Kövess minket -on és -en!

Robert Rundo, az amerikai fehér nacionalista Rise Above Movement társalapítóját a Los Angeles-i Megyei Kerületi Bíróságon fogják meghurcolni, mert a hatóságok szerint „erőszakos lázadásokat” szervezett.

A 33 éves Rundót az FBI különleges ügynökei szállították Romániából az Egyesült Államokba.

Ő a vezető vádlott egy olyan ügyben, amelyben három kaliforniai férfit vádolnak, akik kapcsolatban állnak a fehér fajvédő aktivista csoporttal, mert 2017. március 25-én Huntington Beach-en és 2017. április 15-én Berkeley-ben „lázadásokat” terveztek, és részt vettek azokban. Rundo állítólag több embert, köztük egy rendőrt bántalmazott két megmozduláson.

Robert Boman és Tyler Laube gyanúsított társával együtt vádat emelnek ellene az Egyesült Államok „zavargások elleni törvényének megsértésére irányuló összeesküvés miatt”.

Az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma közleménye szerint a vádlottak a vádlottak különböző módokon vettek részt az úgynevezett „összeesküvésben”, többek között „a RAM [Rise Above Movement] tagjainak toborzásában, a kézi és egyéb harci kiképzésben, politikai gyűlésekre utazásban, hogy megtámadják a tüntetőket és más személyeket, valamint fényképek és videók közzététele erőszakos cselekményekről, hogy más tagokat toborozzanak a jövőbeli eseményekre”.

Rundot idén márciusban találták meg és vették őrizetbe a román hatóságok, ahol Robert Lazar Pavic néven személyi igazolvány volt a birtokában.

2019-ben elmenekült az Egyesült Államokból, majd a következő évben a CIA által pénzel internetes Bellingcat csoport felfedte, hogy Szerbiában tartózkodik, ahol videókat tett közzé a Telegramon, amelyeken magáról, ahol fehér fajvédő üzeneteket festettek a falakra Belgrádban.

2020 februárjában Rundo cikket tett közzé egy nacionalista weboldalon, amelyben azt írta, hogy részt vett a szerb nacionalisták által szervezett felvonuláson az Egyesült Államok belgrádi nagykövetsége előtt.

A Bellingcat azt írta, hogy Rundo 2020 februárjában Budapesten is részt vett egy „neonáci megemlékezésen” (valószínűleg itt a Becsület napjára gondolnak), amelyen több száz nacionalista és nemzetiszocialista is részt vett egész Európából.

Kövess minket -on és -en!

Tíz éve T. L. és dr. Kőfaragó-Gyelnik Vilmos barátaimmal a budai hegyek s villák között sétálgattunk. Tele aggodalommal mérlegeltük a lehetőségeket és tárgyaltuk meg Horthy Miklós kormányzó október 17-re tervezett, de a német elhárító szolgálat által már ismert „kiugrási szándékát”.

Egy angol nemzetiszocialista csoport ünnepelte Adolf Hitler születésnapját az angliai Oldhamben található Duke of Edinburgh nevű pubban – számolt be róla a Manchester Evening News.

A The Base nevű nemzetiszocialista akciócsoport újra aktivizálta magát az Egyesült Államokban, és paramilitáris kiképzőtáborokat hirdet – írja a brit The Guardian.

Magyarországon köztudomásúlag zéró tolerancia érvényesül az antiszemitizmussal szemben, ami kiterjed Izrael bírálatára is. A magyarok körében nyilvánvalóan teljes nemzeti konszenzus mutatkozik legalább e tekintetben.

A francia állami vasúttársaság (SNCF) munkatársai a párizsi Austerlitz pályaudvaron hétfőn két emberre rálőttek és megsebesítették őket, köztük egy férfit, aki egy horogkeresztet festett egy falra.

2024. október 19-én egy német nemzetiszocialista párt, a Der Dritte Weg előadást szervezett, amelyen Abdallah Melaouhi, Rudolf Hess egykori ápolója tartott előadást.

A Krím-félszigeten nem volt nagy számú a fegyveres őrök csoportja. A Fekete-tenger veszi körül, a kontinenssel csak egy híd köti össze. Ezen illetékteleneknek átmenni pedig lehetetlen. Érthető, hogy az őrök unatkoztak, amit fokozott a helyhez kötöttség is.

1945. február 1-jétől az SS 25. (1. magyar) és 26. (2. magyar) fegyveres-gránátoshadosztályai ismét együtt voltak, s gyakorlatilag e viszonyuk a háború végéig változatlan maradt.

Az 1936-os berlini olimpián egy ismeretlen nő az őrségen áttörve Adolf Hitler székéhez rohant, és megpróbált csókot adni a Führer arcára, a vidám pillanatokat fotó- és filmfelvétel is megörökítette.

Az olasz rendőrség szerdán bejelentette, hogy letartóztatott 12 nemzetiszocialistát, akik a Werwolf Division tagjai voltak, és „az intézmények magas rangú tisztviselői elleni erőszakos cselekmények végrehajtására készültek”.

Egy brit házaspár igencsak megdöbbent, amikor második világháborús „náci bunkert” találtak közvetlenül az otthonuk alatt. „Ilyet nem talál az ember minden nap!” – mesélte a 35 éves Shaun Tullier a South West News Service-nek a „teljesen őrült” felfedezésről.

Egy nemzetiszocialista csoport rendszabályozta meg a színészeket egy lisszaboni színház előtt, ami a Portugália nemzeti költőjét, Luís de Camõest ünneplő darab előadásának lemondásához vezetett. 

Egy férfit, aki SS-egyenruhába öltözve jelent meg egy georgiai bárnál, őrizetbe vettek, miután egy zsidó nő arcába vágott egy söröskorsót, eltörve annak orrát – írja a New York Post.

Csaknem 80 évvel a második világháború befejezése után állhat bíróság elé egy 100 éves volt SS-tag. Gregor Formaneket a sachsenhauseni koncentrációs táborban elkövetett „3322 gyilkosságban való bűnrészességgel” vádolják.

Párhuzamosan, mondhatni teljes szinkronban alakul az évszázadokon át egymás ősellenségének számító, majd a múlt században Németország ellenében szövetségre lépő Nagy-Britannia és Franciaország sorsa.