Kövess minket -on és -en!

Hosszú szabadságvesztésre ítélte a National Action nevű betiltott brit nemzetiszocialista csoport alapítóját a londoni központi büntetőbíróság.

A 28 éves Alex Davies nyolc és fél év börtönbüntetést kapott azon a címen, hogy „terrorszervezet” tagja volt.

A brit kormány hat éve minősítette „terrorszervezetnek” a politikai akciókkal tiltakozó, erőszakmentes csoportot.

A tárgyaláson a vád részéről elhangzott, hogy a National Action magát nemzetiszocialista ifjúsági szervezetként írta le, és egy elkerülhetetlen faji háború túlélését tűzte ki céljául.

2016-ban a II. világháború óta ez volt az első olyan nemzetiszocialista szervezet, amelyet a brit hatóságok betiltottak, de nem az utolsó, azóta zsinórban többre is lecsaptak.

Amber Rudd akkori brit belügyminiszter a National Action betiltásáról 2016-ban hozott határozatában „rasszista, antiszemita, homofób” csoportosulásnak nevezte a 2013-ban alakult szerveződést.

A National Action terrorszervezetté nyilvánításának és betiltásának egyik közvetlen előzménye az volt, hogy a szervezet egy tagja a Twitteren pozitívan méltatta a Jo Cox munkáspárti parlamenti képviselő elleni halálos merénylet elkövetőjét.

A legnagyobb brit ellenzéki parlamenti erő 41 éves képviselőnőjét 2016. június 16-án, egy héttel a brit EU-tagságról tartott – a kilépésre voksolók szűk többségű győzelmével végződött – népszavazás előtt ölte meg három lövéssel és többtucatnyi késszúrással egy magányos gyilkos, Thomas Mair, akit még abban az évben tényleges életfogytiglani börtönre ítéltek.

Az ítélet indoklása szerint Mair politikai gyilkosságot követett el, és cselekedetét „rasszista, újnáci, fehér felsőbbrendűséget hirdető erőszakos eszmék motiválták”.

A National Action most elítélt alapítója, Alex Davies a közép-angliai Warwick egyetemének filozófiaszakos hallgatója volt, amikor 2013-ban létrehozta a csoportosulást, és a vád szerint igyekezett minél több fiatalt megnyerni a nemzetiszocialista ideológiának.

A szervezet a brit hadsereg és a rendőrség soraiban is népszerű volt. Tavaly áprilisban négy év és négy hónap börtönbüntetésre ítéltek egy 22 éves londoni rendőrt, aki 2016 óta a National Action tagja volt és aktívan részt vett a szervezet tevékenységében.

Az elmúlt néhány évben a csoport kéttucatnyi tagját sújtották szabadságvesztéssel.

Két éve a szervezet négy tagját ítélték másfél és öt és fél év közötti börtönre, szintén azzal a váddal, hogy „terrorszervezet” tagjai voltak.

Azon a tárgyaláson elhangzott, hogy az egyik elítélt, Alice Cutter online felületeken zsinagógák elleni gáztámadásokkal viccelődött, és arról posztolt bejegyzéseket, hogy zsidók levágott fejével szeretne futballozni.

Kövess minket -on és -en!

Jogerősen bejegyezték politikai pártként az Alejandro Biondini által vezetett ultranacionalista szervezetet. Biondinit korábban többször hozták összefüggésbe nemzetiszocialista nézetekkel.

Mára a fehér világ elfogadta azt az állítást, hogy „Afrika az emberiség bölcsője”, tehát lényegében „mindenki afrikai”. Egy új mitológia van kialakulóban, amelynek nevében az afrikaiak egész Eurázsiát maguknak követelhetik.

Az 1945 novemberében kezdődő nürnbergi koncepciós perben a Nagy-Britannia, Franciaország, a Szovjetunió és az Egyesült Államok által létrehozott Nemzetközi Katonai Törvényszék a legyőzött nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 24 prominens katonai, politikai és gazdasági vezetőjének egyoldalú felelősségét állapította meg a második világháború bűneiben.

A második világháború hadtörténetét vizsgálva, pusztán a tények alapján megállapíthatjuk, hogy a döntő katonai események a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom és a Szovjetunió 1941 és 1945 között megvívott világnézeti háborúja keretében, a keleti fronton zajlottak le.

A mai Németország nemzeti szocialista szellemben fölnevelkedett fiataljai talán el sem tudják képzelni azt a világot és azokat az állapotokat, amelyek abban az időben uralkodtak, amikor tort ült a német birodalomban a weimari szellem.

Miközben a világ lélegzetét visszafojtva figyeli az USA és Izrael Irán elleni háborújának most éppen „béketárgyalással” álcázott állását, a közel-keleti terrorállam Libanont bombázza, ráadásul az „Örök sötétség” (sic!) hadműveleti név alatt.

Egy namíbiai helyi politikus, aki a Führer nevét viseli, sorozatban ötödször is mandátumot fog szerezni, a szavazatok 85 százalékának megszámlálása után.

JFK meggyilkolása közvetlen hatással volt az amerikai cionista lobbira, az USA közel-keleti politikájára és Izrael militarizálódására egyaránt.

1940 decemberében, három hónappal a német-olasz-japán háromhatalmi egyezmény aláírását követően japán tisztek kontingense érkezett Berlinbe újdonsült szövetségeseikkel konzultálni.

A 84 éves Bosnyák Imrét, a Nyilaskeresztes Párt egykori propagandistáját, 1997. augusztus 24-én temették a Rákoskeresztúri köztemető 298-as parcellájába.

Az Elon Musk által alapított xAI a Grok nevű chatbot kedden több, általa „nem megfelelőnek” minősített közösségi médiás bejegyzését törölte, miután zsidók felsőbbrendűségét hirdető a Rágalmazás Ellenes Liga (ADL) panaszt tett „antiszemita tartalmak” és Adolf Hitler dicsőítését tartalmazó posztok közzététele miatt.

Nem egyformán szenvedtünk az éhségtől, voltak, akik a kínok kínját állták ki, de voltunk, akik fásult, közönyös állapotba kerültünk. Barátom, Kovács Bandi is a borzasztóan szenvedők közé tartozott.

Egy friss németországi felmérés szerint a bevándorló háttérrel nem rendelkező polgárok, tehát az etnikai németek tartanak leginkább a szélsőjobboldal térnyerésétől.

1941. december 6-án a Vörös Hadsereg Távol-Keletről és Szibériából átvezényelt hadosztályokkal megerősített hadseregcsoportja, Georgij K. Zsukov hadseregtábornok vezénylete alatt ellentámadást indított a Wehrmacht Moszkva kapujába érkezett magasabb egységei ellen.

Az időpont: 1946. október 7. A színhely: a kaposvári katonai szűrőtábor. Sólyom András őrnagy táborparancsnok korábban már több ezer embert vett őrizetbe a Magyarországra hazatérők közül. Számára egyegy újabb őrizetbe vétel már nem jelent különösebb eseményt.