Kövess minket -on és -en!

A konferenciát a két hét múlva megrendezésre kerülő homárvonulás alkalmából rendezték meg a hétvégén.

A férfi azon vett volna részt, amikor szombaton hajnalban Belgrád belvárosában egy ismeretlen fiatal férfiakból álló csoport megtámadta és megverték, egy üveg hamutartóval. A férfi súlyos fejsérüléseket szenvedett és belső vérzés lépett fel. A belgrádi kórházba szállították, ahol megműtötték, azóta az intenzív osztályon fekszik, állapota súlyos, nyilatkozta az AFP hírügynökségnek Dusan Jovanovic, a kórház igazgató-helyettese.

 Nem ez az első eset Szerbiában, amikor homokos aktivistákat támadnak meg – leggyakrabban szélsőjobbos nacionalista csoportok. Éppen ezért 2010 óta nem rendeztek az országban felvonulást, akkor ugyanis a felvonulók és az ultra-nacionalisták közötti összecsapásokban közel százan megsérültek.

(Ultras Liberi nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Három nemzetiszocialista férfit ítéltek el Angliában, miután több mint 200 fegyverből álló arzenált halmoztak fel, és terrortámadásokat terveztek zsidó és muzulmán intézmények ellen.

Az 1945 novemberében kezdődő nürnbergi koncepciós perben a Nagy-Britannia, Franciaország, a Szovjetunió és az Egyesült Államok által létrehozott Nemzetközi Katonai Törvényszék a legyőzött nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 24 prominens katonai, politikai és gazdasági vezetőjének egyoldalú felelősségét állapította meg a második világháború bűneiben.

„Neonáci csoporthoz tartozás”, valamint más „szélsőséges bűncselekmények” gyanúja miatt 20 személyt őrizetbe vett a szlovák rendőrség egy akciója során Pozsonyban - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a pozsonyi kerületi ügyészség közlésére hivatkozva.

Az 1944. évi fogságba esésem után a zaporozsjei 100/1-es hadifogolylágerben kerültem. Repülőgépgyárba jártunk munkára. 

A hatóságok szerint a szélsőjobboldali „Letzte Verteidigungswelle” (Utolsó Védelmi Hullám) csoport célja Németország demokratikus rendszerének összeomlasztása.

Adolf Hitler álmainak egyike Berlin nagyszabású, pénzt, időt, energiát nem sajnáló átalakítása volt, hogy az a győztes háború után a világ fővárosa lehessen.

1494. november 24-én hunyt el Kinizsi Pál, Mátyás király leghíresebb hadvezére. Félelmetes testi erejéről, vakmerőségéről már életében legendák egész sora született.

„Antifasisztaként kriminalizáltak az Orbán-rezsim alatt” – Ilaria Salis olasz szélsőbaloldali verőemberből lett EP-képviselő, valamint társai emelték fel hangjukat a magyar igazságszolgáltatással szemben az Európai Parlamentben.

Hitler ambíciózus tervét a háború megnyerése után szerette volna megvalósítani, a 180 ezer fős építmény megtervezése az építészzseni Albert Speer feladata lett volna.

Párhuzamosan, mondhatni teljes szinkronban alakul az évszázadokon át egymás ősellenségének számító, majd a múlt században Németország ellenében szövetségre lépő Nagy-Britannia és Franciaország sorsa.

Szomorú és különös helyzetben jöttem rá, hogy néha a tudás is lehet előnytelen. Hadifogságom első lágere a Kraszna Szulin nevű városban volt a Szovjetunióban. A gyár hasonlított a budapesti Csepel Művekhez.

Bár a Harmadik Birodalomban leginkább a férfiak töltöttek be befolyásos szerepet, akadtak olyan asszonyok is, akik vezető pozíciót kaptak. Közéjük tartozott a birodalom legmagasabb rangú nője, Gertrud Scholtz-Klink is.

Az Árpád-vonalban estem fogságba 1944 novemberében. Az elszállítási útvonal: Mikulics, Nedvorna, Samburg. Az utóbbi helyen lehettünk már 20-25 ezren. A halottakat hajnalonként két tevehúzta kocsival szállították ki a táborból.

Rövid idő múltán ötödik évtizedébe lép a forrongó, nyugtalan XX. század, s ki tudná előre, hogy mit hoznak a gyötrődő emberiség számára a negyvenes évek?

Hollandiában kitették az internetre, hogy kik lehettek nemzetiszocialista aktivisták az országban a német uralom időszaka alatt.