Kövess minket -on és -en!

Több levelet kaptunk az elmúlt hetekben, azzal a kérdéssel, miért nem kapható az új lemez az Alexandra könyvesboltokban?

A kérdésekre reagálva az alábbiakat közöljük: Néhány héttel ezelőtt kaptunk egy levelet az Alexandra könyvesbolt hálózattól, hogy adódott egy kis probléma a Titkolt lemezeivel. Nem tudtuk, hogy mi lehet, mivel már 2005 óta forgalmazzák a T.E. összes lemezét, DVD-it. Majd hamar kiderült, hogy a 20 éves születésnapi lemezünkről a „TÖBB MINT ZENE”-ről van szó. Ahogy a címe is elárulja Több mint zene!

Telefonon szűkszavú választ kaptunk kérdésünkre, ami annyi volt, hogy az új lemezünk nem ment át a „fenti” szűrőn. Magyarul a bibsiknél kiverte a biztosítékot valamelyik dal. Na melyik is lehet? Nem tudjuk, talán az egész lemez, vagy csak az a bizonyos „Élet menete” c. szerzemény?! Erre nem kaptunk választ. Mondjuk nem csodálkozunk ezen a lépésén a multinak, az is csoda, hogy 8 évig ott lehettünk, de azért az mindenképp felháborító tény, hogy Magyarországon egy magyar zenekart pont külföldiek tiltanak ki.

Habár ha belegondolunk abba is, amit nemrégiben hirdetett a „magyar nagy nemzeti” kormány, hogy 2014-et a holokauszt emlékévének fogják szentelni, akkor ezen ismét nincs mit csodálkozni. Tehát röviden összegezve annyi, hogy a T.E. lemezeit, DVD-it ezután is be lehet szerezni az Alexandra kivételével számos egyéb üzletben és webáruházban országszerte, valamint a koncerteken."

Szerkesztői megjegyzés: Amennyiben az Alexandra Könyvesbolt nem kívánja árusítani a Titkolt Ellenállás kiadványait jogos lenne, ha a nemzeti oldal nem vásárolna többet az említett boltban...

(NemzetiRock.hu)

Kövess minket -on és -en!

Erdély védelmével és a Déli-Kárpátok birtokbavételének kérdésével a magyar minisztertanács először 1944. augusztus 25-én foglalkozott rendkívüli ülés keretében.

JFK meggyilkolása közvetlen hatással volt az amerikai cionista lobbira, az USA közel-keleti politikájára és Izrael militarizálódására egyaránt.

Gömbös Gyula egykori miniszterelnök fia katonatisztként fontos szerepet játszott a magyar rohamtüzérség létrehozásában. Gömbös Ernő a nyilas hatalomátvétel után Szálasi Ferenc mellett szolgált szárnysegédként. 

Rövid idő múltán ötödik évtizedébe lép a forrongó, nyugtalan XX. század, s ki tudná előre, hogy mit hoznak a gyötrődő emberiség számára a negyvenes évek?

Maja Trux, az antifa támadások egyik vádlottja kedden sem hazudtolta meg magát: ahogy annak idején az utcán emberekre támadt, most a börtön falai között is szembeszállt mindenkivel, aki szabályt akar érvényesíteni.

„… Dwight D. Eisenhower nemcsak a nemzetiszocialista rendszert gyűlölte megszállottan, hanem mindent, ami német. Az amerikai és a francia megszállási zónában több mint ötmillió német katonát zsúfoltak össze szögesdróttal bekerített gyűjtőhelyeken...

Terrorszervezetté nyilvánította az Antifa mozgalmat Donald Trump. Az amerikai elnök a közösségi oldalán jelentette be a döntést, de abból nem derül ki, mely csoportok az érintettek, mivel a szervezet nem rendelkezik központilag meghatározott struktúrával.

Otto Skorzeny páratlan merészségű és kivitelezésű akcióival kiérdemelte folyamatos előléptetéseit és a Lovagkeresztet. Egyidejűleg a szövetségesek „Európa legveszélyesebb embere”-ként kezdték emlegetni.

Egy békésen folydogáló kis patak az alaszkai Aleut-szigeteken 80 éven át hivatalosan a „Nazi Creek” nevet viselte – egészen máig.

Európa alávetettsége teljes. Az Egyesült Államok sikeresen végrehajtotta átfogó felforgatását és leigázását. Ügynökei, akiket gondosan kineveltek az Atlanti Tanács és hasonlók révén, átvették a vezetést a trójai faló szervezetek, mint a NATO és az EU élén.

A kelet-poroszországi Farkasverem olyan volt, akár egy szigorúan őrzött és álcázott kisváros. A Führer több mint 800 napot töltött itt.

„Reggel még ágyban voltam és a »TWIST OLIVÉR«-t olvastam, mikor átjött Jancsi. Felkeltem, és Jancsi azt mondta, hogy ma is tegyünk egy sétát. Én beleegyeztem.

A baloldali TikTok-felhasználók teljesen kiakadtak, miután megjelent az American Eagle új farmernadrág-kampánya, amelyben Sydney Sweeney szerepel. 

Az egyre jobban radikális antifasisztába forduló ausztrál kormányzat nem díjazta a néger rapper hitlerista megnyilvánulásait.

A Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség (KABSZ) a keleti front veteránjainak összefogására 1943-ban (más adatok szerint már 1942-ben) alakult meg. Elsődleges célja az volt, hogy ellensúlyozza a hivatalosan is működő Tűzharcos Szövetséget, s megakadályozza Magyarország háborúból való kiugrását.