olaszországban.

Néhány napos sérüléseket emlegetnek Olaszországban

Az visszatérő elem a nyugati és a baloldali médiában, hogy tulajdonképpen nem követtek el olyan cselekményt a banda tagjai, amiért őrizetben kellene lenniük és súlyos éveket börtönben tölteniük. Hiszen neonácikat vertek – teszik hozzá több helyen, mintha akkor minden a legnagyobb rendben lenne a támadásokkal. A német média egészen addig ment, hogy kifejezetten az elkövetőket igyekezett áldozatként beállítani. Gabriele Marchese március 28-án szabadult a 129 napos háziőrizetéből a milánói bíróság döntése után, érvként pedig elhangzott, hogy

akár 24 év börtönbüntetést is kaphat egy olyan támadásért, amely „csupán néhány napos sérülést” okozott.

Azonban mint azt most bemutatjuk, ez messze nem igaz, hiszen a támadások sértettjei elküldték a Magyar Jelennek a sérüléseikről szóló dokumentumokat. Ezek pedig bizonyítják, hogy valóban súlyos sérüléseket szenvedtek a csoportosan, felfegyverkezve elkövetett akciók következtében.

Többszörös bordatörése a mai napig fáj a „gazdagréti” sértettnek

T. Zoltán ott volt Ilaria Salis március 28-i tárgyalásán, hiszen a bíróság őt is szerette volna meghallgatni az esetről. Ez végül technikai problémák miatt meghiúsult. A férfi lapunknak akkor elmondta, hogy a mai napig fájdalmat érez a bordáinál.

„A jobb VIII-X. bordák oldalsó ívén régebbi sorozattörés van, a tört végek között kéregnyi laterális dislocatio mellett kp. callus képződött”

– olvasható a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában 2023. május 12-én kiadott leleten. A Gazdagréten megtámadott férfi elmondta, hogy elsőre valóban nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket állapítottak meg, ezt azonban később módosították a leletei hatására.

A leleten is olvasható bordatörés a mai napig fájdalmat okoz T. Zoltánnak

A mai napig érzi a sérüléseit a megtámadott zenész

Hasonlóan a mai napig érzi a támadás okozta sérüléseket Dudog László is, pedig azóta jócskán eltelt az olaszok által emlegetett néhány nap. Őt barátnőjével együtt támadták meg a belvárosban tavaly február 11-én hajnalban.

„Sajnos az állapotom még nem a legjobb, a baloldali arccsontom még nagyon zsibbadt. Valamikor azt érzem, hogy könnyezik a szemem, odanyúlok hogy megtöröljem, de száraz az arcom. Hetente legalább egyszer arra ébredek még mindig, hogy nagyon fáj az arcom”

– osztotta meg a Magyar Jelennel Dudog László. A férfinek az arccsontja mellett a bal szeme sérült komolyan, amit szintén a mai napig érez. Erről küldte el nekünk a 2023.február 13-án a szemészeten felvett leletét.

Dudog László arcának baloldala a mai napig zsibbad és fáj, de a szemsérülését is érzi

A zenész barátnője is a sértettek között volt, a pár együtt tartott hazafelé, amikor megtámadták őket. Az egyébként diplomás nőnek az eset óta memóriazavarai vannak, ami egyértelműen az őt ért erőszakos támadás következménye elmondásuk szerint.

Kövess minket -on és -en!

Az 1936-os berlini olimpián egy ismeretlen nő az őrségen áttörve Adolf Hitler székéhez rohant, és megpróbált csókot adni a Führer arcára, a vidám pillanatokat fotó- és filmfelvétel is megörökítette.

Teljesen nyilvánvaló, hogy „a D-nap sikere végső soron a fehér civilizáció tragédiája” és ráadásul a fajárulás minősített esete, amelyet elsöprő többségükben európai gyökerű fehér katonák követtek el anyakontinensük ellen, miközben a néger katonák részéről ez faji bosszú volt, amelyet fajáruló fehér vezetők tettek lehetővé számukra.

A Momentum Mozgalom Facebook-bejegyzésben közölte, hogy „megtámadták” egy aktivistájukat a Nordic Sun kulturális központnál.

Gyomorforgató riportban sajnáltatja a 2023-as budapesti antifa terrortámadásokban való részvételért a Fővárosi Törvényszék előtt álló, magát nőnek képzelő és ezért nevét hivatalosan is Majára változtató Simeon Ravi Truxot a Deutsche Welle magyar kiadása.

A múlt hónapban Észak-Karolinában egy fajgyűlölő néger meggyilkolt egy 23 éves ukrán menekültet, Iryna Zarutskát, az esetből politikai ügy kerekedett.

1945 februárjáig Európa egyik legszebb barokk városát, az Elba menti Firenzeként is emlegetett Drezdát megkímélte a második világháború vérzivatara, és elkerülték az 1943 nyara óta folyamatos, a Németországot romba döntő szövetséges terrorbombázások.

Becslések szerint mintegy 200 ember vett részt a nemzetiszocialista felvonuláson Svédországban, amely a 17 éves skinhead, Daniel Wredström meggyilkolásának 25. évfordulóján elevenítette fel az emlékére rendezett salemi menetet.

A német rendőrség összehangolt akcióban csapott le Brémában öt német nemzetiszocialistára. A házkutatások során egy puskát, több pisztolyt, késeket, machetéket, valamint nagy mennyiségű propagandanyagot foglaltak le.

A Führer születésnapján a magyar rádió ünnepi műsor keretében emlékezett meg a német nép vezéréről.

Sztálingrádot és Leningrádot leszámítva a második világháború leghosszabb ideig tartó ostroma Budapesten zajlott.

Megszületett az ítélet Isabel Peralta ügyében. A fehérellenes rezsim bírósága egy év börtönnel és kb. 1000 euró pénzbüntetéssel sújtotta a Marokkó madridi nagykövetsége előtt 2021. május 18-án megtartott tüntetésen elmondott beszéde miatt.

A kedves történet látott napvilágot egy kaliforniai középiskolában: nyolc középiskolás diák horogkeresztet formált a testével az intézmény futballpályáján, valamint egy Adolf Hitler-idézetet posztoltak mellé a közösségi médiában.

Budapest 1944. december 25-i bekerítése után nyilvánvalóvá vált a német hadvezetés számára, hogy a katlanban rekedt német-magyar csapatoknak az utánpótlást valamilyen módon biztosítani kell.

A német hatóságok letartóztattak egy férfit, akit azzal vádolnak, hogy saját vérével horogkereszteket festett épületekre, valamint csaknem 50 járműre a hesseni Hanau városában.

Donald Trump a maga bumfordi módján nyilvánvalóvá tette, hogy az Egyesült Államok fel akarja számolni az Európai Unió maradék politikai-gazdasági önállóságát.