Kövess minket -on és -en!

Három eritreai férfi a hétvégén megerőszakolt egy magyar nőt a türingiai Mühlhausenben - közölte kedden a Thüringer Allgemeine című német lapra hivatkozva az MTI.

 

A három férfi vizsgálati fogságban van, ellenük a helyi hatóságok letartóztatási parancsot adtak ki. A főügyész szerint a bűncselekmény szombatra virradóan történt Mühlhausen pályaudvarának közelében lévő viaduktnál. A főügyész közölte, hogy a rendőrségi vizsgálat befejezése után vádat emelnek az elkövetők ellen.

A Thüringer Allgemeine szerint egyelőre nem ismert, hogy a Magyarországról származó nő miért tartózkodott Mühlhausenben. A lap szerint erről sem a rendőrség, sem az ügyészség nem adott tájékoztatást.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőnöke az MTI érdeklődésére elmondta: a német rendőrség nem értesítette a berlini magyar nagykövetséget a történtekről, de ez nem is kötelessége, csak ha az áldozat ezt kéri.

Amint Szijjártó Péter tárcavezető tudomást szerzett az esetről, azonnal utasította a berlini nagykövetet, hogy vegyék fel a kapcsolatot a helyi rendőrséggel, és jelenleg várják az információkat - közölte a sajtófőnök. Hozzátette: a nagykövetség mindent megtesz azért, hogy kapcsolatba léphessen az áldozattal, és minden segítséget megadjon neki.

Kövess minket -on és -en!

Egy most előkerült rendőrségi dokumentumból kiderül, hogy a több a híres német orvos, doktor Josef Mengele 1959-ben megpróbált Argentínából visszatérni Németországba – írja az MDR német televízió értesülései nyomán a világsajtó.

Gázában zavartalanul folytatódik a népirtás? Lépjünk tovább. Trump elsumákolja az Epstein-akták nyilvánosságra hozatalát? Felejtsük el az egészet. Cincinnatiban fehéreket lincselnek a négerek? Mindennapos eset, kit érdekel.

Bűnösnek mondta ki a Leeds-i Koronabíróság azt a 16 éves Northumberland-i fiút, aki tagja volt a „The Base” (Az Alap) nevű, Nagy-Britanniában betiltott nemzetiszocialista szervezetnek.

Fű és moha lepi be az egykor szebb napokat is látott nürnbergi Zeppelin-mezőn található létesítményt, ahonnan a Führer szavait százezrek hallgatták.

A táborparancsnokság 1944 telének egyik éjszakáján riadóztatott bennünket, és összeállítva egy 70 fős csoportot, kiküldött bennünket Birzsa településre tüzifáért a láger részére. Rettenetes hideg volt, a szél is fújt.

Úgy látszik, hogy az ünnepek közeledtével a német rendőrök szeretnek sportot űzni abból, hogy kiröhögtessék magukat a józanul gondolkodó polgárok által.

Mára a fehér világ elfogadta azt az állítást, hogy „Afrika az emberiség bölcsője”, tehát lényegében „mindenki afrikai”. Egy új mitológia van kialakulóban, amelynek nevében az afrikaiak egész Eurázsiát maguknak követelhetik.

A második világháború utáni korszak névadójának egy évtizedig tartó diktatúrája alatt a politikai terrorizmus és a személyi kultusz az egekbe tört, míg az életszínvonal és a törvényesség a mélységekbe süllyedt. 

A francia származású feledhetetlen Leon Degrelle tábornok (Belgium, 1906-1994) a második világháború utolsó életben maradt nagy, keresztény és jobboldali politikai és katonai vezetője volt.

Donald Trump a 2024-es választási kampánya során rendszeresen megígérte, hogy a titkosítás alól feloldja és nyilvánosságra hozza a kormány összes Epstein-aktáját, amit republikánus és konzervatív bázisa lelkesen támogatott.

Rövid idő múltán ötödik évtizedébe lép a forrongó, nyugtalan XX. század, s ki tudná előre, hogy mit hoznak a gyötrődő emberiség számára a negyvenes évek?

A Führer születésnapján a magyar rádió ünnepi műsor keretében emlékezett meg a német nép vezéréről.

A bad-kreuznachi amerikai táborban 1945 áprilisa végén megkezdődött a szelektálás: elengedték a betegeket, a lengyeleket, az oroszokat, és elkülönítették a tisztikart. Minket, magyarokat és a németeket vegyesen egy vonatszerelvénnyel Észak-Franciaországba, Torénba irányítottak.

Az Egyesült Államok példáját követve az Antifa mozgalom terrorszervezetté minősítését kezdeményezte a magyar kormány az Európai Unióban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben.

Gyomorforgató riportban sajnáltatja a 2023-as budapesti antifa terrortámadásokban való részvételért a Fővárosi Törvényszék előtt álló, magát nőnek képzelő és ezért nevét hivatalosan is Majára változtató Simeon Ravi Truxot a Deutsche Welle magyar kiadása.