Kövess minket -on és -en!

Mindössze egy rendbeli halált okozó tárggyal való fenyegetéssel és két rendbeli garázdaság elkövetésével vádolják Samiulahaq Akbari afgán bevándorlót, aki még januárban kifejezetten angolokra támadt egy késsel Londonban.

Az afgán migráns három különböző helyen próbált férfiakra támadni késsel, ám csodával határos módon egyiküknek sem lett komolyabb sérülése. A támadások előtt Akbari azt kérdezte a kiszemeltjeitől, hogy angolok-e. Miután meggyőződött áldozatainak állampolgárságáról, egyből szúrt. A gyűlölet-bűncselekményt elkövető menekültet végül a rendőrök fogták el nem messze az utolsó tett helyszínétől.

Mindezek fényében többen felháborodtak Angliában, amikor a sajtóból kiderült, hogy Akbarit csupán egy rendbeli halált okozó tárggyal való fenyegetéssel és két rendbeli garázdaság vétségének elkövetésével vádolják, és nem pedig három rendbeli előre kitervelt, előítélet által motivált emberölési kísérlettel. A tárgyaláson a beidézett tanúk mellett megszólalt Akbari unokatestvére is, aki szintén alátámasztotta azt, hogy rokona búcsúzóul azt mondta neki, „angolokat akarok ölni”.

Egyelőre nem tudni, hogy a 32 éves elkövető, aki az ügyészség szerint egy 25 centis konyhakéssel próbálta a három kiszemeltjét leszúrni, vajon kitoloncolásra kerül vagy pedig Nagy-Britanniában tölti le a feltehetően enyhének számító börtönbüntetését.

Kövess minket -on és -en!

A mai Magyarország 10 millió lakosának túlnyomó többsége, ha a Rajk nevet hallja, kizárólag a tragikus sorsú Rajk László, egykori kommunista belügyminiszter nevére asszociál, s az ő életútjából főleg a kivégzésére, majd a 7 évvel későbbi dísztemetésére emlékezik.

A zsidó szervezet ismét jó érzékkel találta meg a legnagyobb problémát, ami Magyarországot sújtja.

Véget vetett több mint öt hétig tartó éhségsztrájkjának Maja T. felvett néven futó antifa terrorista – közölte a német dpa hírügynökség.

Bár a kommunisták rémtettei közül a Magyar GULAG, azaz a recski haláltábor története viszonylag jól feltárt, ennek ellenére vannak olyan történések, amelyek bár Recskhez kötődnek, mégis alig, vagy egyáltalán nem ismertek.

A politikai korrektség és a „társadalmi béke” megőrzésének hamis mítosza oltárán áldozták fel a brit munkásosztálybeli lányokat, miközben kínzóik, a pakisztáni hátterű bandák tagjai nyíltan hirdették rasszista indítékaikat.

A Little Rock-i négereket sokkolta, hogy a hétvégén a nemzetiszocialista Blood Tribe csoport tartott felvonulást a város több pontján.

Megjelent az Antifa szervezeteket terrorszervezetté nyilvánító kormányrendelet, amiről péntek reggel beszélt a Kossuth rádióban Orbán Viktor. 

Gömbös Gyula egykori miniszterelnök fia katonatisztként fontos szerepet játszott a magyar rohamtüzérség létrehozásában. Gömbös Ernő a nyilas hatalomátvétel után Szálasi Ferenc mellett szolgált szárnysegédként. 

Joszif Visszarionovics Sztálin (1878-1953) kegyetlen diktátorként a világtörténelem egyik leghírhedtebb vezetője volt, aki személyi kultuszt épített ki maga körül, és milliókat küldött Gulag kényszermunkatáborokba.

A német rendőrség összehangolt akcióban csapott le Brémában öt német nemzetiszocialistára. A házkutatások során egy puskát, több pisztolyt, késeket, machetéket, valamint nagy mennyiségű propagandanyagot foglaltak le.

Hungáriát egy földalatti pályaudvarral és egy autópályával kötötték volna össze Budapesttel, többek között egy 250 méter magas felhőkarcolót és egy 25 ezer fős egyetemvárost is akartak a háború befejezése után építeni a Budaörs feletti Csíki-hegyekben.

Iszonyatos dráma folyt a mai Széll Kálmán tér környékén 1945. február 11-én, amikor Budapest magyar és német védői megpróbálták áttörni a szovjet ostromgyűrűt. 

Amerika egy paródia, az ezredforduló óta már csak önmaga karikatúrája, szó szerint egy banánköztársaság. „Amikor megszületsz ebben a világban, kapsz egy jegyet a cirkuszba. Ha Amerikában születsz, az első sorban foglalhatsz helyet.” (George Carlin) 

Lemondták a londoni Wireless Festivalt, és minden jegytulajdonos teljes visszatérítést kap, miután az antiszemita megnyilatkozásairól is ismert Kanye West amerikai rappernek megtiltotta a belépést az Egyesült Királyságba a londoni belügyminisztérium.

Teljesen nyilvánvaló, hogy „a D-nap sikere végső soron a fehér civilizáció tragédiája” és ráadásul a fajárulás minősített esete, amelyet elsöprő többségükben európai gyökerű fehér katonák követtek el anyakontinensük ellen, miközben a néger katonák részéről ez faji bosszú volt, amelyet fajáruló fehér vezetők tettek lehetővé számukra.