Kövess minket -on és -en!

A brooklyni kerületi ügyész eltussolta az ortodox zsidók által elkövetett szexuális bűncselekményeket.

David Seff a Brooklyn College matematikaprofesszora például mit sem sejtő tanítványával szervezett kísérletre hivatkozva "légyottot". Áldozatának kényes helyeken való megfogdosása után viszont zaklatás vétségének beismerése után egy év távolságtartás kötelezték tavaly szeptemberben a túlbuzgó tanárt . Ez persze a hírekbe már nem kerülhetett be, már csak azért sem, mert Charles Hynes korábbi kerületi ügyész szépen elhallgatta.

Nem ez volt azonban az egyetlen hasonló eset. Hynes utódja, Kenneth Thompson a titkolózás végét ígéri, és a New York Post kérésére 20 olyan vádlott nevét adta meg, akik olyan ügyekben voltak érintettek, amelyekben ortodox zsidók voltak a gyanúsítottak vagy az áldozatok.

Míg Hynes nem ortodox támadók esetében nyilatkozatot adott volna ki, ortodoxoknál ragaszkodott az áldozatok és családtagjaik védelmezéséhez (na persze), akik belterjes közösségükben maffiára emlékeztető fenyegetéseknek lettek volna kitéve.

- Minden vádlottat és áldozatot egyenlően fogunk kezelni - tett hihetetlen kijelentést Leroy Frazer, Thompson személyzeti főnöke. - Nem alkalmazunk külön poltikát erre a bizonyos csoportra.

Seff, aki a Brooklyn College adjunktusa volt 2003-2010 között, most részmunkaidőben a Lehmann College-en tanít Bronxban. A New York Egyetem (ennek az állami egyetemi hálózatnak a része a Brooklyn College is) illetékesei nem kívánták kommentálni a történteket, a bűnöző maga pedig nem reagált a telefonos megkeresésre.

További eltussolt perverzek:

Israel Moshe (47), akit egy 22 éves, Little-kórban (más néven újszülöttkori agysérülés) szenvedő nő 2010-es megerőszakolásával gyanúsítanak. Jelenleg szökésben van, körözik. (Nyilván nem segíti az elfogását, ha a köz segítségét nem kérik, pedig az ortodox zsidók többnyire nem éppen felismerhetetlenek.)
Alexander Rogalsky (30), egy tábori szervező (ez már Sipos Pálnak is bejött), akit egy 13 éves fiú rovására elkövetett fajtalansággal vádoltak. Thompsonnal vádalkut kötve enyhítettek a vádon, és 10 év próbaidővel megúszta.

David Zimmert (43) egy 10 éves kislány molesztálásáért ítélték el 1999-ben, és 2012-ben tartóztatták le újra, mert egy 9 éves kislányt fotózott a Borough parkban. Bűnösnek vallotta magát bejelentkezés elmulasztásában (szexuális bűnözőknek jelenteniük kell a hatóságoknak a lakhelyüket vagy ha huzamosabb időt töltenek onnan távol), ügyében szeptember 13-án várható ítélet.

Naftolis Schwartz (57) hébertanárt 13 éves tanítványának 2012-es molesztálásával gyanúsították meg. Februárban kiskorú veszélyeztetésében vallotta magát bűnösnek, természetesen nem ültették le a pedofil zsidót.

Mivel Hynest kritizálták, hogy túl könnyen veszi az ortodox zsidó közösség szexuális bűncselekményeit, elindított egy kezdeményezést Kol Tzedek néven, mint az "igazság hangját", hogy az áldozatokat előállni bátorítsák. Frazer azt mondja, a Kol Tzedek többé nem létezik.

Thompson lecserélte Hynes zsidó közösségi kapcsolattartóját Henna White-ot Wolf Senderre, az állami közgyűlés demokrata tagjának, Dov Hinindnek közeli szövetségesére.

Chana Widawski szociális munkás még mindig a stáb tagja, mint általános áldozatsegítő. Egy Hynes létesítette ortodox forróvonal is megmaradt, bár a hívások száma elég csekély.

(Kuruc.info, The New York Post nyomán)

Kövess minket -on és -en!

1951. május 21-én kezdődtek meg a kitelepítések Budapesten. A kommunista rendszer által nemkívánatosnak nyilvánított személyek ingatlanjait elkobozták, őket pedig kényszerlakhelyre költöztették, ahol mezőgazdasági munkát kellett végezniük.

Pro vagy kontra, de az egyértelmű, hogy napjaink politikai felhozatalában a főszereplők egyikévé avanzsált a milliárdos Elon Musk, és ennek az üde színfoltnak én még azzal együtt is örülök, hogy az elmúlt évek keserű tapasztalatai nyomán kénytelen vagyok az ő személyét is erős fenntartásokkal kezelni.

A francia állami vasúttársaság (SNCF) munkatársai a párizsi Austerlitz pályaudvaron hétfőn két emberre rálőttek és megsebesítették őket, köztük egy férfit, aki egy horogkeresztet festett egy falra.

Mint ismert, Erzsébetváros DK-s polgármestere, a zsidó Niedermüller Péter már megtalálta Magyarország és a kerület legégetőbb problémáját, a Nordic Sun Kulturális Központot.

Tapasztalati tény, hogy a fehérek sokkal kevésbé erőszakosak és rasszisták a feketékkel szemben, mint fordítva. Egyrészt, mert az erőszakosság genetikai eredetű, másrészt, mert a fehéreket kulpabilizáló (bűntudatébresztő) agykárosításnak vetik alá, hogy engedelmesek legyenek az antirasszista, vagyis par excellence fehérellenes ideológia kánonjaival szemben. 

A német rendőrség összehangolt akcióban csapott le Brémában öt német nemzetiszocialistára. A házkutatások során egy puskát, több pisztolyt, késeket, machetéket, valamint nagy mennyiségű propagandanyagot foglaltak le.

Egy csoport nemzetiszocialista demonstrált az „Anne Frank naplója” című színházi előadás előtt Michigan állambeli Livingston megyében, a holokauszt propagálása ellen tiltakozva.

Tektonikus folyamatok zajlanak az amerikai jobboldalon. Tucker Carlson, a messze legbefolyásosabb konzervatív véleményvezér, „egy rákos daganat, amelyet ki kell vágni a konzervativizmus testéből” (Ben Shapiro) és Nick Fuentes, az Amerika-firster, kereszténynacionalista fiatalok (groyperek) bálványa, „egy szemétláda, az egyik legelítélendőbb emberi lény és oxigéntolvaj a bolygón” (Gorka Sebestyén) elásta a csatabárdot, és egy kétórás interjú során az amerikai zsidó lobbi hatalmát boncolgatta.

Feszült hangulatban kezdődött az antifa támadások tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken, miután kezdés előtt közel egy órával a Betyársereg, valamint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Légió Hungária tagjai zászlókkal, csendben tüntettek a törvényszék épülete előtt.

Pietersburg mellett 3500 hófehér fakereszt virít a dél-afrikai vörös földbe tűzve. Ezek a keresztek emlékeztetnek minket azokra a búr farmerekre, akiket az elmúlt évtizedekben feketék gyilkoltak meg a „felszabadított” Dél-Afrikában – olvasható a Szent Korona Rádió oldalán. 

„Reggel még ágyban voltam és a »TWIST OLIVÉR«-t olvastam, mikor átjött Jancsi. Felkeltem, és Jancsi azt mondta, hogy ma is tegyünk egy sétát. Én beleegyeztem.

Isabel Peraltat három és fél éves börtönbüntetéssel fenyegetik, mivel a vádirat szerint „gyűlöletet és diszkriminációt” szított muszlimok és marokkói bevándorlók ellen.

A brüsszeli önkormányzati tanács egyhangúlag jóváhagyta azt az indítványt, amely a belga fővárost „antifasiszta várossá” nyilvánítja – jelentette a The Brussels Times című, angol nyelvű hírportál.

Egy fiatal brit nemzetiszocialista aktivista, aki zsinagógák elleni terrortámadást tervezhetett, a jövő évben áll bíróság elé.

Egy 21 éves nemzetiszocialista aktivista titokban rögzített beszélgetéseit felhasználják a terrorizmus vádjával kapcsolatos perében Kanadában.