Kövess minket -on és -en!

Fajtalankodás miatt börtönbüntetésre ítéltek hat diákot hétfőn a tunéziai Kejruánban.

Az elítéltek három év börtönbüntetést kaptak, mellékbüntetésként pedig utána öt évre kitiltották őket a városból.

A hároméves börtönbüntetés a legsúlyosabb büntetési tétel, amelyet homoszexualitás gyakorlásáért a tunéziai törvények kiszabhatóvá tesznek.

A hat diákot szomszédaik jelentették fel, pár héttel ezelőtt vették őket őrizetbe, és elismerték, hogy homoszexuális cselekményt követtek el. Ügyvédjük közölte: fellebbez a "példátlanul szigorú" ítélet ellen. Az egyik elítélt számítógépén homokos pornót is találtak. Ő ezért külön hat hónap büntetést is kapott szeméremsértésért. Szintén védőügyvédjük mondta el, hogy a fiatalokat előzetes letartóztatásuk alatt végbélvizsgálatnak is alávetették, ami az ENSZ szerint kegyetlen, embertelen és megalázó eljárásnak tekintendő.

A Tunéziában a homoszexualitás büntethetőségének eltörléséért küzdő Nap Szövetség nevű civil szervezet elítélte az ítéletet. A szervezet arra hivatkozik, hogy az ország új alkotmánya szerint az állam garantálja állampolgárai magánéletének védelmét. A szervezet tagjai az elmúlt hónapokban több fenyegetést is kaptak. A tunéziai belügyminisztérium illetékese a bírálatokra úgy reagált, hogy a hatóságok feladata a hatályos törvények betartatása.

(MTI nyomán)

Kövess minket -on és -en!

A híres német orvos, Josef Mengele, svájci történészek szerint a második világháború után többször is az országban tartózkodhatott. Az akták ezt segíthetnek feltárni.

A német Tigris harckocsi minden bizonnyal a második világháború leghíresebb és legfélelmetesebb harckocsija volt.

Mára a fehér világ elfogadta azt az állítást, hogy „Afrika az emberiség bölcsője”, tehát lényegében „mindenki afrikai”. Egy új mitológia van kialakulóban, amelynek nevében az afrikaiak egész Eurázsiát maguknak követelhetik.

Donald Trump külpolitikai hiperaktivitása nemcsak az egyre jobban a körmére égő Epstein-ügyről való figyelemelterelést szolgálja, hanem az amerikai gazdaság és a dollár mind súlyosabb gyengélkedését is jótékony homályban tartja.

Egy friss YouGov európai közvélemény-kutatás szerint az európaiak (hat európai nemzet) nagy többsége immár ellenszenvet érez Trump Amerikájával szemben (a franciák 62, az olaszok 63, a britek 64, a spanyolok 66, a németek 72, a dánok 84 százaléka).

Radikális jobboldali, köztük nemzetiszocialista szervezetek törvénytelen támogatása miatt emelt vádat egy ismert szélsőliberális szervezet ellen az amerikai szövetségi igazságügyi minisztérium - jelentette be Todd Blanche megbízott igazságügyi miniszter kedden.

A finn légierő kivezeti a szimbólumai közül a horogkeresztet – írja az Associated Press. A légierő hivatalos zászlajáról még 2020-ban törölték a hazafias szimbólumot, de néhány egységnél még ma is használják, a következő időszakban ezek zászlóit és logóit is megváltoztatják majd.

Egy berlini kórházban elhunyt Horst Mahler, a Vörös Hadsereg Frakció (másik nevén Baader–Meinhof-csoport) alapítója, aki később nemzetiszocialistává vált, és holokauszttagadás miatt többször elítélték – 89 éves volt.

A Magyar Március 1946 óta nemcsak a szabadságharcot jelenti nekünk, hanem miként az 1849-es és 1956-os október, a mártíromságot is. 1946. március 12-én végezték ki Szálasi Ferenc Nemzetvezetőt.

Bármennyire is sokkolóan hangzik, manapság már csak a világ népességének 2 százalékát (!) alkotják szülőképes korú fehér nők. Úgy tűnik, az utóbbi 100 évben a fehér ember megette a kenyere javát.

Sven Liebichet, akit most Marla-Svenja Liebich néven tartanak nyilván, hazafias tevékenységért, hivatalosan „gyűlöletkeltésért” ítélték el, és hamarosan megkezdi börtönbüntetését. A hallei hatóság Liebichet a chemnitzi női börtönbe rendelte be.

„Reggel még ágyban voltam és a »TWIST OLIVÉR«-t olvastam, mikor átjött Jancsi. Felkeltem, és Jancsi azt mondta, hogy ma is tegyünk egy sétát. Én beleegyeztem.

A baloldali TikTok-felhasználók teljesen kiakadtak, miután megjelent az American Eagle új farmernadrág-kampánya, amelyben Sydney Sweeney szerepel. 

Az időpont: 1946. október 7. A színhely: a kaposvári katonai szűrőtábor. Sólyom András őrnagy táborparancsnok korábban már több ezer embert vett őrizetbe a Magyarországra hazatérők közül. Számára egyegy újabb őrizetbe vétel már nem jelent különösebb eseményt.

Bűnösnek mondta ki a Leeds-i Koronabíróság azt a 16 éves Northumberland-i fiút, aki tagja volt a „The Base” (Az Alap) nevű, Nagy-Britanniában betiltott nemzetiszocialista szervezetnek.