Kövess minket -on és -en!

Bedühödött, mert rászólt testnevelő tanárnője arra a 13 éves fiúra, aki hétfőn délelőtt a szegedi József Attila Általános Iskola És Szakiskola udvarán cigizett.

A pedagógus a füstölés miatt szaktanárit adott, mire a fiú a nő arcára fújta a füstöt, gallyal és makkal megdobta az arcát, majd rátámadt. "Én szedtem le Ricsit a tanárnőről, miután elkezdte ököllel ütni az arcát és a hátát" – mondta az iskola előtti padon üldögélve egy 6. osztályos diák, aki a verés alatt barátnőjével és társaival sütkérezett pár méterre az iskola főbejáratától.

A fiú osztálytársa annak a 13 éves fiatalnak, aki hétfőn délelőtt a harmadik órában az intézmény udvarán bántalmazta testnevelés tanárnőjét.

– Ricsi sodort egy cigit, mire a tanárnő rászólt, hogy azonnal dobja el, a cigizésért pedig szaktanárit fog adni. Ricsi ekkor a tanárra fújta a füstöt, majd bevonuláskor előbb egy faággal, majd két makkal megdobta az arcát. Ezután mentek egymásnak, Ricsi ököllel arcon, majd hátba ütötte a tanárunkat. Ekkor avatkoztam közbe, ezért a verekedés csak tíz-tizenöt másodpercig tartott. A többiek eközben röhögtek – mesélte Ricsi osztálytársa.

Az iskola azonnal bejelentette az esetet a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába, a rendőrök Ricsit és az iskolába behívott anyját a hatodik órában vitték el kihallgatni. – Volt már hasonló tanárverés az iskolában, akkor a másik testnevelés tanárunkat ütötte meg egy diák. Ricsinek ez az első ilyen ügye, nem mondanánk agresszívnek, bár elég sok szaktanári figyelmeztetése van. A héten biztosan nem jön iskolába, még az is lehet, hogy ezért az esetért kirúgják – találgattak a fiatalok. Azt is elmondták, hogy az iskola területén szigorúan tilos dohányozni, ám az intézménytől öt méterre bármelyik tanuló füstölhet.

Az iskola tanárai és igazgatója a főigazgató engedélye nélkül nem nyilatkozhatott az esetről és annak várható következményeiről. Ezért kerestük telefonon Feketű Bélát. A Szegedi Ipari, Szolgáltató Szakképző és Általános Iskola főigazgatója azt mondta, hogy mivel rendőrségi vizsgálat folyik az ügyben, meg szeretné várni annak eredményét, hogy teljesen tisztában legyen a történtekkel, ennek birtokában áll majd lapunk rendelkezésére. Általánosságban a főigazgató ugyanakkor elmondta: nem gondolja úgy, hogy megszaporodtak volna a tanárverések az iskolákban.

A Szegedi Rendőrkapitányságon közfeladatot ellátó személy elleni erőszak gyanúja miatt indult büntetőeljárás az ügyben. A nyomozók K. Richárdot tanúként hallgatták ki – mivel a fiú gyermekkorú, így nem büntethető.

(Délmagyar.hu)

Kövess minket -on és -en!

Az Észak-Karolinai Egyetem (UNC) hétfőn bejelentette, hogy azonnali hatállyal fizetett kényszerszabadságra küldi Dwayne Dixont, az Ázsiai és Közel-Keleti Tanulmányok tanszék professzorát – számolt be a Fox News.

Az Elon Musk által alapított xAI a Grok nevű chatbot kedden több, általa „nem megfelelőnek” minősített közösségi médiás bejegyzését törölte, miután zsidók felsőbbrendűségét hirdető a Rágalmazás Ellenes Liga (ADL) panaszt tett „antiszemita tartalmak” és Adolf Hitler dicsőítését tartalmazó posztok közzététele miatt.

Teljesen nyilvánvaló, hogy „a D-nap sikere végső soron a fehér civilizáció tragédiája” és ráadásul a fajárulás minősített esete, amelyet elsöprő többségükben európai gyökerű fehér katonák követtek el anyakontinensük ellen, miközben a néger katonák részéről ez faji bosszú volt, amelyet fajáruló fehér vezetők tettek lehetővé számukra.

A francia származású feledhetetlen Leon Degrelle tábornok (Belgium, 1906-1994) a második világháború utolsó életben maradt nagy, keresztény és jobboldali politikai és katonai vezetője volt.

Ausztrália szigorú „gyűlölet-bűncselekmények” elleni törvényeket fogadott el, beleértve a terrorista bűncselekmények és a „gyűlöletszimbólumok” felmutatása esetén kiszabható kötelező minimumbüntetést.

A Csíkszentdomonkos és Marosfő körüli harcokban estem fogságba 1944. szeptember 12-én a 23. határvadász zászlóalj tisztjeként. A gyűjtőtáborok – Brassó, Focsani, Moszkva – után Magnyitogorszkban tettek ki a vasúti szerelvényből.

Nyolcvanhárom, nemzetiszocialista iratokkal és propagandaanyaggal teli dobozt foglaltak le a hatóságok az argentin legfelsőbb bíróság épületének pincéjében. 

2025. október 9-én, vasárnap, egy fajvédő akció zajlott Portugáliában az A1-es autópálya egyik pihenőhelyén. Egy invazív, Portugáliában élő indiai férfit 20–30 főből álló nemzetiszocialista csoport vett középre, miközben Lisszabonból Portóba tartottak.

Megjelent az Antifa szervezeteket terrorszervezetté nyilvánító kormányrendelet, amiről péntek reggel beszélt a Kossuth rádióban Orbán Viktor. 

A Terrorelhárítási Központ (TEK) a Nyugati pályaudvaron elfogott egy német állampolgárt, akit hazájában többek között fegyverek, lőszerek és robbanóanyagok tiltott kereskedelme miatt köröztek – közölte a Police.hu.

Egy brit házaspár igencsak megdöbbent, amikor második világháborús „náci bunkert” találtak közvetlenül az otthonuk alatt. „Ilyet nem talál az ember minden nap!” – mesélte a 35 éves Shaun Tullier a South West News Service-nek a „teljesen őrült” felfedezésről.

Egy norvég anya meglepődve fedezte fel, hogy Adolf Hitler Mein Kampf című könyve a legnépszerűbb kötetek között van egy gyerekeknek szóló digitális olvasási kampányban – jelentette a norvég TV2 a Budstikka újságra hivatkozva.

Trump által a kampány során beígért gazdasági csodának egyelőre nem látszódnak még az előjelei sem, éppen ellenkezőleg. 

Az utóbbi időben a népességszám alakulása a migrációs politika, a gazdaság és az összeesküvés-elméletek középpontjába került. Egyesek úgy vélik, hogy a fehér országoknak milliószámra kell idegeneket befogadniuk, mert a születési arányszámuk túl alacsony, mások arra buzdítják a fehéreket (és csak őket), hogy a bolygó megmentése érdekében egyáltalán ne szaporodjanak.

Amióta megnyílt, azóta áll szélsőbaloldali támadások középpontjában a Nordic Sun Kulturális Központ Budapest VII. kerületében, írja a Magyar Jelen.