Kövess minket -on és -en!

A Tett és Védelem nevezetű zsidó alapítvány büszkén számol be a honlapján arról, hogy rávették a kormányt, hogy módosítsa nekik tetsző módon a törvényi szabályozást és végre nagy volumenben indíthassanak pereket a szélsőjobboldali magyarok ellen.

Alább a Tett és Védelem alapítvány közleménye:

A Magyar Országgyűlés a Btk. 2016. október 28-án hatályba lépett módosításával megteremtette a közösség elleni uszítással és így a gyűlöletbeszéddel szembeni hatékonyabb fellépés lehetőségét. Az elmúlt 25 év jogalkotói gyakorlata miatt mérföldkőnek számító módosítással az idén 2017. február 11-12-én megrendezésre került, évek óta a magyar náci, hungarista és egyéb rasszista-szélsőjobboldali csoportok kitörés napi megemlékezése teljesen új jogi elbírálás alá eshet.

A Büntető Törvénykönyv módosítása a közösség elleni uszítás törvényi tényállásának elkövetési magatartását bővítette oly módon, hogy az erőszakra uszítást is megjelenítette, amellyel egyértelművé válik, hogy a gyűlöletre uszítás és az erőszakra uszítás nem azonos fogalmak. Mivel a kialakult bírói gyakorlat gyűlöletre uszítás alatt ezidáig az erőszakra uszítást értette, így a két magatartás tételes elkülönítése ezen jogalkalmazói álláspontot nyilvánvalóan felülírja.

Alapítványunk következetes álláspontja volt, hogy a korábbi jogi szabályozás mentén kialakult bírói gyakorlat kiüresítette a jogszabályt és ennek érdekében 2014 óta az Igazságügyi Minisztérium előtt szakmai fórumokon, államtitkári egyeztetéseken a Btk. jelenleg hatályos szövegével megegyező módosítását javasoltuk. Örömmel fogadtuk, hogy Alapítványunk jogi álláspontja a törvény indokolásában is visszaköszön.

A Tett és Védelem Alapítvány monitoring csoportja jelenleg is vizsgálja, hogy a Kitörés 60 neonáci megemlékezésen elhangzott beszédek kimerítik-e a közösség elleni uszítás bűncselekményét. Ennek alapján a rendezvényen elhangzott beszédek és megnyilatkozások az új törvényi szabályozás következtében új megvilágítást kaphatnak, lévén a bűncselekmény megállapításához most már nem szükséges az erőszak közvetlen veszélye, illetve az erőszakos jellegű konkrét sérelem reális lehetősége. Mindezek alapján az ilyen és ehhez hasonló szélsőjobboldali rendezvényeken elhangzó gyűlöletcselekmények miatt büntetőjogi felelősségvonással végződő eljárások sokasága indulhat.

A kitörésnapi túrán egy horogkeresztes zászlót is felvontak a Pest megyében található Tök településen. Az ügyben a TEV feljelentést tett a rendőrségen.

Kövess minket -on és -en!

2025 júniusában egy 18 éves lányt erőszakoltak meg egy Nottinghamshire-ben lévő parkban, amit egy pakisztáni és egy afgán férfi követett el, azonban azt az információt, hogy a két férfi menedékkérőként tartózkodik az országban, a tárgyalást vezető bíró megtiltotta, hogy közöljék.

A kanadai közszolgálati média (CBC) egy belső kormányzati jelentésre hivatkozva kongatja a vészharangot: eszerint az országban gombamód szaporodnak az úgynevezett „aktív klubok” (Active Clubs).

Európa alávetettsége teljes. Az Egyesült Államok sikeresen végrehajtotta átfogó felforgatását és leigázását. Ügynökei, akiket gondosan kineveltek az Atlanti Tanács és hasonlók révén, átvették a vezetést a trójai faló szervezetek, mint a NATO és az EU élén.

Az I. világháborús vereség után aláírt trianoni békeszerződés a szomszédos államoknak juttatta Magyarország területének kétharmadát, valamint a magyar népesség egyharmadát.

Párhuzamosan, mondhatni teljes szinkronban alakul az évszázadokon át egymás ősellenségének számító, majd a múlt században Németország ellenében szövetségre lépő Nagy-Britannia és Franciaország sorsa.

Szeptemberben Hans Velten Reisch flensburgi üzlettulajdonos szemita felháborodást váltott ki a boltjára ragasztott felirattal, amely így szólt: "Zsidóknak tilos ide belépni! Semmi személyes. Nincs antiszemitizmus. Csak ki nem állhatom magukat."

Tömegmészárlásba fulladt a magyarok utáni hajtóvadászat 1919 tavaszán a komáromi május elsején.

Szomorú és különös helyzetben jöttem rá, hogy néha a tudás is lehet előnytelen. Hadifogságom első lágere a Kraszna Szulin nevű városban volt a Szovjetunióban. A gyár hasonlított a budapesti Csepel Művekhez.

Egy magát nemzetiszocialistának valló fiú akart polgárháborút kirobbantani Amerikában, legalábbis erről posztolt.

A belga főváros, Brüsszel egyik éke az Atomium, amit az 1958-as világkiállításra készítettek. Ugyanerre az expóra egy másik, teljesen őszinte, ma már elképzelhetetlen bemutatót is létrehoztak.

Donald Trump külpolitikai hiperaktivitása nemcsak az egyre jobban a körmére égő Epstein-ügyről való figyelemelterelést szolgálja, hanem az amerikai gazdaság és a dollár mind súlyosabb gyengélkedését is jótékony homályban tartja.

A múlt hónapban Észak-Karolinában egy fajgyűlölő néger meggyilkolt egy 23 éves ukrán menekültet, Iryna Zarutskát, az esetből politikai ügy kerekedett.

Nemzetiszocialista párttag volt-e a saját nagyapám? Erre a kérdésre mostantól minden német választ kaphat az amerikai Nemzeti Levéltár segítségével, amely először tette közzé az interneten a NSDAP teljes fennmaradt tagnyilvántartását.

Az 1945 kora tavaszán elindított Tavaszi ébredés kódnevű hadműveletnek, a második világháború utolsó nagy német offenzívájának – amellyel a Führer kísérletet tett a Vörös Hadsereg visszaszorítására, és a létfontosságú zalai olajmezők biztosítására –, a Dunántúl volt a terepe.

A Falange hívei közül mintegy 700-an vonultak végig a spanyol fővároson az alkotmány ellen tüntetve, fasiszta jelszavakat skandálva.