Kövess minket -on és -en!

Fél évvel a németországi Halle város zsinagógája ellen elkövetett fegyveres támadás után a szövetségi ügyészség vádat emelt Stephan Balliet ellen.

Kétrendbeli gyilkosság és 68 esetben gyilkossági kísérlet alapos gyanújával vádolják, közölte kedden a szövetségi főügyész. A bűnlajstrom ennél jóval hosszabb: gondatlanságból elkövetett testi sértés, veszélyes testi sértés, erőszakkal elkövetett zsarolás, különösen súlyos zsarolás, valamint népcsoport elleni uszítás szerepel a vádak között. A vádirat szerint Balliet gyilkosságot tervezett a zsidó közösség tagjai ellen "antiszemita, rasszista és idegengyűlölő megfontolásból".

Mint ismeretes, tavaly október 9-én a vádlott több saját készítésű lőfegyverrel, robbanószerrel, kamerával felszerelt rohamsisakkal és golyóálló mellénnyel vonult a város zsinagógájához, ahol 52 zsidó gyülekezett Jom Kippur alkalmából. Balliet egyenesben közvetítette az interneten cselekményt. A vádirat szerint minél több zsidót akart megölni. Terve azonban nem sikerült, mivel a zsinagóga bezárt ajtaját nem sikerült kinyitnia, illetve szétlőnie. Ezután egy gránátot hajított a templom udvarába annak reményében, hogy a robbanás végez az emberekkel, vagy menekülve szembe jönnek vele és így tüzet nyithat rájuk. De nem járt sikerrel. Dühében egy arra járó, közel-keleti külsejű 40 éves nőt lőtt többszörösen hátba, aki a belehalt sérüléseibe. A jelenetet a zsidók biztonsági kamerán keresztül figyelték bentről, de nem mozdultak. Később egy 20 éves törökös kinézetű férfit is megölt egy közeli döner-bisztróban. Autójával ezután egy szomszédos faluba ment, ahol súlyosan megsebesített egy fiatal párt. Ők túlélték a támadást. A rendőrség még aznap őrizetbe vette a 28 éves fiatalembert.

Egy korábbi sajtójelentés szerint Balliet vallomása során őszinte sajnálatát fejezte ki, hogy túl kevés embert tudott meggyilkolni, ráadásul nem azokat, akiket szándékozott. Balliet büszkén ismertette a nyomozati eljárás során, hogy fegyvereit maga állította elő.

Az ügyet a Tartományi Legfelsőbb Bíróság Államvédelmi Tanácsa fogja tárgyalni a szász-anhalti Naumburg városában. Indulásának idejét az év közepére teszik. Jogi szakemberek szerint életfogytiglani börtönbüntetés a legvalószínűbb ítélet.

Kövess minket -on és -en!

Az amerikai–kínai vámháborúban átmenetileg fegyverszünet van érvényben, a frontvonalak megmerevedtek, a szembenálló felek készülnek a végső (?) összecsapásra.

Bár a kommunisták rémtettei közül a Magyar GULAG, azaz a recski haláltábor története viszonylag jól feltárt, ennek ellenére vannak olyan történések, amelyek bár Recskhez kötődnek, mégis alig, vagy egyáltalán nem ismertek.

A 84 éves Bosnyák Imrét, a Nyilaskeresztes Párt egykori propagandistáját, 1997. augusztus 24-én temették a Rákoskeresztúri köztemető 298-as parcellájába.

Bármennyire is sokkolóan hangzik, manapság már csak a világ népességének 2 százalékát (!) alkotják szülőképes korú fehér nők. Úgy tűnik, az utóbbi 100 évben a fehér ember megette a kenyere javát.

Érvényét vesztette a Hammerskins Deutschland nevű szervezet két évvel ezelőtti betiltása. A lipcsei bíróság ugyanis helyt adott több tag és regionális alcsoportnak a belügyminisztérium betiltási határozata ellen benyújtott kereseteinek - számol be a Spiegel.

A Magyar Március 1946 óta nemcsak a szabadságharcot jelenti nekünk, hanem miként az 1849-es és 1956-os október, a mártíromságot is. 1946. március 12-én végezték ki Szálasi Ferenc Nemzetvezetőt.

Amerika egy paródia, az ezredforduló óta már csak önmaga karikatúrája, szó szerint egy banánköztársaság. „Amikor megszületsz ebben a világban, kapsz egy jegyet a cirkuszba. Ha Amerikában születsz, az első sorban foglalhatsz helyet.” (George Carlin) 

Egy észak-német kisvárosból szóló hír háborította fel a németországi zsidókat: egy flensburgi bolt kirakatában a Nagynémet Birodalom időszakát idéző felirat jelent meg. 

Az izraeli–amerikai támadás megrendítő ereje által kiváltott brutális sokkhatás elmúltával Irán reakciója jelentősen gyengébbnek tűnik, mint tavaly júniusban, pedig USrael ezúttal a legfelső vezetését likvidálta, teljesen nyíltan a szélesebb körű rezsimváltásra való törekvés jegyében.

A legtöbb ifjú kommunista átment Rákosi kezei alatt a szegedi Csillagban, miközben a moszkvai emigráció tagjai fogyatkoztak – a későbbi diktátor nagyobb biztonságban volt itthon a rácsok mögött, mint a Szovjetunióban.

Lakossági bejelentés alapján egy körülbelül 25 fős, Wehrmacht-egyenruhát viselő csoportot igazoltatott szombaton a berni kantoni rendőrség a Simmental-völgyben.

Bűnösnek mondta ki a Leeds-i Koronabíróság azt a 16 éves Northumberland-i fiút, aki tagja volt a „The Base” (Az Alap) nevű, Nagy-Britanniában betiltott nemzetiszocialista szervezetnek.

Egy férfit, aki SS-egyenruhába öltözve jelent meg egy georgiai bárnál, őrizetbe vettek, miután egy zsidó nő arcába vágott egy söröskorsót, eltörve annak orrát – írja a New York Post.

„Púpos gnóm”, „vörös hóhér”, „a diktatúra legvéresebb hiénája”, „egy emberkeverék karvalyból és hiénából gyúrva” – írták a korabeli újságok a Tanácsköztársaság bukását követően Korvin Ottóról. „Nemes jellemű, izzó lelkű forradalmár”, „egy elvi vasember” – zengtek róla dicshimnuszokat az 1945–1989 közötti politikai rendszerek tollnokai.

1945. február 1-jétől az SS 25. (1. magyar) és 26. (2. magyar) fegyveres-gránátoshadosztályai ismét együtt voltak, s gyakorlatilag e viszonyuk a háború végéig változatlan maradt.