Kövess minket -on és -en!

Szombatra virradó éjjel egy szóváltást követően tömegverekedés tört ki egy csörögi kocsmában - tájékoztatta a Vác Online-t egy helyi lakos.

A lap megkeresésére Latorovszky Gábor rendőr alezredes, a Váci Rendőrkapitányság vezetője elmondta, hogy az ügy vizsgálata még folyamatban van. "A jelenlegi állás szerint az adok-kapok során ketten sérültek meg - egy fő súlyosan, egy pedig könnyebben" - írja a lap. "Adok-kapoknál" azonban jóval több történt...

Az alábbi tájékoztatást kaptuk a péntek esti csörögi cigánytámadás egyik szemtanújától:

Pénteken kb. 21 órakor a kerthelyiségbe leült 6-7 ember. Egy ideig nem volt gond, majd hallottuk, hogy arról beszélnek, szétverik a kocsmát, mert nem tetszik nekik a pultos srác stílusa. Pár perc múlva már bent voltak, elkezdtek kötekedni. Közölték velük, hogy záróra, és menniük kell. Ez nem tetszett nekik, és kiabálni kezdtek, hogy ez nem így működik. Erre az egyik egy sörösüveget kapott a kezébe, és leütötte az egyik magyart. Aztán a törött üveggel szurkálni kezdte, ahol érte, és ekkor a többiek is verekedni kezdtek. A fiú arca szó szerint lógott, legalább 10 szúrás érte a fejét. A kórházban meg kellett műteni. Nem nézték, hogy nőt vagy hetvenéves embert ütnek. Sokan megsérültek testileg, és lelki értelemben is megrázkódtató volt. Hihetetlen, de tegnap mindegyiket kiengedték... Úgy tudjuk, a társaság nagy része Vácdukán él. Úgy érzem, azzal, hogy ezeket az embereket kiengedték, minket cserben hagytak.

(Kuruc.info nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Egy észak-német kisvárosból szóló hír háborította fel a németországi zsidókat: egy flensburgi bolt kirakatában a Nagynémet Birodalom időszakát idéző felirat jelent meg. 

Kiadták annak a német katonának a memoárját, aki az első világháborúban együtt harcolt a fiatal Adolf Hitlerrel, és bepillantást nyert annak az embernek a gondolkozásába, aki aztán a történelem – Jézus Krisztus után – legismertebb embere lett.

„Neonáci csoporthoz tartozás”, valamint más „szélsőséges bűncselekmények” gyanúja miatt 20 személyt őrizetbe vett a szlovák rendőrség egy akciója során Pozsonyban - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a pozsonyi kerületi ügyészség közlésére hivatkozva.

Körülbelül ezer aktivista – sokan feketébe öltözve és maszkot viselve – vonult végig Párizs utcáin, hogy megemlékezzenek egy nacionalista diák 1994-es haláláról.

Három brit szélsőjobboldali aktivista olyan akciókat tervezett, amelynek célja mecsetek vagy zsinagógák elleni támadás lett volna, legalábbis a vádak szerint.

Egy haredi zsidót, aki az osztrák fővárosban a zsinagógába tartott, körbevettek egy nemzetiszocialista csoport tagjai. Az osztrák hazafiak lehúzták a zsidó kippáját, majd távoztak.

Öt Québecben szolgáló katonát függesztettek fel, miután előkerült egy 2023-as felvétel, amelyen egy házibulin nemzetiszocialista karlendítést mutatnak be.

A Mussolini család egykori vidéki háza Olaszország északkeleti részén, Emilia Romagnában található, Forli városában. Az épület tele van a Duce relikviáival: a telefon, amelynek segítségével a római kormányt hívta, egyenruhája, imádott motorbiciklije.

Oroszországban visszatért egy hazafias trend: a tettre kész nacionalisták elrettentő támadásokat osztanak meg invazív etnikumok és más idegenhonos személyek ellen.

Az 1944. december 22-én megalakult Ideiglenes Nemzeti Kormány még Debrecenben volt, amikor magyar területekről elhurcolt civilek hozzátartozói a kormány közbenjárását kérő levelek ezreit küldték a Külügyminisztériumba.

Iszonyatos dráma folyt a mai Széll Kálmán tér környékén 1945. február 11-én, amikor Budapest magyar és német védői megpróbálták áttörni a szovjet ostromgyűrűt. 

Csaknem pontosan 60 éve, 1964. november 28-án Hannoverben megalakult a Német Nemzeti Demokrata Párt (Nationaldemokratische Partei Deutschlands - NPD). Az elmúlt hétvégén tartotta meg az immár Die Heimat (Szülőföld) névre keresztelt szervezet a 39. rendes pártkongresszusát.

Az utóbbi időben a népességszám alakulása a migrációs politika, a gazdaság és az összeesküvés-elméletek középpontjába került. Egyesek úgy vélik, hogy a fehér országoknak milliószámra kell idegeneket befogadniuk, mert a születési arányszámuk túl alacsony, mások arra buzdítják a fehéreket (és csak őket), hogy a bolygó megmentése érdekében egyáltalán ne szaporodjanak.

Európa alávetettsége teljes. Az Egyesült Államok sikeresen végrehajtotta átfogó felforgatását és leigázását. Ügynökei, akiket gondosan kineveltek az Atlanti Tanács és hasonlók révén, átvették a vezetést a trójai faló szervezetek, mint a NATO és az EU élén.

Simeon Ravi Trux ellen a 2023-as antifatámadások miatt zajlik eljárás Budapesten, a német Deutsche Welle magyar nyelvű kiadása pedig riportfilmet készített a „megpróbáltatásairól”. Ebben aztán van minden: neonácizás, orbánozás, és egy nagy adag aggódás – persze nem a megvert magyarok miatt, írja a Magyar Jelen.